Zsíros-hegyi kutató táró (1891-1922?)
1891-ben Loser Mátyás és társai (Solymár-nagykovácsi-szentiváni Betéti társaság) Solymáron a Zsíros-hegyen, az Ördöglyuk barlang közelében kutatótárót létesítettek és gyenge minőségű palás szenet találtak. Az itt kitermelt jelentékeny mennyiségű szenet a közeli - szintén Loserék tulajdonában álló - mészégető kemencék üzemeltetéséhez használták fel, de a termelt mennyiségből 1893-tól értékesítettek is. 1898-ban a Solymár-nagykovácsi-szentiváni Bt. utóda a Budapestvidéki Kőszénbánya és Ipar Rt. - amely szintén Loser Mátyás érdekeltségébe tartozott - önfelszámolásra hozott határozatot; a táró új tulajdonosa a belga érdekeltségű Budapestvidéki Kőszénbánya Rt. lett. 1904-ben engedélyt kérnek a táró további kihajtására a már felhagyott Családüdve (Nagykovácsi) bányatelek irányában. Az engedélyt valószínűleg nem kapják meg, s ezután már feltehetőleg nem törődtek a táróval, ami minden valószínűség szerint beomlott.
1920-ban a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. a tárót újranyitotta és kutatási célokkal meghosszabbította 220 méterig. A kihajtás közben három széntelepet harántoltak. Az így feltárt szénvagyon kiaknázására a kutató táró közelében egy másik tárót is létesítettek, azonban a szén gyenge minősége és a telepek nagy dőlésszöge miatt hamarosan mindkét tárót felhagyták.
Ezek és a Solymár II-es lejtősaknai munkálatok képezték a jövőbeli Solymár II-es táró alapjait.
A II. Világháborúban, a budai várból való kitörés után a szovjet csapatok elől bujkáló magyar és német katonák ezekben a - akkor már felhagyott - tárókban találtak menedéket.
A tárók nyomai megtalálhatóak Solymáron, a Mészégető utca végénél.