Fehér Zoltán kiállítás-összefoglalójából
2003-ból
TEST(ES)ETEK
művész a test-re/prezentáció „nyomában”
/részlet/
Kecskés Péter
Kósa Gábor írja előszavában: „Kecskés Péter minden képe a Genezis I. versére vonatkozik. ‘Sötétség borította a mélységeket és Isten lelke lebegett a vizek fölött. Isten szólt:’” S valóban, mintha minden minőség - fény és súly, szín és halmazállapot - a keletkezés állapotában fortyogna, „anyagtalankodna”: még nem létező, de már visszafordíthatatlan. Akar is, meg nem is a „színjátékban” résztvenni, mégis számolni kell vele. Van erre egy kifejezés: infra mince. Éppen ez az az állapot, a lét és nemlét közti, az örvénylő folyó felszíne Kháron ladikja mögött, vagy a szék melege percekkel azután, hogy a másik távozott. Kecskés Péter tetten éri a teremtést és ottartja, leteríti, exponálja. Nem a pillanatot kapja lencsevégre, a testet öltött, s már halandó esszenciák nehézkes viszonyát, az imponáló csendéleteket és küszködő zsánerjeleneteket: inkább „visszatoloncolja”, feloldozza őket az elmúlás súlya alól az ébredés pillanatába.
Sajátos technikával dolgozik: egy-egy képre sokszorosan exponálja a valóságban komponált beállítást, ezáltal jut el a végső állapotig, mikor a kép már csak halovány emlékeztetője az eredeti látványnak, hogy az atomok alkotta börtönéből útra keljen más, szabad tartományok és jelentésrétegek irányába. Ezt nevezem én fénnyel festésnek, a fotográfia látszólagos határait messze túlszárnyaló varázslatnak.
Fehér Zoltán