Zwierzina-akna és lejtősakna (1880-1900)
1880. május 25-én egy morvaországi bányavállalkozó, Zwierzina Ede (Eduard Zwierzina) kért szénkutatásra engedélyt a Magyar Királyi Bányahatóságtól. Rögtön a kérvény beadása után elkezdte mélyíteni kutatóaknáját Nagykovácsi északi részén, az Antónia-árok végpontjától mintegy 270 méternyi távolságra, délkeleti irányban. A meghatalmazottja, Rupp Zsigmond közjegyző által benyújtott kérvényt a Bányahatóság 1880. november 18-án 2088. iktató számon jóvá hagyja, de úgy tűnik, ideiglenesen; Malecsek Ferenc, a bánya gondnoka 1881. májusában kéri meghosszabbítani, azt azonban a Bányahatóság valamiért elutasítja, az újabb engedélyt csak a következő évben engedélyezi. Ezt követően a függőaknából mintegy 650 méter kutató-szállító vágatot hajtottak ki és megkezdték egy lejtős akna mélyítését is. Ennek a nyitópontja mintegy 50 méternyire helyezkedett el a függőaknáétól. A függőaknát kezdetben 43 méterre mélyítették le, amit később a munkálatok előrehaladtával 140 méterig meghosszabbítottak. Az aknát elkészülte után a "Familienglück" (Családüdve) névre keresztelték. 1883. március 4-én a Bányahatóság három évre véglegesíti Zwierzina kutatási engedélyét. Az elkövetkező években folyamatosan kérnek engedélyeket több ezer tonna kutatásból termelt szén értékesítésére. A műveletekkel összesen hat széntelepet tártak fel és műveltek.
1885-ben menesztik Malecseket és új művezetőt neveznek ki az osztrák származású Loos Károly (Carol Loos) személyében.
1887. október 20-án a morvaországi Mährisch-Ostrauban (Szudéta-vidéken) Zwierzina és örökösei megalapítják a Családüdve bányatársulatot és saját bányarészvényeket bocsátanak ki.
A bányavidék első három halálos balesete ebben a bányában történt; 1887-ben, majd 1891-ben kettő; egyik főteomlásból, a másik aknába zuhanásból.
1897. július 25-én Loos Károly táviratban jelenti, hogy két vájár, Belluschka Ferenc és társa halálos balesetet szenvedtek omlás következtében. A mentési munkálatok még augusztus 26-án is folyamatban voltak, azonban eredményre továbbra sem vezettek. A bányakapitányság december 3-án felszólította Loos Károly bányamérnököt Belluschka Ferenc holttestének felkutatására, de csak 1898. augusztus 12-én jelentették, hogy a holttestét megtalálták. (Az első bejelentésben szereplő társa sorsáról, nevéről sajnos nincs adat.)
Az üzemben a munkások száma meghaladta a 100 főt, köztük számos gyermek is dolgozott a bányában.
1894. június 25-én bejelentették idősebb és ifjabb Zwierzina Ede halálát, amit hosszadalmas hagyatéki eljárások követtek, de a termelést tovább folytatták sőt, fejlesztettek is: a bányagondnokság engedélyt kér 1895. május 12-én "a munkásoknak szállító kosáron való ki és beszállítására" a függőleges aknában.
1900. április 29-én Zwierzina örökösei Mährisch-Ostrauban egy bányatársulati ülést tartottak, melyen elhatározták a nagykovácsi barnaszénmű felhagyását, amire 1900. július 24-én került sor.
A bányának 3 gőzkazánja, 3 vízemelőgépe, 2 gőzgépe, 2 Rittinger típusú szeleltetőgépe, egy szállítógépe és önálló erőmű telepe volt.
A bánya évi termelése 6.000 tonna barnakőszén körül mozgott. A működése során felszínre hozott szénvagyon eléri a ~108.000 tonnát.