Nádasdladány

1876
A 19. század folyamában gyűlt össze a nádasdladányi kastélyban lévő könyvtár zöme, részint a Nádasdyak saját szerzeményeiből, részint a velük rokonságban lévő Brunszvik és Forray grófoktól nyert örökség útján. Különösen sokat gyűjtött Nádasdy Lipótné szül. Forray Julia. A család könyvei azonban egész 1876-ig különböző helyeken voltak elhelyezve, amikor azonban 1876-ban a nádasdladányi elsőszülöttségi birtokon a kastély elkészült, gróf Nádasdy Ferenc, egyéb családi cimeliákkal együtt a könyveket is a ladányi kastélyba vitette, hol a könyvtárnak szánt földszinti termet, Hauszman Alajos műegyetemi tanár terve szerint rendezték be. A könyvtárterem, mint az egész kastély, angol csúcsíves ízlésben készült. A könyvek elhelyezésére, egymásra tolható ajtókkal ellátott 42 üvegszekrény szolgált, melyek mindegyike homlokán viselte a képviselt szak nevét. A terem félmagasságán vertvas rácsozattal szegélyzett karzat U alakban futotta körül a termet, míg a negyedik félkört Orlay két szép festménye ékesítette. A középen lévő nagy asztalon állnak az íróeszközök, lajstromok és nagyobb albumok; fölötte 24 lángú csillár csüngött alá. Mivel pedig a könyvtárterem egyszersmind író-, olvasó- és pipázóhelyiség is volt: e célokra több kényelmes székkel és pamlaggal volt ellátva. Időközben a helyiség szűknek bizonyult, úgy hogy e miatt szükségessé vált 26 kifelé nyíló üvegajtókkal ellátott könyvszekrényt a kastély kerekded tornyában elhelyezni. E két teremben volt fölállítva a 11 625 művet 25 234 kötetben, továbbá 2005 lap térképet és 1155 darabnyi metszetgyűjteményt magában foglaló könyvtár.

1879
Megalakult Nádasladányi Casino, amely a módosabb réteg szórakozási lehetőségeit szolgálta. A kaszinó könyvtárral is rendelkezett.
Ismert könyvtáros: Selmeczy Imre (1890-1891); Brunkala Imre (1893-1896); Csajághy József (1897-1899); Berger József (1900-1906); Kersler Rókus (1910-1921).

1880. március 6.
E napi sajtóhír szerint 30 tag részvételével megalakult a Nádasd-Ladányi Olvasókör, amelybe mindenki, társadalmi hovatartozásától függetlenül beléphetett, aki az egyesület előírásainak betartására vállalkozott. A Belügyminisztérium augusztusban látta el bemutatási záradékkal az olvasókör alapszabályait.

1881
Megkezdődött a Nádasdy-kastély könyvtárának rendezése. Minden könyv az illető szakcsoport betűjével, s az egész könyvtáron keresztül húzódó sorszámmal, valamint minden szakban, minden alakon belül elölről kezdődő sorszámmal lett ellátva. Készült egy szakcímtár és egy betűrendes címtár, továbbá egy cédulakatalógus. Külön nyilvántartás volt a kikölcsönzött könyvekről.  A legtöbb a német és francia, kevesebb a magyar, angol, latin és görög; legkevesebb az olasz, spanyol és török nyelvű munka. A könyveknek mintegy háromnegyed része be volt kötve.

1881. február
A Nádasd-Ladányi Olvasókör saját könyvtára javára tombolával egybekötött táncvigalmat rendezett.

1888. július
A Belügyminisztérium bemutatási záradékkal látta el a Nádasd-Ladányi Népkör alapszabályait.
Ismert könyvtáros: Selmeczy Imre (1890-1891); Kersler Rókus (1894-1906); Kajdi József (1931).

1889
Ebben az évben jelent meg:
Horváth József: A nádasdi gróf Nádasdy család nádasd-ladányi elsőszülöttségi könyvtárának története és ismertetése. Budapest, a könyvtár tulajdona, 1889. Franklin Társulat nyomdája. 159 p.

1889. február 23.
Nádasd-Ladányi Népkör, amelynek tagjai nagyobbrészt iparos és földműves polgár, e napon bált rendezett, amely bevételének tiszta jövedelmét könyvtára javára fordítják.

1911. december
A belügyminiszter bemutatási záradékkal látta el a Nádasdladányi Iparos Olvasókör alapszabályait, amely a művelődési feladatok ellátása mellett ipari érdekképviselet céljából alakult meg.
Ismert könyvtáros: Bencz Ferenc (1921-1922); Bittmann Antal (1931).

1912. július 13.
E napi sajtóhír szerint a Földmívelésügyi Minisztérium 100 kötetes gazdasági népkönyvtárt adományozott a római katolikus lelkészi hivatalnak.

1912. november 23.
A Nádasdladányi Iparos Olvasókör a Félik József-féle vendéglőben zártkörű Katalin-bált rendezett. A bevétel tiszta jövedelmét könyvtáruk javára fordítják.

1913. július 28.
Fejér vármegye Törvényhatósági Bizottsága közgyűlésének napirendjén szerepelt Nádasdladány község határozata a népkönyvtár elhelyezése tárgyában.

1930
Polgári olvasókör alakult.

1944-1945
A községben lévő könyvtárak többsége a harci események során megsemmisültek. A Nádasdladányi Olvasókör több mint másfélezer kötetéből kereken háromszáz maradt csak meg. A Nádasdy-kastély könyvtárában a kastélyba később beszállásolt magyar katonák végeztek jelentős pusztulást. A bőrkötések egy részét lehántották, az illusztrációkat kitépték, és a magyar könyvekből sokat elvittek. A gyors intézkedésnek köszönhetően sikerült a könyvanyag nagy részét és a családi képtár értékeit elszállítani az Iparművészeti Múzeumba, a Történeti Múzeumba és a Szépművészeti Múzeumba, részben ideiglenes jelleggel.

1949
A Fejér Vármegyei Szabadművelődési Felügyelőség augusztusi felmérése szerint a 440 kötetes községi könyvtár az általános iskola szükségtantermében volt elhelyezve. Könyvtáros: dr. Keresztes Imre.

1950. január
A Székesfehérvári Körzeti Könyvtár megkezdte a körzeti rendszerbe tartozó népkönyvtár szervezését. A könyvtár javasolt helye az általános iskola szükségtanterme. Javasolt könyvtáros: Németh László, a Tőzegkitermelő N.V. gondnoka, segédkönyvtáros Czeider János irodai alkalmazott.

1950. március 14.
Megérkeztek a körzeti könyvtártól a 150 kötetes könyvtár könyvei.

1950. április 4.
Felavatták a körzeti rendszerbe tartozó népkönyvtárt.

1950. június 4.
A népkönyvtár könyvei csak ekkor lettek a könyvszekrény polcaira felrakva Mácsai Lajosné, a körzeti könyvtár vezetőjének közreműködésével. A népkönyvtár könyvtárosa ekkor Czeider János. A könyvtár vasárnap 8-10 óráig tartott nyitva.

1951. január 13.
A körzeti könyvtár vezetőjének e napon kelt jelentése szerint a körzeti könyvtárhoz tartozó népkönyvtár az iskolában volt elhelyezve.

1952. július
Ebben az időszakban a Nádasdladányi Földműves-szövetkezetnek is volt könyvtára.

1958. december
A Művelődésügyi Minisztérium a megye községi könyvtárainak felszerelési tárgyakat juttatott. A nádasdladányi községi könyvtár olvasó-asztalokat és székeket kapott.

1959. február
Helyrehozták a régi gazdakör helyiségét. Ez lett a községi könyvtár és a népfront klubhelyisége is.

1959. június 8.
A pedagógus ünnepség alkalmával kiváló munkájáért szocialista kultúráért kitüntetést kapott Gábos Béla nádasdladányi nyugalmazott tanító, községi népkönyvtáros, aki már 1920 októberében a Nádasdladányi Olvasókörnek is a könyvtárosa volt.

1960. október
A népfront házának helyiségében az egyik falát teljesen elfoglalta egy több méter hosszú könyvszekrény, benne a községi könyvtár 1500-1600 kötetével. A könyvszekrény mellett egy asztalkán folyóiratokat, újságokat olvashattak a látogatók. A helyi tanács mintegy 8000 forintot fordított évente a könyvtár céljaira. Könyvtáros: Gábos Béla nyugdíjas pedagógus.