astrodivinationasztrodivináció

Asztrodivináció

Írásunkban megpróbáljuk felfejteni az asztrológia preptolemaioszi, preklasszikus, és természetesen premodern megközelítésmódját. A divinatórikus eljárásmódok eredeti természetrajzához tartozik az a "beszélgetés az istenekkel/istennel", ami a szakralitás közvetlen megtapasztalása non-dualista szemszögből, a preszokratikus, pre-arisztotelészi világlátás "szabályai" szerint. Ahogy Patrick Curry, Roy Willis és Geoffrey Cornelius szerint a "Sors masinái" egy eltorzult szemléletből fakadnak, a modern és akár tudományos megalapozottságot erőltető asztrológiai irányzatok és ezek népies változatai az elkerülhetetlen determináció, a fejünkreszakadó fátum kizárólagosságában hisznek, így nem csoda, hogy akár a magyarországi asztrológiai gyakorlatot tekintve, hogy a modern okkultizmus - főképpen a steineri antropozófia - által áthatott asztrológusok egy mechanikus-fenomelogikus karakter- és sorsmodell-felfogás hívei Kaló Jenőtől Bikkes Tiborig, Hollóstól Janákig egy racionalizált-korlátolt sors-olvasatot részesítenek előnyben, melyben nem csoda, ha klienseik azt kérdezik agresszíven, hogy pontosan mikor fogják amputálni lábukat, miben és mikor fognak meghalni stb. Ez az olvasat teljesen figyelmen kívül hagyja az asztrológia eredeti mágikus, divinatórikus, participatív olvasatát, mely - mint látni fogjuk - az eredeti szemlélet alapját jelentette. Némi túlzással azt állathatjuk, hogy innen nézve

már a mezopotámiai-babilóni ómen-asztrológia szisztematizált listái is az első lépést jelentik a korlátolt-determinisztikus modern asztrális felfogás felé. Valószínűsíthető, hogy Ptolemaiosz eleve nem praktizáló asztrológus volt, hanem inkább kompilátor, kora egyik legnagyobb tudósa, de nem a katarché, a divináció gyakorlója. A hellenisztikus szövegek fordí-

tásai meggyőztek bennünket arról, hogy a később domináns ptolemaioszi szemlélet nem a fő ága, hanem egy korabeli tudományos, "objektivista" interpretációja az asztrológiának, mely a Tetrabiblosz alapján nem is ültethető át a gyakorlatba. Az már egy külön érdekes tudomány- és asztrológiatörténeti kérdés, hogy miért éppen ez a könyv vált a későbbi asztrológusok bibliájává, és megkérdőjelezhetetlen autoritássá. Mindezzel szemben a valódi gyökereket az asztroarcheológiában, a kő- és hegykultuszokban, a - Bernadette Brady elnevezésével - "vizuális asztrológiában", és párhuzamos divinációs technikák mítikus-rituális és beavatási

megközelítésmódjaiban kereshetjük.

A mítikus - vagy Henry Corbin szavaival - "kognitív imagináció", ami az asztrológiai praxis szívében működik , a többszintű, még a korai kereszténység ismeretelméletében is megmaradt négyszintű interpretáció - kabbalában szintén meglévő - lehetőségére hívja fel a figyelmet; a metaforikus szinttől a szimbolikuson át a misztérum partcipatív-anagógikus-iniciatikus szintjéig vezet ez az olvasat. Ez a négyrétű hermeneutikus ösvény elvezethet a mítikus-mágikus-alkémisztikus transzformáció velejéig, amihez az asztrális szint a legfontosabb közvetítő. A literátori szint a historikus megközelítésmód (a Régi Törvény), az allegorikus az "igazság árnyéka", mely a krisztusi üzenet analógiája, a tropologikus vagy morális, a "megfordulást", a közvetlen megszólítottságot, "az igazság képét" jelöli, mely a caritas erényeit, és az aktív-hívői participációt jelöli keresztény környezetben. Az anagógikus-misztikus szint mindezek betetőzése, "maga az Igazság", alsóbb olvasatban a remény, míg magasabb értelemben a misztikus illumináció gnóziszával azonos, és a prófécia beteljesülését (Krisztus második eljövetele), a divinatórikus eggyéválást is jelöli.

Visszatérve a kortárs asztrológia másfajta, kortárs praktizálóira; a Dane Rudhyar-féle erőteljesen szabadkőműves

humanisztikus asztrológia - melynek szintén megvannak a magyarországi képviselői - csak látszólag lép közelebb az eredeti szemlélethez, mert az alapjában pszichológiai horizontú asztrológiájuk csak személyes, horizintális vagy egy nagyon megkérdőjelezhető kőműves-transzperszonális szinten értelmeződik, és nem a metafizikai felszabadulás felé mutató irányban. A kizárólag pszichológiai olvasatot erőltető "self-help" konyha-ezoterizmus vagy tudományosnak felöltöztetett pszichizmus degradálja a - Patrice Guinard szavaival - paracelzuszi "belső csillag" szintjén, egy asztrális mátrix prekognitív, impresszionális tudatát, lett légyen az pszichoanalitikus, fenomenologikus, egzisztencialista vagy pszeudo-pneumatikus materialista, behaviorista jellegű. A divinatórikus participáció multivalens jelentésrétegeit az eidetikus-szimbolikus látásmód fogja össze. Az asztrológia, az asztrális-mítikus szemlélet egy majdhogynem

mérhetetlenül komplex, élő univerzumban dolgozik, ahol helyi és egyetemes jelentése lehet/kell hogy legyen a teafüvek elrendeződésének, a felhők alakzatának, a Hold láthatóságának/színének, a kártyák "véletlenszerű" elrendeződésének, a vízben látható víziónak, a madarak röptének, a tükrök reflektív mágiájának /katoptromancia/, a drágakőn áttetsző szellemeknek vagy az állatok belének, májának, a geomanciának is megfelelően/megfeleltethetően. Ezenkívül hierarchikus-hieratikus szerkezetű; a magia naturalis és a transzcendens szintek folyamatosan, ámde mégis artikulálható módon áthatják egymást, melyben az asztrális mágia különböző szintjein

operálhat az "asztro-mágus". Az asztrológia felfogható egy "transzcendens fenomenológiának" /Husserl/, mely azonben még nyitott is a metafizikai intenció, és megismerés (gnózis) számára. A platonizmus ebben a szellemtörténeti folyamatban kettős szerepet töltött be, és végsősoron inkább negatív hatásúvá vált, különösen késői formáiban, mert előkészítette a test és lélek dualista szétválasztását, valamint a zsidó-keresztény tradíció monolitikus, monoteisztikus, mágiától való megfosztottságát is involválta, amit a reneszánsz neopletonikus mágusai sem tudtak áthidalni. A kvalifikálatlan, kritikátlan, reduktív monoteizmus végeredménye a deizmus, a szcientizmus, a gyökértelen, manipulált szabadkőművesség, és a modern vallásosság a protestantizmustól a TV-evangelistákig. Természetesen erre nem lehet válasz a new age "demokratikus", tudattalan neoprimitív paganizmusa vagy a posztmodern plurális, valódi centrumot nélkülöző eklekticizmusa sem, mely szellemi hibába

nagyon sok kvalifikáltabb asztrológus is beleesik. Az eredeti katarchikus asztrológia az isteni/istenek akaratot/akaratát fürkészte, nem kauzalitásban, hanem jelekben, ómenekben gondolkodott; a fátum nem fixált a mennyekben, hanem a divinátor és a kérdező aktívan részt vesz a jövő megteremtésében. A horárius (óra-) asztrológia mára már majdnem elfeledett, ámde újjáéledő gyakorlata ezt a hagyományt jeleníti meg. Az asztrológiai rítus/áldozathozatal (lásd katarche) során az asztrológus tudata és a celesztális szimbólumokkal való érintkezés (ima és párbeszéd, engedélyezés), valamint a mennyei erők által való felszentelődés, konszekráció biztosítja azt az autoritást, amivel a csillaglogosz tudója megnyilatkozik. A daemonokkal, istenségekkel, planetáris erőkkel stb. való konzultáció a divináció valódi terepe; ezért régebben ezen művészet gyakorlása nagyrészben a vallási vagy isteni törvények körébe tartozó kérdésekre vonatkozott. Ezért sem lehet elválasztani a szakralitás mélyebb-magasabb aspektusaitól a valódi divinációt, asztrológiát, és ezért sem lehet kommerciális értelemben vett jóslásról beszélni. Ez a szellemtörténeti gyökérzet tettenérhető a decumbiture-képleteknél is, aholis eredetileg a beteg ágynak-esésének időpontjára felállított horoszkóp az Aszklépios-kultuszok gyakorlására vonatkozott; az álomban jelentkező isteni gyógyítóerők imaginatív befogadásán keresztül a beteg vagy a kultusz papja elhozza gyógyulást. Maga a szó a görög kataklysis fordítása, mely szó a rituális lefekvésre utal a Léthénél, a rejtettségben, elvonultságban született Aszklépiosz templomában (Lásd Kerényi Károly : Az iszeni orvos c. kötetét). Ezen kívül nagyon fontos megemlíteni, hogy a mechanisztikus-kvázi tudományos, sztoikus, beletörődő sors-felfogás, mely már a klasszikus, hellenisztikus asztrológia (Vettius Valens, Firmicus Maternus etc.) nagyobbik részét jellemezte, és, mely a modern asztrológiai felfogást is alakította, nem veszi figyelembe a képlet egyediségét, egyszeriségét, mely végső fokon kibújik azon szabályszerűségek alól, melyeket az absztrakt-determinisztikus felfogás tankönyveiben olvashatunk. A képlet mindig szimbolikus, hiába a számtalan rektifikációs módszer; az értelem-adás és -felismerés mindig az asztrológus szubjektumában keletkezik, és nem objektiválható. Sőt, valódi "asztrológiai momentumról", elemzésről akkor beszélhetünk, ha a divinátor - és legjobb esetben a kérdező is - dialogikus viszonyba kerül a "közvetítő intelligenciával", szellemmel. Ekkor beszélhetünk asztrodivinációról.

Kecskés Péter