Embedded Files
"Hát ezt még meg kell fogalmaznom…"
Ezt írtam 2007-ben. Azóta elolvastam sok mindent – nem lettem okosabb. Nem marad más hátra, meg kell kísérelni a saját vélemény kialakítását, saját gondolkozás segítségével. Nem könnyű dolog ez, hiszen az elmúlt fél évszázadban igen erősen próbálta a HATALOM elmagyarázni / indokolni / belénk nevelni azt, hogy legyen saját véleményünk, de az feltétlenül egyezzék az ÖVÉKÉVEL, gondolkozás helyett pedig fogadjuk el a nálunk képzettebb, szélesebb látókörű, tapasztaltabb VEZETŐINK iránymutatását.
Na, vágjunk bele!
A fejezet főcíme: Politika. Talán először is azt kell tisztázni (elsősorban saját magammal), hogy mit értünk ez alatt? Elfelejtve a pártállam uralkodása alatt szajkózott különféle, erre irányuló definíciókat és elveket, elmondom, hogy itt és most én hogyan értelmezem a POLITIKA fogalmát.
Világnézet, vallás
Szeretném előrebocsátani, hogy a későbbiekben (elkerülhetetlenül) alkalmazott «bal/baloldal/baloldali», valamint «jobb/jobboldal/jobboldali» kifejezéseknek az égadta világon semmi köze nincs a manapság rendkívül gyakran olvasható fogalmaknak/jelzőknek.
Gondolataimat nem szánom világmegváltó alapvetésnek, sokkal inkább az a célom, hogy saját magamban rendet teremtsek, és összefoglaljam azokat a dolgokat, amelyeket idetartozónak érzek.
A címben megjelölt fogalmak nem keletkeznek varázsütésre, azok kialakulásához indíttatások, tapasztalások, környezeti hatások vezetnek. Megpróbálom ezeket sorra venni úgy, hogy először a vallás (főleg a szülők és a környezet gyermekkori hatásai), majd a világnézet (főleg saját tapasztalatok, önálló gondolkodás) jönnek sorra.
Anyám családja református volt, Apámé katolikus (vagy ahogyan a döntően református Karcagon mondták: kathólikus, igen, a "h" hangot is nyomatékkal kiejtve). Anyám a házasságkötéskor "reverzálist adott" (Idegen Szavak Szótára: "vegyes házasságokban a gyermekek vallása tekintetében az egyik fél kizárólagos jogainak elismerése a másik fél részéről"), aminek megfelelően katolikusnak kereszteltek. Itt máris volt egy kis probléma a Huba névvel.
[Közbevetőleg: nevem kiválasztása a családi legendárium szerint úgy történt, hogy Apám és Dezső bácsi (Apám jóbarátja, családunk háziorvosa, zsidó feleségével és Apámmal együtt nagy irredenta) sokat, sok mindenről beszélgettek. Amikor Dezső bácsi bejelentette, hogy felesége terhes lett, gondolom, kisebb ünneplést csaphattak. A párbeszédet így képzelem:
- Jóska, tudod, hogy fiam születik, hogy fogják hívni? Szabolcs.
- Dezsőkém, ha a te fiadat Szabolcsnak fogják hívni, akkor az enyémet . . . az enyémet Hubának.
Szabolcs megszületett 1928-ban, Huba 1936-ban.]
A problémát a keresztelő pap adta fel, mondván, hogy a Huba pogány név, amilyen névre keresztelni nem lehet. Legyen tehát apja után József. - Huba, József? - Nem, József Huba. A születési anyakönyvi kivonatban Huba áll, a keresztlevelemben József Huba. De gondolom, ez még nem döntött el semmit.
Az Anyám által adott reverzális annyit eredményezett, hogy Apám halála után katolikus iskolába írattak. Ez a távolságok miatt számomra nem volt előnyös: református iskola akadt volna 500 méteren belül, a katolikusba otthonról kb. a dupláját, a front után Nagytatáéktól ötszörösét kellett naponta kutyagolnom. Az iskolán túlmenően Anya pontosan tudta, hogy vasárnaponként mikor kezdődnek és végződnek a misék, ilyenkor illően felöltöztetett és elküldött. Később keresztkérdéseket is tett fel: milyen színű ruhában volt a pap, miről prédikált, de ezekre akkor is válaszolni tudtam, amikor a mise-idő nagyrészét játékkal töltöttük. A templom háta mögötti, napsütéses részen pitykéztünk a hasonszőrűekkel. [A játék lényege az, hogy a kezdő játékos egy pénzérmét a templom falához dob úgy, hogy az visszapattanva lehetőleg a faltól minél messzebb érjen földet. A többi játékosok meghatározott sorrendben ugyanezt teszik, de a cél az, hogy a földre eső pénzdarab a kezdő pénzéhez minél közelebb landoljon. Elnyeri a másik pénzét az, akinek a dobása úgy sikerül, hogy pénzérméje a „cél” egy-arasznyi körzetén belül ér földet. Remélem, minden világos?]
A misén rendkívül zavart az, hogy a plébános úr annyira hamisan énekelt, hogy bármilyen orgonakíséret, vagy a kántor által felkínált dallam-segítség hatástalan volt. Az orgonamuzsikát nagyon szerettem és azóta is szeretem, az egyházi énekeket szívesen énekeltem. Farkas Pista bácsi, a kántor (egyébként tagja volt a patikus-ügyvéd-református pap-kántor alsóspartinak) természetesen ismert, és figyelemmel kísérte énekhangom fejlődését - már gimnazista koromban egyszercsak azt kérdezte, hogy elénekelném-e Jézust a húsvéti Passióban - szerényen, de határozottan nemet mondtam.
Második elemi végén, vagy harmadik elején átkerültünk az Orsolya-apácákhoz. Ervina nővér gyönyörű volt, már amit abból a szörnyű apáca-öltözékből látni lehetett. Gondolom, nem én voltam az egyedüli, aki szerelmes volt Belé, de sajnos, itt megelőzött Tóth Tisztelendő úr, aki ráadásul úgy fegyelmezett a hittanórákon, hogy megcsípte az ember pajeszát (haj a fül előtt-mellett), azzal a fogásal megemelte a delikvenst, és amikor az már lábujjhegyen állt, akkor elengedve egy jókora, lefelé irányított nagy pofonnal ültette vissza a padba. Ez valahogyan (számomra) nem illeszkedett bele a Katekizmus és az egyéb tanított keresztényi dogmák sorába. Mint ahogy az sem, hogy a plébános úrnál "szolgáló" Magdi néniről is azt beszélték, hogy munkaköri kötelességeibe bizony beletartozott a 6. parancsolat megszegésében való aktív közreműködés.
A zsidó iskola bezárása után néhány elemista a katolikus iskolában tanult tovább. Tudtuk, hogy zsidók, "másvallásúak", semmi több. Nem emlékszem, hogy tanítóink bármilyen megkülönböztetést alkalmaztak volna. A vallásokra vonatkozó ismereteim ekkoriban tovább bővültek: a már ismert katolikus-református-zsidó mellé bejött a görögkatolikus. Anyám gyógyszertári munkaadója (egyúttal a patika tulajdonosa) ugyanis ilyen vallású volt, a gimnázium szomszédságában állt a templomuk, amely ikonosztázával, rejtélyes-homályos túldíszítettségével nagyon különleges volt. Ha akkor már ismertem volna az "egzotikus" szót, valószínűleg ezt mondtam volna rá.
Az elemi iskola IV. osztályának elvégzése után a Karcagi Református Gimnázium tanulója lettem. A Gimnázium kórusa rendszeresen szerepelt a református istentiszteleteken, így meg tudtam állapítani, hogy a református sokkal normálisabb vallás, mint a katolikus. A zsoltárok jobban tetszettek, mint a katolikusok szent énekei, a szertartások egyszerűbbek és főleg érthetőbbek, mint a katolikusok latin szövegei.
A gimnáziumban teljes békességben voltunk, a nagy többségű reformátusok, és az abszolút kisebbségben lévő katolikusok + zsidók. Adódott az érdekszövetség, különösen, amikor a zsidók meghatározott napokon "Tanárúrnak tisztelettel jelentjük, nekünk ünnepünk van" felkiáltással mindjárt az első óráról elmentek, és csak az utolsóra (vagy arra sem) jöttek vissza. Mi katolikusok is kipróbáltuk a módszert: bejött. Kialakult egy koalíciós gyakorlat, minden szóbajöhető katolikus és zsidó ünnepen együtt távoztunk. Persze templomba vagy zsinagógába eszünk ágában sem volt elmenni, óriási fejelőmeccseket játszottunk a Sétakertben lévő (valaha úri teniszpályának épített) piros salakos játszótéren. Minden nagyon szép volt mindaddig, amíg osztályfőnökünk éppen arra nem járt. Eredmény: igazgatói megrovás. Határozottan emlékszem: Anyától inkább kaptam vígasztalást, mint szidást. Hittan-oktatásra nem emlékszem, egyik felekezetnél sem.
Az államosítás végett vetett az egyházi oktatásnak, az első gimnáziumi évemet mint a Karcagi Gábor Áron Állami Gimnáziuma Általános Iskolájának ötödik osztályos tanulója fejeztük be. A Kálvin utcai (korábbi református elemi) iskolában kaptunk helyet, ismert és elismert kommunista tanárok között (1948-49-ben járunk!!). Talán csak Jetty néni és B. Lajos tanár úr képviselte a "régi" pedagógusokat. Hittanra még "dafke" beíratkoztunk, de templomba már inkább csak a nagyobb ünnepeken jártunk, akkor is elsősorban azért, mert ott lehetett találkozni a "lányokkal".
Nyolcadikban már volt "politikai" tantárgyunk is: Alkotmánytan - de hogy az miről szólt, már nem emlékszem. Homály dereng az Országgyűlés szerkezeti felépítéséről, a választások rendszeréről, felrémlik valami családfára emlékeztető ábra - nem sok maradt meg a tanultakból.
Aztán visszamentünk a gimnáziumba, amely igyekezett tartani a régi, "debreceni kollégiumos" színvonalat. Az államosítás mindössze új igazgatót hozott, aki gyorsan "felbukott". Visszatérésünk után egy évvel már Kemi bácsi ("kiugrott" katolikus paptanár) volt az igazgató. Bizonyítványunkban a tantárgyak között szerepelt ugyan az Alkotmánytan, de oktatás nem volt belőle. Határozottan emlékszem, hogy a négy gimnáziumi év alatt semmiféle ideológiai képzést nem kaptunk.
Világnézetem lassan, pedagógusi befolyásolás nélkül, "csak úgy magamtól" alakult. Korán, már hatodik általánosban a természettudományok felé vonzódtam. Gimnáziumban résztvettem ugyan mindenféle irodalmi szakkörben, iskolai színjátszásban, sőt, egy ízben még történelmi tanulmányi versenyen is indultam - a meghatározó mindenképpen a matematika, fizika, kémia, és kisebb mértékben a földrajz, biológia volt.
A "baloldal" szót először 1848-cal kapcsolatban, történelem-oktatás keretében hallottam: ide sorolták Kossuthot, Petőfit, az ide tartozók harcoltak az ország függetlenségéért, a jobbágyság felszabadításáért, ésatöbbi. A forradalom a baloldal "ügye" volt, na és ott volt a nagy példa: a francia forradalom. Jelszavát mindenki ismeri: szabadság, egyenlőség, testvériség (liberté, égalité, fraternité). A jelszavak tettre váltása azonban nem mindig megy simán: erről már Madách Ember tragédiájában is olvashattam. Találkoztam ilyen gondolatokkal Jókai regényeiben (pl. Fekete gyémántok), később Adynál, Móricznál, József Attilánál. Azt gondolom, hogy a gimnáziumi évek vége felé már a forradalom, a változások híve voltam a konzervatív értékőrzés ellenében, polgár az arisztokráciával szemben, Dózsa György a főurak ellen. Valószínűleg indíttatásom sem indokolta, hogy az arisztokráciához húzzak.
[Most egy kicsit előre ugrok.]
A materializmussal mint fogalommal az egyetemen szembesültem, és teljes mértékben egyetértettem azzal, hogy a világ anyagi természetű, megismerhető, és objektív törvények szabályozzák. Amikor elsőéves műszaki egyetemistaként (a "Marxizmus-Leninizmus" tantárgy kereteiben) ezekkel a fogalmakkal mint rendszerrel találkoztam, nem volt ellene kifogásom. Mint ahogy az ellen sem, ahogyan tanították a szocializmus és a kommunizmus jellemzőit: először mindenki képességeinek megfelelően dolgozik, és munkája alapján részesedik; később ugyanúgy dolgozik, de igényei alapján részesedik - hát nem gyönyörű? Apró hiba, hogy nem megvalósítható, de ezt 50 évvel ezelőtt és 20 éves fejjel csak kevesen tudták. Én nem.
A forradalom után volt két "politikamentes" félévünk, aztán két félév Filozófia (nagyon élveztem), majd három félév Politikai Gazdaságtan. Ez utóbbiban már lehetett felfedezni szórakoztató összefüggéseket, amelyeket a kisebb csoportos (akkor "tanköri"-nek nevezett) foglalkozásokon igyekeztünk értelmezni, megvitatni. Egy példa, kérdés a gyakorlatvezetőhöz: - Az értéktörvény képlete és működése ugyanaz a kapitalizmusban és a szocializmusban. Akkor mi a különbség a két társadalmi rendszer között? A gyakvez. válasza: - Az, hogy a szocializmusban megszűnt az embernek ember általi kizsákmányolása. - Aha.
Hát imígyen alakultak a dolgok életem első húsz évében. Sokszor mondták már rám, hogy későn érő tipus vagyok, talán ezért is van, hogy a mai húszévesek már a tapasztalt felnőttek biztonságával nyilatkoznak ezekről a kérdésekről. Én akkor, húszévesen hozzávetőlegesen ilyen voltam: meggyőződéses ateista, szigorúan materialista, és baloldali. Az első két jellemzőt objektívnek és félreérthetetlennek tartom, a harmadikkal van a legnagyobb probléma: boldog-boldogtalan használja nap-mint-nap a „baloldal – baloldali”, illetve a „jobboldal – jobboldali” kifejezéseket. Én mégis megpróbálom meghatározni, mit értek én ezek alatt.
Hát imígyen alakultak a dolgok életem első húsz évében. Sokszor mondták már rám, hogy későn érő tipus vagyok, talán ezért is van, hogy a mai húszévesek már a tapasztalt felnőttek biztonságával nyilatkoznak ezekről a kérdésekről. Én akkor, húszévesen hozzávetőlegesen ilyen voltam: meggyőződéses ateista, szigorúan materialista, és baloldali. Az első két jellemzőt objektívnek és félreérthetetlennek tartom, a harmadikkal van a legnagyobb probléma: boldog-boldogtalan használja nap-mint-nap a „baloldal – baloldali”, illetve a „jobboldal – jobboldali” kifejezéseket. Én mégis megpróbálom meghatározni, mit értek én ezek alatt.
1989-90-91-ben több párt megkeresett, hogy köztük volna a helyem. Minden kérésre azzal válaszoltam, hogy én már voltam párttag, biztos, hogy többet nem leszek.
Ez mindenesetre ad egy alapállást, de hát ezt még egy kicsit körül kell járni…Na de milyen alapon / alapokon?
Keressünk definíciókat:
Baloldal, baloldali:
(Tudományos és Köznyelvi Szavak Magyar Értelmező Szótára)
Politikai értelemben használjuk a szó ilyen értelme onnan ered, hogy a polgári parlamentekben a kormányzatot támogató képviselők hagyományos módon a ház elnökétől jobbra, az ellenzék képviselői balra ülnek.
(WikiSzótár)
1. Politika: A szociálisan érzékenyebb oldal az országgyűlésben, vagy a politikai pártok között ideológia és felfogás szerint. Szemléletében az ember változó és növekvő szükségleteinek kielégítését helyezi a társadalmat meghatározó hagyományos világrend fölé. A baloldal pénzügyileg több támogatást akar adni a népnek, mint a jobboldal. Sokszor úgy tűnik, hogy a baloldal a haladás zászlóvivője, pedig gyakran nem gondol a hosszútávú hatásokra.
2. Történelmi: Parlamenti elrendezésben a forradalmi oldal, amely a 18. század végi francia polgári forradalom idejéből ered. Ekkor az ülésrend szerint a jobb oldalon helyezkedtek el a királyság képviselői, a nemesség és a papság, bal oldalt pedig a forradalom hívei, a polgárság képviselői.
Jobboldal, jobboldali:
(Tudományos és Köznyelvi Szavak Magyar Értelmező Szótára)
Politikai értelemben: a társadalmi haladással szembeforduló, reakciós osztálytársadalomban: a fennálló osztálytársadalmi rendet támogató, a haladás erőivel szemben ellenséges "jobboldali pártok, jobboldali politikus". Jobboldaliság, jobboldali elhajlás megalkuvó, kispolgári irányzat a munkásmozgalmon belül (revizionizmus). Az elnevezés onnan ered, hogy a polgári parlamentben a kormányzatot támogató képviselők a házelnöktől jobbra ülnek.
(WikiSzótár)
1. Politika: A konzervatív oldal az országgyűlésben, vagy a politikai pártok között ideológia és felfogás szerint. Szemléletében a hagyományos világrendet helyezi az egyéni törekvések fölé. A jobboldal kitart a hagyományok mellett. Sokszor úgy tűnik, hogy a jobboldal a haladás kerékkötője, pedig legtöbbször csak a nagyon gyors változások ellen van.
2. Történelmi: Parlamenti elrendezésben a királypárti oldal, amely a 18. század végi francia polgári forradalom idejéből ered. Ekkor az ülésrend szerint a jobb oldalon helyezkedtek el a királyság képviselői, a nemesség és a papság, bal oldalt pedig a forradalom hívei, a polgárság képviselői.
Na, és most előbbre tartunk? Mert a fentiekből legfeljebb annyit tudok megállapítani, hogy inkább a baloldalhoz tartozok.
A most rendelkezésre álló pártok közül (ugyanezeken az alapokon) szerintem nem lehet választani...
Egyszer régen, a 2004-es Európai Parlamenti Választások előtt kíváncsiságból böngésztem az interneten: mégis miféle irányzatok vannak ott? Találtam egy olyan (holland) útbaigazítást, amely a http://www.votematch.net oldalon feltett 25 kérdésre (thesis) adott válaszaimból (egyetértek – semleges – nem értek egyet – nem tudom) meghatározta, hogy az akkori EU-parlamenti pártok közül melyikhez állok közel, és mennyire. Az eredményt egy ilyenféle táblázatban adták meg:
ahol a pártok rövidítése:
GUE/NGL = Európai Egyesült Baloldal szövetségi csoport / Északi Zöld Baloldal
ELDR = Európai Liberális és Demokratikus Reform
EPP = Európai Néppárt
PES = Európai Szocialista Párt
European Greens = Európai Zöldek
EDD = A demokrácia és sokféleség Európájáért csoport
UEN = A nemzetek Európájáért Únió
Figyelembe véve az itthon „futó” pártok kapcsolódásait a fentiekhez – hát nem lettem okosabb.
Érdekes eredményt hozott számomra a www.nol.hu/voks/politograf-teszt is. Itt 20 kérdésre lehetett válaszolni (igen – nem – mindegy), a kérdések közül 10 az egyéni szabadságra, 10 pedig a társadalmi egyenlőségre vonatkozott. Az eredmény egy "liberális - konzervatív", és "baloldali - jobboldali" koordinátarendszerben jelent meg (az a kevéssé piros pötty vagyok én):
Érdekes, hogy fél év múlva megismételve a tesztet, kismértékű jobbra- és liberális irányba tolódást mutattam (persze, a franc se emlékezett arra, hogy félév után melyik bugyuta kérdésre milyen választ adtam...)
Időközben eltelt vagy 15 év, 2019-et írunk.
Idén is voltak Európai Választások. A média sokkal közelebb hozta az egész "córeszt" (bár lehet, hogy én használom rosszul ezt a szót, vagy nem is igaz az általam vélt tartalom: sok üggyel-bajjal járó, nyűgös ügy). Sokkal több részletet tudok én is megkülönböztetni. Lehet, hogy hagyni kell a francba a bal/jobb oldalt, keresni fontosabb megkülönböztető jellemzőket.
Page updated
Report abuse