Széchenyi István: Napló

2010. április: http://www.sk-szeged.hu/623

Széchenyi 1814-től vezetett naplót, kezdetben szellemes történeteket jegyzett le (németül, angolul és franciául) szépirodalmi stílusban.

SZÉCHENYI ISTVÁN (1791 – 1860)

150 éve, 1860. április 7-8. éjjelén halt meg Döblingben Széchenyi István, ’a legnagyobb magyar’.

Széchenyi 1814-től vezetett naplót, kezdetben szellemes történeteket jegyzett (németül, angolul és franciául) szépirodalmi stílusban a Naplóba, később az önmagával szembenézés eszközévé válik a Napló. Minél elfoglaltabb Széchenyi, annál rövidebbek, zaklatottabbak a bejegyzések. 1848 szeptemberében megszakad a Napló, csak 1859 októberében tér vissza a naplóíráshoz.

A naplók sorsa is drámai. Széchenyi halála után titkára, Tasner Antal ’ollóval’ cenzúrázza a bejegyzéseket, kivágja a –szerinte– Széchenyire és családjára kedvezőtlen fényt vető bejegyzéseket. A naplók egy részét (köztük 1848 tavaszának és nyarának naplóit), egyéb kéziratokkal együtt a Döblingben tartott házkutatás során Széchenyi halála után lefoglalták, ezek titkos anyagként a bécsi Staats-Archivba kerültek. Itt bukkant a kézirat-kötetekre Károlyi Árpád, ő gondozta a döblingi hagyaték szövegkiadását.

Napló címmel a Gondolat kiadónál jelent meg magyarra fordított válogatás a korábbi forrás-kiadások alapján 1978-ban. Részlet az előszóból:

„Széchenyi szoborként élt eddig emlékezésünkben. A Napló a szoboralak helyett tragikus sorsú emberrel ismertet meg, de Széchenyi nem veszít ezzel, hanem inkább új és megrázó módon nyeri el nagyságát.” (Sőtér István)

Megnézem a katalógusban

XVII.

(A márciusi forradalom kezdetén szociális mozgalom. Kossuth és Vasvári. Dicsőséges nagy urak, hát hogy vagytok. Deák az úrbériségi törvényekkel. Deák anekdotája a napiparancsról)

A magyarországi márciusi mozgalmak félreismerhetlen tendenciája a népnek földesurai alól felszabadítása, a polgári jogegyenlőség utáni törekvés, és nem a birodalom szétdarabolása.

Ezért tartható a mozgalom inkább szociális, mint politikai forradalomnak.

Ezért találtak ennek sarkalatos pontjai nagyobb ellenzésre a magyar országgyűlés arisztokratikus frakciói közt, mint a bécsi kabinétben, s ezért maradtak fenn ennek kivívott eredményei a politikai forradalom eleste után is.

A pesti rögtönzött forradalmi választmány az 1848-ki márciusi napokban rég összeköttetésbe tevé magát az ország nevezetesebb községeivel, mik a nép felszabadítását az úrhatalom alól mind örömmel elfogadták, és Pozsonyban még mindég nem volt törvénybe téve a petíció ezt érdeklő pontja.

Sőt még azt is föl lehete tenni: hogyha tárgyalás alá vétetik, el fog bukni, s akkor a felizgatott jobbágyság elkeseredett ellenévé leend saját honfiainak.

Ezt megelőzendő Kossuth magához hívatá Vasvári Pált, egyikét a pesti szocialista mozgalom vezetőinek.

E fiatal, alig 21 éves népszónok azon időben csaknem oly befolyással bírt a közönségre, mint maga Kossuth. Kimeríthetetlen csengő hangorgánum, helyesen alkalmazott pátosz, elragadó stíl, héroszi termet, széles ismeretek, merész ideák, s feddhetlen hírnév – egyszóval minden sajátság megvolt benne, mi egy népszónokot közkedvességűvé bír tenni.

Kossuth tehát tartva a törvényjavaslat elbukásától, a fiatal demagógot szólítá fel: hogy aznap menjen fel vele az országgyűlésre s a pesti mozgalmi párt nevében szólaljon fel a gyülekezet előtt.

Vasvári elment, de szónoklatára már ekkor nem volt szükség…

…Egy vers kezdett el cirkulálni ezen időkben, csak kéziratban, de melynek példányai villámgyorsasággal terjedtek el minden körökben.

Szerzőjéül sokan Petőfit hitték, de ő nyilván nem fogadta el magáénak.

A vers így kezdődik:

„Dicsőséges nagy urak! Hát hogy vagytok?

Nem viszket-e egy kicsinyt a nyakatok?”…

Végződik pedig ekkép:

…„Ásót, kaszát, vasvillát ragadjatok!

Vasvillára velök, aztán szemétre

Ott egyék őket kutyáink ebédre.”

A vers parasztokhoz szólt és az urakat illette, s ez utóbbiakra nézve nem volt a leghízelkedőbb hangon fogalmazva.

Egy arisztokrata klub körében egy szép reggel éppen e verset olvasák, s a halvány arcok emberei kétkedve tudakozák Kiss M.-tól: ki éppen akkor érkezett Pestről: ha igaz-e, miszerint ott negyvenezernyi pórhad van összegyülekezve a Rákoson.

– Azt nem tudom – felelé ez –, de biz ott könnyen lehet több is.

E remegés közben meglátják az ablakon át Széchenyit az utcán, s látva hogy éppen ő is odasiet, reményteljesen néztek elébe, tudva: hogy a mindenre kész státusférfiú az egész pesti forradalomra nem sokat ád, azt rendesen „parapluie révolution”-nak csúfolva.

A lépcsőn egy radikál hazafival találkozott a nemes gróf.

– Bon jour, citoyen Széchenyi: – köszönti – a grófot.

– Bon soir, citoyen sansculotte! – viszonozza a gróf komikus gunyorral.

A klub ajtaja megnyílt, a gróf belépett, – tán sejtette az arcok sápadságának okát, ha nem, úgy még érdekesebb a tréfa. Ezen szavakkal köszönte be hozzájok:

„– Dicsőséges nagy urak! hát hogy vagytok?…”

A jobbágyság felszabadítása iránti törvényjavaslat még ez napon egy szó ellenmondás nélkül keresztülment, mégpedig minden mentális rezerváta, minden klauzula nélkül, még csak annyira sem is formuláztatott: hogy ki lehetett volna belőle igazodni.

Mikor aztán Deák Ferenc átvette az igazságügyi tárcát, e törvények keze alá kerültek, és nem bír rajtok eligazodni. A legelső kérdés az: hogy bele vannak-e az úrbériségbe értve a szőlők, a majorsági földek és királyi haszonvételek?

Odaizen Kossuthhoz, az azt feleli: hogy minden bele van értve.

Nem hisz neki, elmegy Szentkirályihoz, aki a törvényeket formulázta; az meg azt válaszolja: hogy semmi sincs beleértve.

– No ti éppen úgy csináltátok ezt a törvényt, mint az egyszeri porosz generális a francia háborúban a napiparancsot, monda az anekdotákban kifogyhatlan státusférfi.

Az is meghallotta egyszer: hogy a katonái rendetlenkednek s elhatározta magában: hogy ennek egy napiparancsban véget fog vetni, s evégett leülteté a segédét: hogy majd diktál neki.

„– Írja ön! napiparancs… Leírta ön?… olvassa el.”

„– Napiparancs…”

„– Igen jól van, írja tovább: – Sigmaringen… Leírta ön?… olvassa fel.”

„– Sigmaringen…”

„– Ezer ördög! olvassa ön fel az egészet.”

„– Napiparancs… Sigmaringen.”

– „Helyes. Írja tovább… Anno 1809. die …nézze meg a kalendáriumban s aztán olvassa fel. De az egészet.”

„– Napiparancs. – Sigmaringen. Anno 1809.”

„– No, a többit úgyis tudja ön, nekem Wachtparadéra kell mennem.”

Ilyenformán írjátok meg ti is az 1848 törvényeket. Felyül a címet, alul a dátumot, a többit majd tudni fogja az illető miniszter.

És ezen törvények idézték elő az ellenforradalmat a birodalom minden részeiben, nem a politikai külön engedélyek, mikben Magyarország részesült.

Forrás: https://mek.oszk.hu/00800/00800/html/jokai17.htm