A hivatalos álláspont a házasság tiltására az alábbi két Ige, plusz néhány érvelés. Azt tanították nektek, s ti másoknak, hogy a házasság nem az egyén által megválasztható, természetes, áldott létforma. Nézzük meg, megállja-e ez a helyét vagy csúfos jogtiprásról, korlátozásról van szó, melynek sajnos bedőltetek?
"Mindenki abban maradjon meg Isten előtt, testvéreim, amiben elhívatott." (1Kor 7:27)
Itt a házasságról szól az adott szöveg? Nem. Rabszolgaságról, körülmetéltségről, még véletlenül sem említi itt a házasságot. Ne törődj vele, ha rabszolga is vagy, mert az Úrban értékes testvér lehetsz, ám még ehhez is hozzáteszi:
"Rabszolgaként hívattál el? Ne törődj vele. Ha viszont szabaddá lehetsz, inkább élj azzal!"(1Kor 7:21)
Pál ezzel kezdi a fejtegetéseket:
"A paráznaság miatt azonban mindenkinek legyen saját felesége, és minden asszonynak saját férje."(1Kor 7:2)
Majd hozzáteszi, ő ugyan szeretné, ha mindenki egyedülálló lenne, mint ő maga is, viszont:
"mindenkinek saját kegyelmi ajándéka van Istentől: kinek így, kinek amúgy." (1Kor 7:7)
Nem igaz tehát, hogy minden egyes kereszténynek az az ajándéka, elhívása, hogy egyedülálló maradjon. Ez tévtanítás, Bibliának ellentmondó hazugság, valamint súlyos pszichés erőszak, hiszen nem az egyén szabad döntése ez, tudjátok jól és tudja mindenki.
A másik igehely, ami alapján tilos a "gyülekezetben" a házasság a következő:
"Mert vannak nemzésre alkalmatlanok, akik így születtek, és vannak nemzésre alkalmatlanok, akiket az emberek tettek ilyenekké, és vannak olyanok, akik önmagukat tették nemzésre alkalmatlanná, a mennyek országáért. Aki el tudja fogadni, fogadja el!""(Mt19:12)
Itt miről van szó? Faggatják Jézust arról, felbontható-e a házasság? Jézus közli, hogy nem. Majd hozzáteszi, hogy aki el tudja fogadni, fogadja el, hogy ha valakit elvettek, azzal egy egész életet le kell élni, bármi is történjen. Egyébként az idézett mondatban a közösség azt a szerepet tölti be leginkább, miszerint: "vannak nemzésre alkalmatlanok, akiket az emberek tettek ilyenekké"...
A Biblia világosan kimondja, kik azok, akik tiltják a házasságot:
"A Lélek pedig világosan megmondja, hogy az utolsó időkben némelyek elszakadnak a hittől, mert megtévesztő lelkekre és ördögi tanításokra hallgatnak; és olyanokra, akik képmutató módon hazugságot hirdetnek, akik meg vannak bélyegezve saját lelkiismeretükben. Ezek tiltják a házasságot és bizonyos ételek élvezetét, amelyeket az Isten azért teremtett, hogy hálaadással éljenek velük a hívők és az igazság ismerői." (1Tim 4:1-3)
Ha nem szeretnétek ördögi tanítás hirdetői lenni, s hazugságot hirdetni, Isten tárt karokkal vár titeket is, ahogyan minden megtérő bűnöst magához fogad.