2009. 10. 11., Börzsöny északi gerinc

A börzsönyi túrát nem mosta el az eső, bár komoly erőfeszítéseket tett ennek érdekében. Persze a létszámot jól megtépázta: mindössze ketten voltunk Gáborral. Perőcsényben épp nem esett az eső, és a kocsmában is azzal biztattak, hogy hiába az éjjel 11-óta hulló csapadék, annyira nagy volt a szárazság, hogy az erdőben nem lesz sár. Ez nagyjából bejött. Indulás után templom nézés kívülről, és némi lehullott dió összegyűjtése.

A csapadékhelyzet nem alakult kedvezően. A Jancsi-hegyig folyamatosan intenzívebbé vált az eső, és a köd is sűrűsödött. A csúcson még ládázni sem álltunk meg, viszont rendesen beöltöztünk. Gábor felvette a ponchotját is. Igazi őszi idő volt! Időnként olyan sötét volt a köd miatt, mintha esteledne. (Az eső miatt képek itt nem készültek, még annál a kis szalamandránál sem, amit Gábor vett észre.)

A Holló-kőhöz majdnem délre értünk fel. Ebéd után Gábor jóvoltából én is ittam egy kis meleg teát. Még az eső is elállt egy rövid időre, de a köd továbbra is elzárt minden kilátást, az egyébként remek kilátóponton.

Könnyített öltözetben indultunk tovább, és itt már volt kedvünk ládázni is.

Salgóvárnál kicsit nézelődtünk (na nem a panorámát) és én felszaladtam a Vár-bükk tetején lévő ládához. Már néhány halvány napsugár is előbújt.

A Magyar-hegy felé egyre kellemesebbé vált az idő. Néhány gyengébb próbálkozás után a nap megritkította, majd pillanatok alatt ellebbentette a ködöt. Sajnos a túra hátralévő részén már nem adódott igazi kilátópont.

A turistaút ugyan nem a Magyar-hegy csúcsán át vezet, én mégis felmásztam rá a Börzsöny csúcsai túramozgalom teljesítése miatt. Jutalmam egy újabb szalamandra, és egy kis kitekintés a lombok között.

A végén már látszott, hogy a 4-es buszt nem érjük el, így a faluban kényelmesen sétálgattunk, és szűk háromnegyed órát a kocsmahivatalban töltöttünk.

Képek (az albumhoz katt a diavetítésre):