Antal-lejtősakna (1943-1954?)
A Nagykovácsi Kőszénbánya Vállalat - amely Ajtay Zoltán érdekeltségébe tartozott - 1943-ban határozta el egy lejtősakna telepítését a Nagykovácsi területén korábban már feltárt szénvagyon kiaknázására. Az eredeti elképzelés szerint egy centrális telepítésű aknapár (egy lejtős és egy függőakna) adta volna a feltárás gerincét, a kitermelt szén szállítására pedig drótkötélpályát terveztek a solymári rakodóig. A II. Világháború közeledése miatt azonban csak 270 méternyit tudtak a lejtősaknából kihajtani, majd egy harántvágattal elérték a széntelepet és elkezdték a termelést. A háború közeledtével leálltak a szénfejtéssel, a drótkötélpálya építése is félbemaradt.
Az államosítás után Ajtay két tervvel állt elő: az eredeti, első terv szerint a már meglévő lejtősakna mellé egy függőaknát telepítenek és így az aknapár fogja adni a termelés gerincét, a kitermelt szenet pedig kötélpályán szállítanák el. A másik változat szerint az egész nagykovácsi bányamezőt be kellene kapcsolni a pilisszentiváni szénbányákhoz egy altáróval, ez esetben a szállítás a már meglévő pilisszentiváni bányavasúthoz csatlakozna. Végül a második tervet fogadták el és 1947 őszén folytatták a korábban félbehagyott az altáró kihajtását és tovább mélyítették a lejtősaknát is. A két vágat végül 1948. augusztus 13.-án lyukasztott egymással, vagyis összeértek.
A lejtősaknán keresztül mentették ki az 1954. június 25-i vízbetörés miatt föld alatt rekedt 37 bányászt. A lejtősaknát - elmondás alapján - a vízbetörés után nem sokkal zárták be.