Embedded Files
Október 24.
Feltehetően az előző (röpcédulás) fagyos hajnalnak köszönhető, hogy alaposan megfáztam, belázasodtam. Forró tea, Kalmopyrin, dupla pokróc, izzadás.
A srácok mondták, hogy Varjú bácsi, a diákszálló igazgatója, még 23-án késő este valódi „őrséget” szervezett a kolesz nehézatlétáiból, birkózóiból, bokszolóiból. Feladat: befelé – motozás után – bárki, kifelé senki. A motozásnál a bejövőktől szigorúan elvették az esetleges fegyvert, lőszert, röpcédulákat.
A szobánkban volt egy magnó (1956!!), Zoli és ikertestvére amatőrködték össze, az elektronikát Zoli, a mechanikát Bandi, aki Debrecenben volt orvosi műszerész-tanonc. A magnó állandóan felvételen volt (ma úgy mondanánk: stand-by), és amikor a folyamatos zenélést megszakították, felvétel indult. Nagy kár, hogy azokból a szalagokból nem maradt fenn az utókor számára semmi (bár a Rádió archívumában ezek biztosan megvannak, mégis jó lenne a saját felvételünket meghallgatni: „A Kormány felszólítja a felkelőket, hogy tegyék le a fegyvert ma este 22 óráig” … „ A Kormány meghosszabbítja a fegyverletételi határidőt ….-ig”; satöbbi).
Október 25.
A komolyan vett „kijárási” tilalom következtében elkezdtek kifogyni a kaja-tartalékok. Minden nap egyszer (délben) kaptunk egy tányér meleg levest, amit a 23-án éjszakára „bentrekedt” lány-vendégek közreműködésével készített a konyha (a kijárási tilalom rájuk is vonatkozott!). A menü nem volt változatos: a krumpli és a tarhonya aránya változott.
A lázam elmúlt, a magnóra felvett hivatalos közlemények szalag-hossza a km-es nagyságrendben mozgott. A városból nem nagyon kapunk híreket, a kijárási tilalom él, és már mindenki hazajött 23-a este óta.
A kolesz rádióklubjában ügyködő rövidhullámosok nagyon sok (névvel megjelölt és névtelen) rádióadást tudtak fogni. Ezek híreiről nem tudtunk véleményt mondani: lehettek valósak vagy kitaláltak.
Október 26.
Híre jött, hogy a „felkelők” több teherautónyi fegyvert és lőszert hoztak a koleszhoz azzal, hogy felfegyverezik a műegyetemistákat. (Nem lett volna kis dolog, ezer-ezerötszáz, többségében katonai kiképzésen átesett, alapvető fegyverismerettel rendelkező férfi!!)
Varjú bácsi állítólag röviden kirúgta őket, mondván, hogy egyelőre ő felel a gondjaira bízott gyerekekért.
Október 27.
Kenyerünk már egyáltalán nem volt. Zoli aggódott albérletben lakó, egri diákszerelme, Nani miatt: meg kellene nézni, mi van Vele.
Döntés: kiszökünk.
A kosárlabda jóvoltából volt kulcsunk a földszinti (kicsi, de használható) tornateremhez. Annak ablakából ugráltunk ki az Országház utcára, bár az ablak alsó párkánya és az aszfalt között kb. 2,5 méter volt a szintkülönbség.
A Széna téri villamosmegállóban a Déli Pályaudvarról odatolt, és az úttestre keresztben ledöntött vasúti kocsikat láttunk. A Margithídon sokan mentek át Pest irányába. Egy kalapos férfi megkért, hogy álljak meg egy kicsit, mert a hátam mögül fényképezni akar valamit. Nagyon komoly fényképezőgépe volt.
Mindenfelé sok volt a fegyveres, fiatalok és idősebbek egyaránt. A fegyveresek és fegyvertelenek között igen sok „rosszarcú” embert láttunk.
A Körút és a Fürst Sándor utca (Duna mozi utcája) sarkán volt (mai is van) egy Kenyérbolt, ott vettünk kenyeret. Szerencsénk volt, mert a sorbanállók „lekádereztek” minket, és egyikük elkiabálta magát: „Engedjük előre a műegyetemistákat, megérdemlik!” Soron kívül kaptunk kenyeret.
Nani József-körúton lakott, valahol a Népszínház utca és a Rákóczi-tér között. Odáig egyetlen említésre méltó epizód adódott: az egyik ház felső (negyedik-ötödik?) emeletéről artikulálatlan ordítás hallottunk: vigyázzanak!!! Felnéztünk: egy feltehetően nagyméretű összetört ablak darabjai csillogtak a levegőben. Sikerült beugranunk egy kapu alá.
A Rákóczi út – Nagykörút kereszteződésében, az EMKE körúti oldalán feküdt a Sztálin-szobor akkorra megmaradt darabja, azzal jellemezve, hogy a bronzöntvény falvastagsága meghaladta a 6-8 centit. Azaz, már nem lehetett belőle darabokat könnyedén letördelni, hiába volt mellé készítve több 2-5 kilós kalapács. Többen keretes fémfűrésszel dolgoztak. Egy járókelő megállt, és „szemét!” felkiáltással leköpte. Egy fűrészelő rászólt: – Hallja, ne köpködje le, ezt mi haza akarjuk vinni a vitrinbe!
Nani szállásadói rövid ünneplésben részesítettek minket (Műszaki Egyetem), Nani jól volt, kaptunk enni valami keveset. Na, menjünk. A ház körúti bejárati kapualjához érve hallatszott, hogy kiújult a lövöldözés. Kinéztem a Korvin-köz irányába. Láttam a torkolattüzet, bekaptam a fejemet, a fejem fölül hullott a vakolat. Semmi kétség: rám lőttek. Akkor még maradjunk.
Amikor elült a harci zaj, óvatosan elindultunk. A Nemzeti Színház Rákóczi úti oldalánál jártunk, amikor a kereszteződésbe az Üllői út irányából becsattogott egy orosz tank. Megállt pontosan a kereszteződés közepén, körbeforgatta a lövegtornyot, és (találomra) belőtt egyet az éjjel-nappal közért fölé a második emeletbe. Tizedmásodpercnél rövidebb idő alatt a valahai kocsifelhajtó kb. 20-30 centis kiemelkedése mögött hasaltam, onnan láttam a következő lövést (ugyancsak néhány lövegtorony-körülforgatás után) a gyógyszertár fölötti valamelyik lakásba. Aztán a tank elcsattogott az Oktogon irányába.
A Szabadság-híd felé indultunk, hogy benézzünk a Szerb utcai koleszba, megnézni a másik két egrit: Ferit és Ivánt.
A Szentkirályi utcában láttunk egy halott orosz kiskatonát, hanyattfekve egy leszakadt erkély romjai alatt. A feje és az egyik karja volt kinn a romok alól. Nagyon világos kék szeme volt.
Az Egyetem utca Kálvin-téri végénél láttunk egy srácot, aki át akart futni a másik oldalra. Valahonnan rálőttek, a lábát eltalálták, beesett a szemközti oldalon egy kapualjba. Az Egyetem térnél újra lövéseket hallottunk. Zoli azt mondta, hogy nyugodtan mehetünk tovább, ez csak egy „egyesharcos”, ráadásul kispuskával.
A hídon simán visszajutottunk Budára. A Palota-téren még állt az a szobor-talapzat, amelyről a háború után eltávolították a ………. emlékművet. Éppen a talapzat mellé értünk, amikor lövés dördült. Beugrottunk a fedezékbe (ez legalább 80 centi magas volt), a következő lövés a talapzaton csattant. Már megint ránk vadásznak. Feküdtünk a talapzat tövében, Zoli időnként egy kórón kicsit kidugta a svájcisapkáját – azonnal lőtt(ek). Ne unatkozzunk, elkezdtem mondani Arany János „Fülemüle” c. versét.
Péter és Pál, tudjuk, nyárban
összeférnek a naptárban.
Könnyű nekik ott szerényen
megárulni egy gyékényen.
Hanem a mi Péter-Pálunk
házatáján mást találunk.
. . . . . . .
Elannyira, hogy Pál gazda,
ki gyönyörrel azt hallgatta,
így kiált fel örömében:
Sapka, lövés.
Istenem, uram, be szépen fütyöl az én madaram!
Kendé bizony az árnyéka, mert olyat mondok, hogy méga’
Lásd fent, nem tudom, hányszor.
Jobbfelől üt: nekem fütyöl.
Balfelől üt: Nekem fütyöl.
Elmehetnek.
Be is sötétedett egy kicsit, így rövid szökelléssel elindultunk a legközelebbi ház irányába. Szerencsésen hazaértünk a koleszba.
Page updated
Report abuse