2009. 11. 15., Visegrádi-hegység
Dobogókőről Dömösre
Ezúttal egy könnyűnek ígérkező, és szép kilátópontokkal kecsegtető túrán vehettek részt az érdeklődők. Kicsit másképp alakultak a dolgok…
Dömös volt a célunk, melyet Dobogókőről indulva szándékoztunk elérni. 9 fős, vegyes korosztályos társaságunk (6 évestől 60 felettig) Dobogokőn nem a végállomáson, hanem a Pilis üdülőnél szállt le a buszról, hogy kikerüljük a nagyobb tömeget. Ha aznap egyáltalán volt ilyen. Orrunkig éppen csak látni engedő köd, és kellemetlen szitálás fogadott minket, ami időnként enyhe esőzésbe hajlott. Mondhatnám, hogy szép őszi idő volt, de ebben nem mindenki értett velem egyet. Kabátba – esőköpenybe burkolózva vágtunk neki a távnak, és jól döntött az, aki kamáslit is húzott.
A Rezső-kilátót nem is érintettük, de ekkor még bíztam benne, hogy a Rám-hegy tetején majd lesz alkalmunk a rozsdás hegyoldalakban gyönyörködni. A Téry úton a sáros talajon meg-megcsúszva óvakodtunk lefelé, aztán a sárga sávval jobbra kanyarodtunk. Ekkor sárra senki nem számított! Az útról a fák közé kényszerültünk, ahol az előttünk járt turisták már kitapostak egy sármentesebb ösvényt. A csúszós út okozta kényelmetlenségünk a Jász-hegy üstöke mellett ért véget, mert innen a murvás, jelzetlen úton mentünk a Rám-hegyhez. Sajnos a köd kitartott, ezért a csúcsra csak négyen kapaszkodtunk fel.
Az út következő szakasza könnyed séta volt az aszfalton a Király-kúti-nyeregig. Alig valamivel a Rám-hegy után mégis felszállt a köd, a fák között visszatekintve láthattuk a meredek sziklaletörést, valamint észak felé a Prádikálószék Vadálló-kövek csipkézte gerincét.A Király-kúti-nyeregben elköltött ebédet halvány napsütés tette kellemessé. Innen a Szőke-forrás-völgy aljában vezető piros jelzésen haladtunk. A megerősödő napsütésben az ősz egy sokkal vidámabb arcával jutalmazta a reggeli elszántságunkat, ami a túra kezdeti szakaszához kellett. A talajt vastagon borító nedves avar máshoz nem hasonlít vörös színe szinte izzott.
Az időbeosztásunk olyan szerencsésen alakult, hogy a kinézett buszhoz kényelmes tempóban is leérhettünk. A Rám-szakadék alatti padoknál pár perc pihenő is belefért. Mivel a sárból mostanra mindenkinek elege volt – mondhatni bőven „kidagonyáztuk” magunkat – a utolsó szakaszt már nem a jelzett ösvényen, hanem az egykor a közforgalmat is szolgáló autózható úton tettük meg. Szó, ami szó, a közforgalom kitiltásával a jelek szerint együtt járt a karbantartások megszűnése is. Az aszfalt időnként csak hírmondóban fordul elő, ezért itt is bőven sarazhatott az, akinek ez még hiányzott.Dömösön buszra szálltunk, és az Árpád hídig tartó úton a tíz év alatti korosztály száraz zokniba bujtatva, bakancs nélkül meglehetősen hamar elaludt. Aztán követték példájukat néhányan az idősebbek közül is.
Képek (az albumhoz katt a diavetítésre):
