Költői képek, szóképek (trópusok)

"A költői kép - energiasűrítés."

(Nagy László)

Kalauzunk nem készülhetett volna el Szikszainé Nagy Irma Stilisztika című remek könyve nélkül.

Forrás:

http://www.sulinet.hu/irod/verstar/kalauz.html

A költői nyelv színét s illatát adják a költői képek. A szemléletesség eszközei ők: megragadható formába öntenek megragadhatatlan jelenségeket. "Munkájukban" az érzékletesség elve vezérli őket. E képek új és tágasabb teret nyitnak a vers befogadásához, megértéséhez és élvezetéhez. Őket mutatjuk most be...

SZÓKÉPEK

1. Hasonlóságon alapuló szóképek

2. Hasonlóságon és érintkezésen alapuló szóképek

3. Érintkezésen alapuló szóképek

KÉPSZERŰ BESZÉD

Metafora

Szinesztézia

Metonímia

Hasonlat

Megszemélyesítés

Szimbólum

Szinekdoché

Allegória

Metafora (átvitel)

Hasonlóságon alapuló igen gyakori szókép. A hasonlattól az különbözteti meg, hogy a metafora nem jelöli a hasonlítás tényét - ugyanakkor minden metafora "kibővíthető" hasonlattá.

Bolyhos felhők vonultak az égen, mint megannyi hófehér bárányka.

¯

Felhő-báránykák kocogtak az égen.

¯

Báránykák vonultak fenn az égen.

Ezen az ábrán láthatod, hogyan alakítható át egy hasonlat (hasonlított és hasonló) előbb teljes (azonosító és azonosított) majd csonka (csak azonosító) metaforává.

A metafora tulajdonképpen tömörített hasonlat.

A metafora eredetisége, kifejező ereje az egymástól értelmükben igen távol álló tagok kapcsolódásán alapul.

Metaforákkal azonban nemcsak az irodalomban (pl. A fákon piros láz van.) és a népköltészetben (virágmetaforák: Szeretsz-e édes rózsám?) találkozunk, hanem a hétköznapi életben is. A metaforikus szemlélet régóta része az emberiség antropomorf gondolkodásának (hegyláb, hegygerinc, hegyhát stb.). A köznyelvi metaforák általában igen szemléletesek (tűzforró, ingujj stb.), de metaforákban még a tudományos nyelv sem szenved hiányt (DNS-lánc, benzolgyűrű).

Megszemélyesítés (personificatio)

Akárcsak a metaforák esetében, a megszemélyesítés gyökerét is az ember antropomorf gondolkodásában lelhetjük. Az élettelen természet vagy a tárgyi világ élő tulajdonságokkal való felruházása ott rejtezik az embergyerekek szemléletében csakúgy, mint ősünk világképében. Így lehet az, hogy a Nap lenyugszik majd felkel, vagy asusognak a fák, ha fúj a szél.

A megszemélyesítésben tehát élettelennek tulajdonított dolgot emberre jellemző cselekvéssel, tulajdonsággal vagy érzéssel ruházunk fel.

Allegória

Görögül a képletes beszédet nevezték így. Ma két meghatározást is adhatunk rá.

1.) Az allegória a metafora egyik válfaja: olyan metafora vagy megszemélyesítés, mely a mű több strófáján, hosszabb gondolatsoron húzódik végig. Legismertebb példa az allegória eme meghatározására Arany Toldijának álom-allegóriája vagy A magyarokhoz I. című Berzsenyi-vers híres tölgy-allegóriája.

2.) Az allegóriának azonban létezik egy másik meghatározása is. Elsősorban a középkori festményeken és színjátékokban találkozhatunk az ún. allegorikus figurákkal. Ilyen figurák személyesítették meg a közérthetőség kedvéért az erényeket csakúgy, mint a főbűnöket. A legismertebb allegorikus figurák közé tartozik a halál alakja, akit rendszerint csontvázként halotti lepelben és kaszával a kézben ábrázolnak.

Az allegória ez utóbbi meghatározása tehát így hangzik: egy eszme jelképes megszemélyesítése.

Szinesztézia (együttérzés)

Bár a meghökkentő érzéki hatásokra törekvő XX. századi avantgárd egyik kedvelt költői képe, azonban ne higgyük, hogy a múlt század szüleménye a szinesztézia. Korábban is bizony találkozhatunk egy-egy szerzőnél az érzéki hatások különös összemosásával. Dante Poklában olvashatjuk például, hogy költőnk oly tájra vetődik, ahol a "nap hallgat". Azaz sötét van.

A szinesztézia a teljes metafora egyik fajtája, amely az öt érzéki területről érkező képzetek szokatlan társítását, összekapcsolását alkalmazza.

Szimbólum

Eredetileg szimbolonnak azt az ismertetőjelet nevezték, aminek egy-egy részét magánál hordozta a szerelmes vagy a két üzleti partner. Ilyen lehetett a máig divatos kettétört pénzérme viselése.

Ma szimbólumnak, vagyis jelképnek nevezünk minden olyan dolgot, amiben valamilyen eszme, gondolat, esetleg érzelem nyilvánul meg.

Rendszerint a szimbólum egy egyszerű tárgy, amihez többlettartalmat kapcsolunk. A következő ábrán a szimbólum születését követheted nyomon:

Noénak egy galamb - csőrében friss ággal - jelzi, hogy szárazföldre bukkant

®

Galamb

+

Béke

¬

A felbukkanó szárazföld az Úr megbékélésének jele is egyben

¯

= BÉKEGALAMB

a konkrét történet konkrét madara

SZIMBÓLUMMÁ válik

(benne ölt testet az elvont fogalom)

Metonímia (névcsere)

A metonímia esetében a kapcsolat a kép elemei között valóságos érintkezésen alapul: ilyenkor az érintkezők felek egyikének nevét átvisszük a másikra.

Az érintkezés lehet térbeli (Alszik a ház), időbeli (Századok munkája alkotta) vagy anyagbeli (Egy vasam sincs).

Szinekdoché (veleérzés)

A metonímia alfajának tartják. A szó fogalmi terjedelmének megváltoztatásán alapszik a szinekdoché. Stílushatása a rész-egész viszony felcseréléséből fakad. Pl. Észak felé fordította az (hajó) orrát.

Hasonlat (similitudo)

A hasonlat nem szókép valójában, bár szerepét tekintve ugyanúgy a szemléletességre, kifejező erő növelésére törekszik, mint a szóképek.

A hasonlat valójában két fogalom hasonló tulajdonságok alapján történő párhuzamba állítását jelöli.

Könnyen felismerhető a mint illetve az akár szócskáról, de előfordul, hogy a -ként toldalék utal csak rá.

*************************************************************************************************************************************************

Szókép

1. Az antik görög időmértékes verselésben a külön írt, de verstani szempontból egybe tartozó szavak elnevezése; 2. A magyar stilisztikákban a metafora, a metonímia, a szinekdoché összefoglaló elnevezése. (kép)

Szkhéma

(gör.) (lat. figura) alakzat

Stílusalakzat

(lat. figura)

A nyelvben érvényesülő átalakítás, változtatás folytán kialakuló, a nyelvi normától eltérő jelenség. A XIX. sz.-ig a nyelvi rendszer belső összefüggései, normái elleni vétségnek tekintették az alakzatokat, a barbarizmusokat, a kétértelműséget. A költői használatban és a retorikában stíluserénnyé válik, ha az adott szöveg külső és belső összefüggésében az író és a beszélő szándékának megfelelően hat.

Metonímia

(gör.) 'névátvitel'

Kép (trópus), amelyben egy adott szó - formájának és elsődleges jelentésének megváltozása nélkül - egy másik szót helyettesítve új jelentéssel gazdagodik. Az egymással kapcsolatba kerülő fogalmak viszonya lehet: ok-okozati (itták a mámort), térbeli (alszik a város), időbeli (századunk felfedezései), vagy anyagbeli érintkezésen alapuló (nincs egy vasa sem). Stílushatása a kifejezendő és a kifejező közti távolság által kiváltott feszültségtől függ. Köznyelvi és irodalmi előfordulása is gyakori, a költői képekben kiemelt szerepe van. Pl. Holttestek között jár, mint kegyetlen halál

(Zrínyi Miklós: Szigeti veszedelem);

Kukoricza Jancsit célozza vasával

(Petőfi Sándor: János vitéz);

Elővett a zsebéből egy portorikót, s menet közben megropogtatta

(Móricz Zsigmond: Az isten háta mögött);

Így leszen Tek. Rendek! mert ha elébb nem, a mi sírjainkon az előttünk elhúnyt küzdők sírjaikon támad fel a kérlelhetetlen Nemezis! és kíméletlen igazsággal fogja számon kérni háromszáz esztendők könnyeit; fogja számon kérni milliomok feldúlt nyugalmát, a sírig üldözött ősznek véghörgését s a gyermekeitől megfosztott anyának jajait; és számon fog kérni minden csepp vért, mely a bécsi és linci békességekért magyar kebelből kiömlött.

(Kölcsey Ferenc: A vallás ügyében);

Jöjjön az udvar! apraja, nagyja...

Jöjjön elő Bárc, a falu, mind!

(Arany János: Tetemre-hívás).

Szimbólum

(gör. szümbolon)

Az újkori stilisztikában a képek (trópusok) egyike. Az allegóriához képest határozták meg: Az allegória egy előzetesen elgondolt fogalomhoz rendel hozzá képi formákat, a szimbólumalkotás során pedig a formáktól jutunk el a fogalomhoz. Pl.Bíbor palástban jött Keletről

A rímek ősi hajnalán.

Jött boros kedvvel, paripásan,

Zeneszerszámmal, dalosan

És mellém ült le ős Kaján

(Ady Endre: Az ős Kaján).

Szinekdoché

(gör.) 'együttértés'

Jelentésátvitelen alapuló trópus (kép); a metonímia egyik fajtája. Változatai: rész neve jelenti az egészet (pars pro toto), pl.Véle jün haragos ötször ötven szablya.

(Zrínyi Miklós: Szigeti veszedelem);

Küzdött a kéz, a szellem működött,

Lángolt a gondos ész, a szív remélt

(Vörösmarty Mihály: Előszó);

Lélek ez ajtón se' be se' ki!

(Arany János: Tetemre-hívás); egész jelöli a részt (totum pro parte), pl.

Nem a tenger lámpatornya,

Mely felé küzd száz vitorla.

(Arany János: A vigasztaló);

Homokkal egy vödörnyi óceánt

kerítek le a semmi ellen.

(Nemes Nagy Ágnes: A formátlan); határozatlan számnevet határozottal cserél fel: pl.

És kiverte szépen koporsószegével:

Fényes csillagoknak milljom-ezerével.

(Arany János: Toldi); állhat egyes szám többes szám helyett, pl.

Mentek-e tatárra, mentek-e törökre?

(Arany János: Toldi); felcserélődhet a nem-faj fogalom, pl.

Sok vad s madár gyomra

Gyakran koporsója

Vitézül hólt testeknek.

(Balassi Bálint: Egy katonaének); Alfaja: antonomázia, (pl. a haza bölcse),emfázis (pl. patópálok)-

Szinesztézia

'együttérzés, összeérzés'

A metaforával rokon kép (trópus), hangulati egyezésen alapuló névátvitel. Kétféleképpen jöhet létre: hasonlósági és érintkezési képzettársításból. A hasonlósági képzettársításban valamilyen fizikai vagy hangulati hasonlóság van, pl. rikító szín, az érintkezésen alapuló képzettársításban a szemlélet egységéből születik a szinesztézia, a szemléletben érzéki benyomásként fordulhat elő, pl. fehér csönd. Irodalmi példák: A barna gondok, szélvész, háború,

Villám, s hideg fény voltak táborom.

(Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde);

...lila dalra kelt

Egy nyakkendő

(Tóth Árpád: Körúti hajnal);

Sűrű csönd ropog a havas mezőben.

(József Attila: Holt vidék).

Hasonlat

(lat. similitudo)

1. A szóképekhez tartozó nyelvi-stilisztikai eszköz. A szemléletesség mondat értékű nyelvi eszköze, amelyben valamit mással összevetve teszünk elképzelhetőbbé, árnyaltabbá. Formailag a mondatban kötőszók, határozószók, utalószók kapcsolhatják össze a hasonlítottat és a hasonlót, de névutós szerkezettel és képzett szóval is kifejezhető. Lehet érzelmi és/vagy hangulati:

Szerelmem oly nagy, mint az óceán

S oly mély

(Shakespeare: Romeo és Júlia);

Ki és mi vagy? hogy így tűzokádó gyanánt

Tenger mélységéből egyszerre bukkansz ki.

(Petőfi Sándor: Arany Jánoshoz);

mielőtt a nemzet annyi erővel s küzdelemmel kivívott szabadságából csak egy hajszálnyit is lealkudnék

(Kossuth Lajos: Szeged népéhez);

S dalszárnyon a lángérzemények

Madárként szálltak szerteszét.

(Petőfi Sándor: Jövendölés) és szemléleti jellegű: pl. Mint komor bikáé, olyan a járása (Arany János: Toldi);

Mint hulla a hulla! veszett a pogány

Kő módra befolyván a hegy menedékét:

(Arany János: Szondi két apródja);

S a Tisza Kálmán érája volt ez, mikor a Hivatal, mint egy vas délibáb, kelt föl a magyar szemek előtt.

(Babits Mihály: Halálfiai); A homéroszi v. epikus hasonlat hosszabb terjedelmű, leíró jellegű, gyakran elkalandozik az eredeti tárgytól. Pl.

...ők a magas kapuszárnyak előtt őrt állani voltak,

mint a magaslombú tölgyfák a hegyek tetejében,

melyek nap-nap után állják a vihart meg az orkánt,

szertefutó roppant gyökerükkel a földbe fogózva.

(Homérosz: Iliász); 2. A klaszikus retorika bizonyítási eszközeként az ornatusalakzata. A beszédben a természeti v. emberi élet valamely jelenségével összevetve világítja meg a szónok a szóban forgó témát. Elsősorban az emberek tapasztalatára hivatkozik. Célja, hogy az öszehasonlító és a hasonlított ismert legyen, a használt kép világossá tegye a mondandót. Pl.

Aztán, ha a gyűlésekbeli szóért törvényeink jelen állásában más büntetésnek is lehet helye, mint a széksértésnek, melyet a törvény e végre rendelt, hol lesz a határ, mely kiszabja, meddig terjeszkedhetünk a szólásban... Így senki sem fogna többé szabadon szólhatni, mert a szabadság határát nem ismerhetné. Hasonlítana így helyzetünk azon utazóhoz, ki bizodalmasan lép fel a pallóra, melyet a végre hiszen felüttetve lenni, hogy a vándort biztosan vigye a borzasztó mélység tulsó partjára; de a palló középen ketté van fűrészelve, s a jámbor utazó menthetetlenül oda van.

(Deák Ferenc: A Wesselényi személyében megsértett szólás szabadság tárgyában).

Kép

(tropus)

A láttatás, a vizuális megjelenítés stilisztikai eszköze, szintaktikai és szemantikai alakzat A költő, az író valamely elvont dolgot, jelenséget, fogalmat érzékelhető valóságelemként mutat be. A tropus vagy kép mint immutációszemantikai szempontból egy nem rokon értelmű szó elhelyezését jelenti az eredeti szó helyén. Quintilianus szerint valamely szónak a szokott értelemből másba történő átváltoztatása. A komplex képben egymással összefüggő, egymásra épülő képek együttese van jelen. Fajtái: metafora és a belőle származó szóképek:allegória, eufemizmus, hasonlat, látomás, megszemélyesítés, metonímia,szimbólum, szinekdoché, szinesztézia . A nyelvi kifejezés szépségének is eszköze. Hasonlat, metafora, szinesztézia megszemélyesítés együtt található a leírásban: pl.Ebben a szép, nagy öreg kertben olyan volt bizony az édes, szeptemberi ragyogás - ez a tisztán szétcsurgó, sűrű arany a levegőben -, akárcsak a többi, valamennyi kertje fölött a szomszédságnak meg a városnak. A termetes, deli fák bizony nem élnek itt szűzi meddőségben, hanem - miután Boldogasszony hava tündéri éjszakáin lengő virágfátylakba burkolózva bolondul kibálozták magukat, élték világukat - végre gyönyörű lakodalmat csaptak, és a hosszú, nyári csendben piciny magvakat pólyáltak eleven szöveteik gyengésd zöldjébe.

(Kaffka Margit: Hangyaboly).

Képzavar

Az összekapcsolt fogalmi rétegek ellentéte, összeegyeztethetelensége valamely kifejezésben. Pl. szóláskeveredés ( nem enged a huszonegyből - helyesen a negyvennyolcból).

Megszemélyesítés

(personificatio)

Retorikai-stilisztikai alakzat. Olyan metafora, amelynek egyik eleme valamilyen elvont fogalom, természeti jelenség vagy élettelen tárgy, a másik élőlény, amelynek tulajdonságait átvisszük az elsőre. Pl. Beszél a fákkal a bús őszi szél,

Halkan beszélget, nem hallhatni meg;

Vajon mit mond nekik? beszédire

A fák merengve rázzák fejöket.

(Petőfi Sándor: Beszél a fákkal a bús őszi szél);

A városban felüti műhelyét,

gyártja a kínok szúró fegyverét

a merev éjszaka fénye.

(József Attila: Téli éjszaka);

meg kell tanulni itt a fák

kimondhatatlan tetteit.

(Nemes Nagy Ágnes: Fák).

Metafora

(gör. metaphora, epiphora, lat. translatio) ‘átvitel’

Kép (trópus), a klasszikus retorika névátvitelre épülő szóképe. Két fogalom vagy jelenség kapcsolatán alapul közös külső vagy belső vonásaik vagy hangulati egyezés alapján. A metafora szemantikai sűrítettsége a tartalom és a hordozó együttes jelentéséből fakad, a két dolog képzetének kölcsönhatása eredményezi. Alaki hasonlóságuk miatt nevezzük a gabona termését szemnek, az elektromos izzót villanykörtének, funkcióbeli hasonlóság miatt beszélünk az ország szívéről, érzelmi-hangulati motiváltságúak egyes becenevek, kedves megszólítások, pl. csillagom. Szófajukat tekintve a fenti metaforák főnéviek. Más szófaj is állhat metafora szerepben, pl. melléknévi: a gyászos idő, színes program, igei: a rohan az idő, ébred a természet. Szerkezetileg lehet a metafora teljes vagy egyszerű. A teljes metaforában jelen van mind a fogalmi (tartalom), mind a képi (hordozó) elem. Pl.

Országok rongya! könyvtár a neved,

(Vörösmarty Mihály: Gondolatok a könyvtárban);

...az érdek, tudniillik a személyes érdek melegsége parányi szikra nagy télben.

(Kölcsey Ferenc: Szemere Pálhoz Pozsony, 1834. augusztus 2.);

S a gazdag, tiszta érc, a híres akarat

párává lobban el az alkimista-üstben.

(Baudelaire: Előhang).

Az egyszerű vagy hiányos metaforából hiányzik a fogalmi elem. Pl.

Járt vadászni farkasokra

Mint védője a keresztnek.

(Arany János: Szibinyáni Jank);

Ott térdel a gyöngypár, kezében a lant

(Arany János: Szondi két apródja)

Léckatonáim sorban állnak már (Babits Mihály: A gazda bekeríti házát); Együtt a teljes és hiányos metafora: pl.

Nosza sírni, kezd zokogni,

Sűrü záporkönnye folyván:

Liliomról pergő harmat,

Hulló vizgyöngy hattyú tollán

(Arany János: Ágnes asszony). Az ún. liege-i retorika kettős szinekdochénak tartja a metaforát, amely a 'faj-nem-faj' és az 'egész-rész-egész' rendszerekben a középső (nem, rész), a két szélső(faj, egész) kategóriát is magában foglaló osztályból keletkezik. Újabban a kutatók kiemelik, hogy a metafora elemei egyenrangúak, kölcsönösen feltételezik egymást és hatnak egymásra.

Mondatalakzat

metataxis

A retorika a mondatalakzatok (vagy szintaktikai alakzatok) közé szavak, szószerkezetek és mondatok alakzatait sorolja. Meghatározásukat a képektől (trópusoktól) való eltérésük alapján lehet megadni. Az alakzatok abban különböznek a trópusoktól, hogy ez utóbbiak a szavak átvitt értelmű használatára alkalmazott kifejezések, alakzatokon pedig a mondatoknak, szószerkezeteknek a megszokottól eltérő használatát értjük. Van olyan megkülönböztetés is, hogy az átalakító eljárások közül a trópusok immutációs változatok, az alakzatokat pedig adjekcióval,detrakcióval és transzmutációval lehet létrehozni. Adjekciós mondatalakzatok:ismétlés, poliszindeton, epanafora, reddíció, epifora, felsorolás, fokozás. Detrakciós mondatalakzatok: ellipszis, zeugma, aszindeton. Transzmutációs mondatalakzatok:inverzió, hiperbaton, enallagé, hipallagé.

Párhuzam

Két, egymással összefüggő gondolat hasonló szerkezetű megfogalmazása. A szövegösszefüggést strukturális szinten biztosító nyelvi elem. Pl:

A természet tövisek közé rekeszti a gyenge rózsát; nem azért, hogy szaggassa, hanem hogy oltalmazza. Az atyák dorgálása efféle tövis: oltalmazza, nem hervasztja a fiakat.

(Pázmány Péter: A fiaknak istenes nevelésérűl);

Egész nemzet élete, mint egyes emberé. Ezt és azt az életen keresztűlömlő emlékezet teszi egésszé, folyvásttartóvá, napról-napra gazdagabbá. Törűld ki a lélekből annak ragyogó színeit; és íme az élet halva van. Minden nemzet, mely elmúlt kora emlékezetét semmivé teszi vagy semmivé lenni hagyja, saját nemzeti életét gyilkolja meg...

(Kölcsey Ferenc: Mohács);

Elhull a virág, eliramlik az élet...

(Petőfi Sándor: Szeptember végén).