Fehérvárcsurgó

1854
Az 1853. évi hivatalos jelentés szerint a Csurgó központtal működő uradalom Keresztes és Csurgó falvakra, Igar- és Borbálapusztákra terjedt ki. Tulajdonosa — helyesebben zálogbirtokosa — gróf Károlyi György, aki 1854-ben a zálog- és megváltási összegért megvette az uradalmat. A gróf szép könyvtárat rendezett be, 1854-ben könyvtárnoka Bandovszky József volt.

1896. július 15.
Megalakult a Csurgói Polgári Olvasókör, amely elsősorban a református lakosságot tömörítette. Alapszabályait a belügyminiszter szeptemberben látta el bemutatási záradékkal. Ez az egyesület rendelkezett az első nyilvános könyvtárral, amelyre a könyvtárnok felügyelt. A könyvtár elsősorban a helyben történő olvasást biztosította, ugyanakkor kölcsönzési lehetősége is volt a tagoknak. A kölcsönzés határidejét 14 napban állapították meg, késedelem esetén naponta nyolc krajcárt kellett fizetni.

1899. július
A jótékonyságáról általánosan ismert özv. gróf Károlyi Gyuláné, a csurgóiak számára katolikus népkönyvtárt állított fel.

1926. február 26.
Megalakult a Fehérvárcsurgói Levente Egylet.
Tisztségviselők választásakor könyvtárnokot is választottak.

1930-as évek
A településen Római Katolikus Olvasókör is működött.

1949
A Fejér Vármegyei Szabadművelődési Felügyelőség augusztusi felmérése szerint a Kastély u. 7. sz. alatt volt a Földműves-szövetkezet könyvtára. A 83 kötet július végén érkezett meg a községbe. Könyvtáros: Pataki Etelka.

1950. szeptember
Kocsis István a Székesfehérvári Körzeti Könyvtár szervező-könyvtárosa megkezdte a körzeti rendszerbe tartozó népkönyvtár szervezését. A népkönyvár könyvtárosának Pataki Etelka, a földműves-szövetkezeti könyvtár kezelője lett kijelölve.

1950. december 20.
A körzeti könyvtárból érkezett 228 kötet átvételének dátuma. A következő év februárjában a körzeti rendszerbe tartozó népkönyvtárba még 3 db könyv érkezett.

1951. január 13.
A körzeti könyvtár vezetőjének e napon kelt jelentése szerint a körzeti rendszerbe tartozó népkönyvtár a kultúrotthonban volt elhelyezve.

1951. február 9.
A körzeti könyvtár vezetője e a napon, vasúton, könyvszekrényt küldött a népkönyvtár számára.

1952. július
Ebben az időszakban a községben lévő gépállomáson is volt könyvtár.

1953 második fele
A megyei könyvtár munkatársai, állományfelmérési munkájuk során azt tapasztalták, hogy Fehérvárcsurgón a tanács a könyvtáros távollétében a Terményforgalmi Vállalat részére irodának adta ki a könyvtár helyiségét: 232 kötetből 102 hiányzott az állományfelmérésnél.

1958. november 30.
A népkönyvtár a községi tanács kezelésébe került.

1958. december
A községi művelődési otthonban klubszobát rendeznek be, ahol folyóiratokban lehet lapozgatni, előadásokat lehet hallgatni vagy éppen olvasgatni a 100 forint értékű könyvvel bővített könyvtár könyveit.

1959. március
Az Építők Szakszervezetének megyei vezetősége egy 50 kötetes könyvtár létesített a fehérvárcsurgói munkásszálláson a homokfinomító építkezésén dolgozó szakszervezeti tagok számára.