Hét évet bent töltött ember szavai

Hét évet töltöttem a gyülekezetben, a kizárásom óta eltelt még hat év, azóta nem hiszek Istenben. Szerintem már gyermekkoromban a katolikus prédikációkban hallott tanítás is sokat ártott nekem és lemondtam sok természetes és jó dologról, nehogy a pokolra kerüljek. (Például sok katolikus/ferences pap a szegénységet erénynek tartja.) Engem, fanatikus katolikust Holicék sikeresen át tudtak téríteni az ő csoportjukba, ahol az önmegtagadás sokkal nagyobb és már nincs is semmi az életben csak "Istennek szolgálni". Ebből a gyülekezetből nézve a többi egyházat felületes, nevetséges és szánalmas csoportoknak láttam és teljesen nyilvánvaló volt, hogy azok az emberek csak azt hiszik, hogy közük van Istenhez. Ezek után már senki nem győzhet meg, hogy a gyülekezeten kívül van Isten, (értsd: az egyéb egyházak istenképe mögött egy létező isten áll), és végül a gyülekezeten belüli Isten is ugyanilyen délibábnak látszott: így nem hiszek egyikben sem. Ezért zártak ki.

Mielőtt a negatívumokat sorolnám fontos megjegyeznem, hogy részben építő is volt a velük töltött idő. Apa nélkül nőttem fel de a gyülekezetben főleg a férfi testvérek pót-apaként megtanítottak felelősséget vállalni emberekért, feladatokért. Vagy egy konkrétabb lecke az volt, hogy álljak ki az igazamért és ne hátráljak meg ha a társam határozottabb a véleményében, mert a vita által ugyan feszültség keletkezik, de köztem és Isten közt megmarad a béke, ugyanakkor ha nem is győzöm meg a társam, fontos hogy ő ismerje az álláspontomat.

Az első hónapokban, bár már elkötelezetten tevékenykedtem közöttük, sokszor felmerült bennem az az érzés, hogy manipulálnak engem és a többi tagot szektás befolyásolás által, agymosás által. Gyanús volt, hogy miért nem lehetnek külső barátaim de még családtagjaim sem (gyakorlatilag el kellett felejtenem őket), másrészt kötelező volt naponta közösségben együtt tölteni az időt. Ha valakinek mégis fontos volt utaznia, mindent megtettek, hogy még egy tag vele mehessen. Ez egy pszichológiai manipulációs módszer, az összetartozás szelleme úgy hat az egyénre, hogy ha a tagok napi rendszerességgel együtt vannak, ezáltal megtartják hitbéli meggyőződéseiket és a közösséghez való ragaszkodást. Ha ketten naponta újratárgyalnak egy témát, mind mélyebbek lesznek az ezzel kapcsolatos meggyőződések és lassan de biztosan szűnnek az esetleges kételyek. Kérdéssel álltam tehát elő, hogy ha minden tagot Isten vezérel, akkor miért kell folyton egymást győzködni, befolyásolni? Kifejeztem hogy én eleve túl befolyásolható vagyok, és néha attól félek, nem a tanításuk helyessége hanem a tanítás közlésének erőteljessége miatt fogadtam el azt. Nagyon meglephették őket a kérdéseim, mert másnap már e-mailen jött a válasz Bécsből, az alapító Holic után a legnagyobb felelősségű személytől. Ő elmagyarázta, hogy a befolyásolás nem helytelen, mert amikor egy kérdésben nem látsz teljesen világosan és nehéz eldönteni, hogy az érvek vagy az ellenérvek erősebbek, de testvérek akikben megbízol befolyásolnak téged egy irányba, akkor a bizalomból kifolyólag jó engedni a befolyásnak. Nem attól kell félni, hogy befolyás ér, mert befolyás mindenképp ér, jó és rossz befolyás egyaránt, de Isten akarata, hogy ezek közül a jó jusson érvényre. Az agymosáson csak mosolyogtak: szerintem hol van az agymosó gép, és ki működteti?

Ami a hittérítést illeti, főleg más felekezetek istentiszteletén és rendezvényein próbáltunk egy-egy tagot áttéríteni és igyekeztünk a legaktívabb, legkomolyabb gyülekezetekre koncentrálni. Ennek oka világos volt: ilyen helyeken jártunk a legnagyobb sikerrel, mert ha ritkán is, de gyakrabban találtunk magunknak új tagokat mint máshol.

Mint ismeretes, nem gyakorolják az istentiszteletet. A közösségi idő egy kevés imával és énekkel telt el, ennél nagyobb hangsúly volt azon, hogy ketten-hárman saját élményeikről, harcaikról tárgyaltak egymással, ezt egy séta keretében és személyes beszélgetés néven űztük. Volt még közös beszélgetés bibliaolvasással és annak értelmezésével. Ezzel egy kategóriába tartozott, amire mégis a legtöbb időt szántuk: a felkészülés a misszióra (térítésre). Tüzetesen tanulmányoztuk az egyes gyülekezetek tanítását, milyen igékre építenek és milyen igékkel lehet azt lerombolni. Azt tárgyaltuk naponta órákon keresztül, miként kell megfogalmazni egy érvet, hogy az meggyőző legyen, mit kell hangsúlyozni, milyen igét vagy gondolatot kell elhallgatni, hátha az áldozatnak nem jut eszébe. Így aztán teljesen fel voltunk fegyverkezve, óriási túlerővel rendelkeztünk a védtelenekkel szemben, akik sokan családos, munkás, elfoglalt emberek és nem voltak felkészülve érvekkel Hiroshima-szerű támadásunk ellen. Ráadásul mi ismertük az ő tanításukat de ők a miénket nem. Egyszer az döbbentett meg, mikor ketten győzködtünk egy adventista fiút, aki felvállalta a vitát egy ideig, de aztán szegény megelégelte és szó nélkül elfutott.

Gyakorlatilag én is sok lélekben kárt tehettem, és társaimat is hasonló cselekedetekre buzdítottam. Ezennel úgy az olvasó előtt mint a világ előtt felvállalom tetteimet, és bár helyrehozni nem tudok semmit, ha létezik ezekért bocsánat akkor bocsánatot kérek. Legnagyobb bűnömet abban látom, amilyen büszkeséggel jár az, ha valaki azt gondolja, rátalált az igazságra néhány száz kereszténnyel együtt és csak ők fognak üdvözülni, miközben a többi hétmilliárd ember tévedésben él és mind a sátán gyermekei.

Kizárásom után visszatértem az elhagyott családba akik otthon mindig vártak rám. 

Felmerül az a kérdés, jobb-e valakinek hittel élni Holicéknál, mint hitetlenül idekint,  vagy: próbáljunk-e valakit megakadályozni, hogy közéjük kerüljön akár annak árán is, hogy elveszíti az istenhitet. Igen, próbáljuk megakadályozni akár ilyen áron is, és ezt azért mondom, mert becslésem szerint az ilyen esetek 70%-a kizárással vagy kilépéssel végződik, amit az egyén pszichikailag nehezebben visel, mint az ott töltött időt.

Jelenleg próbálom helyrehozni a karrieremet amit a Holicék indíttatására tönkretettem (így gyakorlatilag ők tették), és élvezem-szeretem a világot, a csokit, a táncot, a szerelmet, a szexet és a szabadságot. Mindent mértékkel és a felebaráti szeretetnek alárendelve.

Laci

Kolozsvár