2011. 01. 22.-23., Börzsönyi OKT

Péntek A Budapest irányából érkező 5 fős csapat (Gabó, Pisti, Zoli, Balázs és jómagam) a Nagymaros-Visegrádi vasútállomáson találkozik Misivel negyed kilenc körül. A vonatról való leszállás mókásra sikeredik, ugyanis a peron felöli ajtók nem nyílnak. Két napra pakolt zsákjainkkal a vágányokat elválasztó kerítés felé vagyunk kénytelenek lekászálódni. Megejtjük a még szükséges bemutatkozásokat, nekem egy OKT pecsét, aztán már a település meredek utcáin kapaszkodunk felfelé. 0°C körüli a hőmérséklet, az erdőben van egy kis sár, de nem vészes. Az első rövid megálló egy kis csúcson, a kopár fák között lelátunk a Dunára. Jó ütemben érjük el a Szent Mihály-hegy nyergét, és háromnegyed 10-kor már a Hegyestetőn vagyunk. Rövid nézelődés a kilátóból, néhány fotó, azután megkezdjük az ereszkedést. Lassan melegszik az idő, és Köves-mezőnél jónak látom felvenni a kamáslit. Ez később igen jó döntésnek bizonyul.

11:40, a Törökmezői turistaháznál vagyunk.

Örömmel vesszük tudomásul, hogy a büfé nyitva van. A szomjoltás és az OKT pecsét mellé fogyasztunk némi szendvicset, közben pedig a ház barátságos kutyáival haverkodunk. Továbbindulva megkezdjük a túra egyik legsárosabb szakaszát. A kutyák sokáig kísérnek, pedig saját érdekükben próbáljuk őket erről lebeszélni. Egy helyen a sáros út peremén egyensúlyozunk a villanypásztor mellett. Túloldalán csatakos lovak legelik a tavaszias időben sarjadó füvet. Rövid megálló a Kóspallag előtti pihenőben. A falun áthaladva Balázzsal felelevenítjük az első igazán hosszú túránk emlékét: Budapestről Bernecére menet itt álltunk meg este 10 körül vacsorázni. Nemrégiben változott az OKT útvonala, így a kálváriára felkapaszkodva jutunk el a Kisinóci turistaházig. Jó időben vagyunk! Már csak 6 km körüli táv van hátra a Nagy Hideg-hegyig, bár az meglehetősen meredek. A nagy sár miatt igen lassú haladásra számítunk.

Kicsivel délután három után indulunk útnak. Eleinte igen sáros, vendégmarasztaló úton járunk, de feljebb jutva már javul a helyzet. A társaság szétszakadt, Gabóval jóval a többiek mögött vagyunk. Valahol 5-600 méteres magasság körül beköszönt a tél. A talaj fagyott, majd még feljebb már vékony hólepel is borítja. A turistaház előtt épp csak megússzuk a fejlámpák használatát. A többiek már kényelmesen elhelyezkedtek, mire mi az étkezőbe lépünk. Hétköznap lévén nem nagyon volt válaszék, aki enni akart az a babgulyást választotta. A pihenő után teljes sötétben indulunk el a Magastaxi turistaház felé. Itt volt a szállásunk, aludni a ház ebédlőjében, a földön lehetett hálózsákban. Bár a fekvőhelyek puritánok, és a hőszigetelés sem valami jó (nylonból készült válaszfalak), a szállás egyéb adottságai kiválóak. Zuhanyzó, tiszta wc-k, még folyékony szappan, és papírtörlő is volt! A meleget egy ETNA típusú vaskályha biztosította, amíg ki nem aludt benne a tűz. A szálláson nem csak mi voltunk, itt éjszakázott még egy 5 fős társaság is, akik a másnapi, Magas Börzsönyben rendezett teljesítménytúra szervezői voltak. Mire ők nyolc után megérkeztek, mi nagyjából nyugovóra térünk, így nem nagyon zavarjuk egymást.

SzombatÉn kelek elsőként, de a másik társaság már talpon van. Kicsit kerülgetjük egymást a szűkös helyen. A házban reggelizünk, aztán zsákok nélkül felmegyünk a Magas-Tax csúcsára. A kitérő után elbúcsúzunk a ház gondnokától, és irány a Rakodó! A hely ma is eredeti funkcióját tölti be: épp favágók darabolják és rakják egymásra a rönköket. Úgy döntünk, hogy a sokszor járt kék jelzés helyett a piros háromszögön megyünk a Csóványosig. Jó választás, az Oltár-kő látványa megéri azt a kis plusz távot! A Csóványoson megint találkozunk alkalmi lakótársainkkal, itt van ugyanis a teljesítménytúra rajt és célhelye. Párás ugyan a levegő, de a kilátóból megszemlélhetjük a két napos túra jelentős részét. Innen már szinte csak ereszkedni kell. A Foltán-keresztnél örülök a fagynak, a tér annyira fel van túrva, hogy bajos lenne átjutni a sártengeren. Az alsóbb részeken aztán volt is ilyen gond, egy helyen az erdőben kellett menni, mert az út tómederré változott. A sár miatt úgy döntöttünk, hogy a Nógrád- Magyarkút szakaszt nem járjuk most végig, így viszont marad időnk a várba felmenni. Remek túra volt!A vonaton hazafelé - szokás szerint - már a következő hasonló alkalomról beszéltünk. A kalauz pedig rutinosan lyukasztotta rá a dátumot a régmúltat idéző karton menetjegyekre.Képekhez katt a diavetítésre!