"Nem békét, hanem kardot hoztunk"

"Nem békét, hanem kardot hoztunk" c. cikk Magyar Nemzetben jelent meg, az alábbi tartalom a lent megadott google-cache-ből lett kimásolva:

http://webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:DZwpme75-lgJ:www.mno.hu/portal/511054&hl=hu&client=firefox-a&hs=CU2&gl=hu&strip=1

Nem békét, hanem kardot hoztunk

1999. október 21. 00:00

Molnár Balázs, Dombrádi Krisztián

Az Oroszlányban, egy elhagyott bányaüzemben működő és az országban több helyütt tagokkal rendelkező, nem bejegyzett vallási közösség sajátos Biblia-értelmezésével egyike azon csoportoknak, amelyekre a családot elhagyó fiatalok szülei levélben hívták fel az Országgyűlés figyelmét. Az istenkereső fiatalok egy része esetenként olyan elvek hatása alá kerül, ami azt követeli: szakíts a családdal, feledkezz meg a hétköznapi gondokról, és élj hittársaiddal – fogalmazott Baló Gyöngyi, a Segítő Barát Munkaközösség ügyvezető elnöke. Kondor Tamás, aki három évet töltött a gyülekezetben, még ma is magán viseli annak lelki terhét. A debreceni fiatalember elmondta: borzasztó volt látni a síró szülőket, akikkel a gyermekük nem akart beszélni. Talán először ekkor kezdett kételkedni, vajon helyes-e, amit csinálnak.Egy leépült bányaváros külterülete ideális hely egy sokat támadott vallási csoportnak ahhoz, hogy észrevétlen maradjon. Oroszlánytól mintegy 10 kilométerre egy használaton kívüli bányaüzem, a 23-as akna területén találta meg egy szlovák magánnyomozó azt a lengyel lányt, akit családja évek óta keresett. Az erdő közepén fekvő telekre a városi önkormányzat nem tartott igényt. Egy magánember, Bodor István jelentkezett vásárlási szándékkal: megvenné a több ezer négyszögöles területet és az azon fekvő ingatlanokat. Oroszlány polgármestere, dr. Sunyovszki Károly úgy tudja, a vevő olcsón jutott az ingatlanhoz. Bodor István az épületeket felújíttatta, mozgásérzékelővel ellátott biztonsági rendszert és sorompót épített. A bejárat előtt, még az érzékelő hatáskörén kívül egy tábla figyelmeztet: magánterület, de név vagy cím, esetleg postaláda nem utal az ott lakókra. Az egykori autószerelő érkezésünkkor valószínűleg a franciakulcsot tette le egy percre, hogy rövid szóváltás után egyértelműen jelezze: semmi keresnivalónk ott. A területre nem léphetük be, mondja, majd a biciklivel, amin fogadásunkra érkezett, kicsit hátrébb gurul. Mint állítja, ő nem vezető, minden döntést együtt hoznak meg a közösségben. A Dunaföldvárról elszármazott, majd Oroszlányba költözött vallási közösség Holic-csoport néven ismert, önmagukat azonban egyszerűen keresztény gyülekezetként definiálják. A Holic elnevezésnek annyi alapja van, hogy Gottfried Holic osztrák állampolgár az oroszlányi közösség szemében is vezető tekintélynek számít. Németh Géza református lelkész 1996-ban megjelent könyvében a gyülekezetet olyan közösségnek írja le, amely a Szentíráson alapul, sajátos elveik következtében azonban a tagokat legtöbbször teljesen elszakítják családjuktól, s a központba vissza-visszajőve térítőtevékenységet kell folytatniuk. Mindezt a Biblia alapján, önkényesen kiválogatott idézetekkel alátámasztva – tudjuk meg Kondor Tamástól. A fiatalember Debrecenben él feleségével, három évig volt a csoport tagja. Kizárták, mivel túlságosan világi életet élt, mi több, megházasodott. A gyülekezet ugyanis a szexualitást és a házasságot nem nézi jó szemmel. Tamástól megtudjuk, hogy maga Bodor is otthagyta menyasszonyát, amikor az nem követte őt az Istenhez vezető úton. Néhányan maguktól hagyják el a közösséget, egy egyetemista lányt a szülők szabadítottak ki, egy kiskorú leányt pedig, akit hosszú ideig rejtegettek, a rendőrség segítségével sikerült hazavinni. A magyar–filozófia szakos fiatalember tudomása szerint Bodor és társai erőszakhoz nem folyamodtak, magánlaksértést azonban nem egy esetben követtek el. Megerősíti ezt egy neve elhallgatását kérő, dunántúli illetőségű szülő is, akinek lakásán évekkel ezelőtt megjelent Bodor István, s addig nem volt hajlandó távozni, míg az asszony – egyébként beteg – fia vele nem ment. Sokak lelki egyensúlya annyira megbomlik a gyülekezetben átélt élmények hatására, hogy pszichiátriára kerülnek, búskomorrá válnak, illetve korábban soha nem tapasztalt szervi tünetek jelentkeznek, valószínűleg szintén pszichés alapon. Aki belülről nem lát egy ilyen közösséget, nem érti meg igazán azt, ami ott folyik – fogalmaz Kondor Tamás. – Nem vesztettem el Istenbe vetett hitemet, de még ma is képtelen vagyok bármilyen más közösséghez csatlakozni – teszi hozzá. A dunántúli édesanya állítja: „A fiatalok ingyen, bejelentés nélkül dolgoznak a szektának, legalábbis a fiamnak semmiféle legális jövedelme nem volt évekig.” Tamás kicsit árnyaltabb képet vetít elénk: szerinte igaz ugyan, hogy az iskoláskorúak közül sokan nem fejezik be tanulmányaikat, „de akinek van már szakmája, általában dolgozik, igaz, jövedelmét gyakorlatilag teljes egészében a gyülekezetnek adja.” Aki pedig nem dolgozik, vagy csak a központot takarítja, lényegében az osztrákok által adott pénzekből él. A kisebb összegeket nem gyűjtik össze, az fizet, akinél éppen van pénz. A nagyobb, külföldi adományokat azonban „egy megbízható személyre, például Bodorra bízzák”. Tamás tudomása szerint Ausztriában sincs bejegyezve a csoport. Leggyakrabban olyan fiatalok jönnek, akiknek az érzelmi élete nem rendezett, még ha látszólag mindent megkaptak is otthon, a gyülekezet meghatározó személyiségei pedig, „mint a Pisti”, rendkívül szorosan magukhoz kötötték őket érzelmileg. Ilyen értelemben szuggesztióról is beszélhetünk – mondja Tamás. „Egyfajta családként, vagyonközösségben éltünk, sok szeretetre vágyó fiatalt megfog ez az életmód. Miután azonban a szexualitást, ezt a természetes ösztönt el kell fojtaniuk, a külvilággal pedig szinte minden kapcsolatot megszakítanak, iszonyú idegállapotba kerülhetnek, s ha ki is kerülnek, vagy kizárják őket, mert megszegték a szabályokat, sokan képtelenek teljesen felgyógyulni.” Van, aki soha többet nem akar beszélni arról, ami ott történt – derül ki, amikor telefonon beszélünk egy szülővel. Bodor István a fentiekkel kapcsolatban nem kívánt megszólalni, csupán annyit mond: nekik nincs vezetőjük. Ez részben igaz, kommentálja a bölcsész fiatalember, formailag tényleg nincs vezető, „Bodor és néhány személy, például Holic tekintélye azonban megkérdőjelezhetetlen”. A csoport budapesti tagjaival találkozva megtudtuk, hogy számukra a hétköznapi élet anyagi feltételeinek megteremtése másodlagos. – Valamilyen ötlettel mindig megoldjuk a mindennapos gondokat, a fontos az, hogy együtt lehessünk – nyilatkozták. Arra a kérdésünkre, hogy nem okozott-e az általuk választott életforma konfliktust a családban, azt a választ kaptuk, hogy csak a Szentírásból tudnak idézni: nem békét, hanem kardot hoztak a földre. A fiúk által említett, a megélhetést biztosító ötletek egyike lehet az autószerelés. Bodor István ugyanis szakmájára nézve autószerelő, bár bejegyzett műhely az említett huszonhármas aknánál, más néven Gerencséri-tanyánál nem működik. A hatóság érdeklődésére rendszerint azt válaszolják, hogy barátaik meghibásodott autóit javítják. Bodor István, aki – mint mondja – hat éve megfogadta, hogy a sajtónak nem nyilatkozik, csak annyit árult el magáról: ha valaki azt mondja, nem érdekli a Biblia – ő soha többet nem zaklatja vele. A Holic-csoportnak, úgy tudjuk, ma megközelítőleg száz tagja van. Leginkább fiatalok, akik szabad akaratukból, hitbéli és lelki meggyőződésük miatt tartanak a közösséggel. A csoport tevékenysége a helybeli lakosok szerint nem érzékelhető, egyrészt mert Oroszlány külterületén vannak, másrészt mert ügyelnek arra, hogy a városban „ne legyenek szem előtt”. A fiatalok az ország több nagyvárosában végzett missziós munkát követően minden hétvégén találkoznak a Gerencséri-tanyán, s ilyenkor megjelennek az osztrák testvérek, sőt maga Gottfried Holic is. 60-70 ember is összegyűlik, s gyakran a Vértes lankáin kószálva olvassák-mormolják a Szentírás szövegét – állítják a környékbeli vadászok. Ilyen esetekben előfordultak konfliktusok is, mivel a csoport tagjai saját testi épségüket veszélyeztették azáltal, hogy a célterületen sétálgattak. A vadászok arról számoltak be, hogy ezek a fiatalok olykor alig érzékelik az őket körülvevő környezetet. Baló Gyöngyit, a Segítő Barát Munkaközösség munkatársát rendre megkeresik azok a szülők, akik gyermekük eltűnését valamilyen vallási csoporttal hozzák összefüggésbe. Baló Gyöngyi elmondása szerint a közelmúltban egy apa azzal kereste fel: segítsen lánya nyomára bukkanni, mert több napja nem tudnak róla. Az apa elmondta: lánya néhány hete egy sajátos vallási csoport tagjaival töltötte szabadidejét. Amikor elment, társai várták egy öreg Mercedesben, az apa megpróbálta visszatartani, de a lány azt válaszolta: engedj, hadd menjek a barátaimmal! Baló Gyöngyit ezt követően keresték fel az elkeseredett szülők. Ilyen esetekben azonban nem áltat hiú reményekkel. – Mivel törvényi eszközeink nincsenek, csak annyit lehet tenni, hogy a korábbi eseteknél már kitaposott úton rendőr barátoktól kérünk segítséget. A református felekezetet egy olyan édesanya is felkereste, akinek a lánya egy ízben, néhány társával együtt hazalátogatott Oroszlányból. Családi sütés-főzés előzte meg az örömteli viszontlátást, ám a vendégek a mindössze néhány perces találkozó alatt kifejtették: mivel az anya másodszor is férjhez ment, paráznaságban él. Felkérték, jöjjön velük, hogy megtisztulhasson. A csoport tagjai egyebek mellett azt vallják, hogy a hitetlen szülő a sátán eszköze. A lány hittársaival hét évvel ezelőtt, húszévesen ismerkedett meg. Úgy tudjuk, állandó orvosi felügyeletre szorulna, ám erre jelenleg nincs lehetőség. Az édesanya azonban elérte azt, hogy lánya a közeljövőben egy belgyógyászati klinikán kaphasson orvosi ellátást. A vallási kultuszok térítő munkáját néhány család szívesen veszi – vélekednek elemzők. A gyermek eltartásával ugyanis a családnak könnyebbé válhat az élete, távozásával pedig a szülő zavartalanabbul élheti magánéletét. Tájékozatlanságból adódóan egyesek örömmel fogadják gyermekük hitbeli érdeklődését, némely nagyszülő pedig egyenesen elégedett, hogy az unoka „vallásos” lett, sőt a „szerzetesi” életet választotta. Ismertek olyan esetek is, amikor a szülő végső elkeseredettségében, hogy gyermekét elveszíti – maga is belép a szektába. Mások pedig kitagadják, hátha attól jobb belátásra tér. Németh Géza református lelkész könyvében úgy fogalmaz: a szekta a szülőt ellenségnek bélyegezve egyenesen vallási kötelezettségként írja elő a leválást, ugyanakkor az ismerkedés időszakában a legteljesebb elfogadottság érzetét kelti.