NOVOTNY TIHAMÉR
„Chaos veterum”
– Kecskés Péter művészetéről és polaroid fényképeiről
[Liget Galéria, 2003. január 23 – február 16.]
Kecskés Pétert a III. Nyári Képzőművészeti VLS Szabadiskola hallgatójaként ismertem meg, még Szentendrén. 1989 nyarán történt mindez. Péter akkor, ha jól számolom 17 éves lehetett, és egy helyszíni szemle során arról beszélt nekem a Vajda Pincé- ben, hogy Öcsikééktől, azaz ef Zámbó Istvántól, fe Lugossy Lászlótól és Szirtes Jánostól (a szabadiskola tanáraitól) lehetőséget kapott arra, hogy a hallgatók beszámoló kiállítása előtt megrendezhesse élete talán első (ebben már akkor sem voltam olyan biztos) önálló kamaratárlatát a Pinceműhelyben. (Azóta megtudtam tőle, ez már a második kiállítása volt abban az időben!)
Csak az érdekesség kedvéért mesélem el azt, hogy egy hónappal a nyilvános szereplése előtt, két német művész, Veronika Radulovic és Michael Vorfeld (mindkettő a szabadiskola résztvevője) mutatta be ugyanitt Rajz és Fény című kiállítását, ahol óriási méretű áttetsző pauszpapírra festett kegyeleti zászlókként lógatott, vöröses-barnás, grafitszürkés és aranyfoltos tónusokra épülő neoprimitivista stílusú képekre automata diavetítőtők segítségével egész nap ismétlődő emberi testrészeket (női karokat, lábakat, csípőket) és geometrikus pontokból, illetve síkokból álló fényjeleket „illesztgettek”.
Utólag belegondolva, talán éppen a látottak bátorították fel Kecskés Pétert arra, hogy maga is ráálljon a hasonló technikára és elképzelésre épülő anyagának bemutatására. Tudniillik ő is montázs-eljárással készített vetített képeket, jobban mondva fényfestményeket mutatott be a besötétített pincehelyiségben. Ezeken a vetített szendvicsképeken egymásra rétegzetten jelentek meg a szubjektív időfolyamat egy-egy pillanatát, jobban mondva választott témáját rögzítő színes jelenetek: arcokba forduló fejek, háttérként felsejlő tárgy- és tárgyszerű térrészletek: vagyis összeépültek a régebbi felvételek és az új elemek, egymásra másolódtak az éles fénytetoválások és összemosódtak a párás fényleheletek.
Színes fény és áteresztő képesség, együttrezgés és sejtetés: ezek lettek szferikus ars poeticájának kulcsszavai! És úgy érzem ez a folyamat Kecskés Péter művészetében azóta is tart, s ilyen irányú érdeklődése ma sem szűnt meg, sőt érzelmi és gondolati tartalmát és technikai felkészültségét tekintve még inkább elmélyült és kiszélesedett.
Témái a spirituális mágia, a szellemi tartományok birodal- mába igyekeznek. Mintha csak ebben a közegben érezné jól magát, a fizikai valóságon túli, az érzékek feletti vagy éppen a tudat alatti világ képei között. Ezeket a ködös, sejtelmes, titokzatos jeleneteket és álomszerű jelenségeket, ezt a tudat- tágult, a pokolival és a mennyeivel egyaránt érintkezni képes alvilági vagy szentséges lelkiállapotot persze maga hozza létre művészetében, és nem hazudik, nem akar félrevezetni bennünket.
Kiindulási pontja látszólag teljesen irracionális, mert egy dologban nem magát a dolgot, hanem annak a valaminek a lehetséges, a mögöttes tartalmát látja, s ily módon magát és a nézőket a láthatatlan szellemi világ történéseinek jeleneteiben részesíti tudatosan megrendezett és megkomponált festmény- szerű fotográfiáin. Ugyanakkor ráutaló esztétikai magatartásával nem akarja elhitetni velünk, hogy optikája levadássza nekünk a szellemeket, de azért tiszteli a véletleneket is.
Képei tehát, bizonyos szellemi tartalmak és fogalmak megvalósulásai és nem a való világ jelenségeinek puszta leképezései. Működése során, amennyiben tevékenységét egy életre szabott folyamatnak tekintem, az áttetsző, áteresztő anyagok szerkesztő, vázépítő képességeit és az egymásra másolódó fényrajzolatokat, a tükrözést és az áteresztő tükröződéseket, mint fizikai jelenségeket és festői eszközöket, a világ tömörített képének megalkotására használja fel.
De mit kezdjünk Kecskés Péter polaroid képeivel, ahol a világ képét úgy tömöríti, hogy annak szabad szemel nem vagy csak ritkán érzékelhető rétegeit a végtelenségig szaporítja, sőt jelenségeit, káprázatait maga alkotja meg, ötleteit a kimeríthetetlenségig variálja és permutálja?
Eddig több ezer ilyen felvételt hozott létre, ami ha e műfaj technikai sajátosságait és mélyebb tartalmi összetevőit nézem, már elég tekintélyes számnak tűnhet ahhoz, hogy felfigyeljünk rá a polaroid-fényképezés történetében.
Edwin H. Land így nyilatkozott az általa 1947-ben feltalált és szabadalmaztatott technika eszmei hátteréről: „Kutatómunkám során végig azt az esztétikai igényt tartottam szem előtt, hogy újfajta eszközhöz segítsem mindazokat, akik se rajzolni, se festeni nem tudnak, mégis önmaguk kifejezésére vágynak. A fényképező immáron egyazon időben szemlélheti témáját és alkotótevékenysége eredményét.” (Szilágyi Gábor: A polaroid fénykép. In.: A fotóművészet története, Képzőművészeti Alap, Budapest, 1982.)
A polaroid-fényképezés kreatív lehetőségeit a ’60-és ‘70-és évek neoavantgárd irányzatainak képző- és fotóművész képviselői kutatták fel és dolgozták ki. 1972-ben szintén Land, „egy új géptípust ismertetett – az SX-70 Land Camerát (fantázianevén Aladdint) –, amely végre teljes szabadsággal ruházta fel a fényképezőt. Az expozíciót követően, a gép „kidobja” a 8,9x10,8 cm-és képet (a hasznos felület 8x8 cm), amely néhány percen belül, a fényképező szeme láttára nyeri el színeit, anélkül, hogy bármit is le kellene hántani róla.” (Im.)
Azt hiszem tehát, hogy a polaroid-fényképezés lényege egyrészt a használó kreativitásában, másrészt a létrehozott mű egyszeriségében és egyediségében rejlik. Ugyanis a polaroid kép pozitív kép, ezért csak újrafényképezéssel ismételhető meg, ami természetesen már nem ugyanaz a kép, mint ami eredetileg volt. Itt állandó és folyamatos a kapcsolat, a kommunikáció a művész és tárgya, az alkotó és témája között, s ha ismétlődik valami, akkor az azért történik, hogy új rétegek, új fejlemények, új érzések és gondolatok felé vigyék az előrevetített képet.
Én nem tudom, hogy Kecskés Péter fest-e, rajzol-e, de az biztos, hogy a polaroid-gép olyan eszköz számára, mint festőnek az ecset. Gépét azonban nem a társas, hanem az alkotó élet eszközeként használja. Ötletei kimeríthetetlenek. És ez nemcsak a gépkezelésben (homályosság, élességállítás), a segédeszközök alkalmazásában (szűrők használata, tükörfólia, üvegpalack, üvegpohár, fénymásoló), a témák változatosságában (napfogyat- kozás, festményfelület-csillogás, bemozdulás, makrovilág, testkép), de magának a polaroid képfelületnek az „erőszakos” kezelésében (a vegyi folyamat mechanikus akadályoztatása, a felület préselése, dörzsölése) vagy a váratlan meghibásodások okozta helyzetek kihasználásában is tetten érhető (ti. a polaroid film olyan sok feladatréteget tartalmaz /szín-, szűrő-, előhívó, fényudvarmentesítő-réteg stb./, hogy ezek közül bármelyik meghibásodása a többi folyamatra nézve befolyásoló tényezővé válik).
Továbbá az is feltűnt nekem, hogy Kecskés Péter polaroid képei olyanok, mintha egy oszthatatlan világról szóló végtele- nített körmondat töredékei volnának. Erre abból mertem követ- keztetni, hogy ír is, és verseinek felépítése, szerkezete képalkotó módszerével pont ellentétes természetű, tudniillik olyan, mintha ezt a titokban meglelt végtelenített szent körmondatot gyökeres törlések árán megfosztaná összefüggő jelentésétől. Csak a nagyon távoli képzettársítások tartják össze a légüres térben lebegő kurtán-furcsán elnyesett mondattöredékeket és szavakat. Közülük csak egyet idéznék: „lapis lazuli megvetett / mennypálca kergeti / az ékelt ima / mezőfacérságát / hunyászkodó hűségeddel / öntözöd a felkent kő / forrasztás lúgozott / ásónyomait / romlásba / húzott / veréb / repülés / kedv / kalendárium / okairól / olló / hon / gyorsan / élete / tapizó / inga / per / felöltő / kajd / és / kért / tesz / én / ölt / azt / ne / fa / kér / nem / el / tesz / te”.
Íme, ami teljes az ritkítható, s ami töredékes az bővíthető. Vagy úgy is mondhatnám: ami szavakban ritkítható, az képekben bővíthető.
És ez is Kecskés Péter: ősapáink káoszában rendet kereső – és a rendből őskáoszt teremtő.
Sőt az is különös, hogy a maga harminc évével a mai kihívások mellett még mindig kitart e „lecsengő” technika és az ősi „rögeszmék” mellette. De hogy miért és meddig, az egy másik történet lesz…