(7) A karhatalom

Volt másféle kalandom is.

Egyik este kilenc óra körül (kijárási tilalom este 9-től – csak Karcagon, az ország normálisabb részein csak 10-11-től) ballagtam hazafelé (naná, a lánykoliból, Franciskától).

A postánál voltam szemtanúja a következőknek. Egy (feltehetően részeg) férfit megállított a vele szembe menő rendőr. A párbeszédet nem hallottam, az utca másik oldalán álltam meg a fák takarásában. A „beszélgetés” vége az volt, hogy a rendőr gumibotjával nyakonvágta a részeget. Az összecsuklott, majd nemsoká feltápászkodott, és megfogadva a „szerv” utasítását, eltűnt. Nem jó jel – gondoltam.

Házunkkal majdnem szemben volt a lovas-rendőrörs. Lehettem a kertkaputól vagy 25-30 méterre, éppen a lovas-örs kapujánál, amikor onnan kijött egy járőr. Jó sötét volt, csak sejteni lehetett, hogy pufajkások. Az egyik elém állt, és felszólított:

- Igazolja magát!

Volt bátorságom (20 éves nagyfiú), és azt mondtam:

- Talán először igazolja magát ön!

- Kuss – hallottam a hátam mögül a járőr egy másik tagjától, egyidejűleg azzal, hogy csőre töltötte a dobtárast. (Ezt a hangot Kecskeméten volt alkalmam megismerni.)

Az más, gondoltam, és átadtam a személyi igazolványomat. A kérdező zseblámpával megnézte, összecsukta, és átadta a járőr egy másik tagjának: – Kísérje be!

Egy kb. 3×3 méteres helyiségbe léptem be az udvarról. A bejárati ajtótól jobbra egy lóca, szemben egy íróasztal, jobbra-balra ajtók. Megálltam, vártam. Leültem a lócára.

Nyílt a jobboldali ajtó, bejött egy félig egyenruhás (rendőr-zubbony + civil nadrág) férfi, és azt kérdezte:

- Álljon fel! Maga mért van itt?

- Jelentem, a kapu előtt igazoltatott a járőr, és bekísértek.

Elment. Álltam. Kisvártatva a másik ajtón bejött egy másik félegyenruhás. Az ajtóból visszaszólt a helyiségbe, ahonnan kijött:

- Mosakodjon meg, és takarodjon haza!

Nekem:

- Mit áll itt? Üljön le! Miért van itt?

Válasz: lásd fentebb.

- Várjon.

Vártam. Lehetett negyed tíz. Elképzeltem, hogy szegény Édesanyám mennyire aggódik.

Bejött egy civilruhás suhanc, nálam másfél fejjel alacsonyabb, kezében egy körszelet-keresztmetszetű, 40-50 centis vékony vaspálcával (függöny-vitrázs?). Felálltam, elém állt. Felvette az asztalról a személyi igazolványomat.

- Műszaki Egyetem? Tüntetés? Miért van bekötve a keze? Megsebesültünk a Rádiónál?

- Jelentem, barkácsoltam, tegnap este ollóval megszúrtam a tenyeremet, a kórház sebészetén ellátták a sebet és bekötözték.

Az orrom alatt hajlítgatta a vaspálcát, majd öklét dugta az orrom alá:

- Vigyázzon! Munkásököl, vasököl, oda csap, ahova köll!

Úgy gondoltam, nincs helye a párbeszédnek. Pár pillanatig farkasszemet néztünk, aztán a fickó kezembe adta a személyi igazolványomat:

- Na tűnjön el, de gyorsan!

- Értettem.

Hazamentem.

(Szűk két évvel voltam az érettségi után – gyakorlatilag mindenkit ismertem Karcagon. Később tudtam meg, hogy a Munkás-Paraszt Kormány megalakulása után – a „konszolidáció” előkészítéseként – megcserélték a karhatalom embereit: Karcagra valahonnan a Dunántúlról hoztak friss erőket.)

<Tovább>