Egyszer egy repülőn utaztam,

A világ nagy részéből sok, sok mindent láttam.

Sajnos volt sok rossz is, talán több mint jó,

Szennyezett sok minden: tenger, folyó, tó.

S az emberek teszik ezt nem más,

Mutogatni tudunk csak ő volt,ő volt én nem vagyok hibás.

Pedig ha néha csak egy igazán kicsit,

Odafigyelnénk arra mit tesz az ember itt.

Tudatosan bántjuk a Földet,

Egy bólygót mi magától ellene semmitsem tehet.

Mindig csak a kifogás,

Mi emberek bántjuk ŐT nem vitás.

Sok ember van ki átélik e érzést,

De még még több kin átfolyik e féltés.

Kik tehetnének ellene nem tesznek semmit,

Kik tenni akarnának azokat észre sem veszik.

Miért nem teszünk ellene? Miért nem eszünk valamit?

Erre szörnyű a válasz:Mert sok szívben érzés nem lakozik.

Ezeken gondolkoztam,

Miközben a repülőn utaztam.

S belém tört egy hatalmas fájdalom,

Mert tudom én sem teszek semmit pedig tudom, hogy akarom!