lászlóandrásbeszéde

Az, amit látni fogunk ; a fény és sötétség, a fény és az árnyék, az áthatás és lehatárolódás, a formáknak a fény mozgásában, kioltódásában, megszületésében való megjelenítése, egy műfaját tekintve is különös vonulat, amely különbözik a képzőművészet általános megközelítésimódjától, és aminek lényege mondandójában is a létesült alakoknak a feloldódása, felszámolása, de ez az állapot, amelyben képesek arra, hogy újból megnyilvánulhassanak, alakot öltsenek, belépjenek a létesültség általános, formákhoz kötött, alakban megnyilatkozó köreibe. A fény élete a sötétséggel összeütközve, találkozva, a kioltódási lehetőségek körébe vonva a létesült világ feloldásának szimbolikájával lesz kapcsolatos. Itt is, amikor az árnyékok, az alakok a háttérben felbukkanó arcok, az átderengő konkrét formák világában találkozunk, mindig egy kettősség, egy válaszút jelenik meg előttünk ; az eltűnés a végleg feledettben, és a megjelenés, a konkretizálódás, a kilépés a világban való formák közötti megnyilvánulás felé.

Ez a kifejezésmód egy olyan sajátos lehetőséget rejt magában, amely a témák megválasztásában, rétegszerű egymásrahelyezésében az elmosódottság, az elmosás, a rétegek megszüntetésének lehetőségét is felveti. Ugyanekkor, egyfelől a redukció, a lecsökkentés, a visszavonás a cél, a másik oldalról nézve, a rétegek szempontjából egy bővülés, tágulás, egy sokrétűbbé válás egyszerre menjen végbe. Ez a kettős mozgás - a rétegződés telítettsége, és a rétegek közötti formák egyre inkább felbomló lehetőségei, mint manifesztáció - adja meg azt a lehetőséget is, hogy egyidejűleg jelenítődhessen meg az eltűnés és megjelenés, a végképp visszavonódás és az újból manifesztálódás. A keletkezés és az elmúlás ritkán jelenhet meg egyidőben. Itt nem tematikusan jelenik meg, hanem a megoldáson keresztül válik érzékelhetővé az újból-keletkezés, a valóság legszorosabb köreibe való belépés, és ugyanekkor az árnyak, a megszűnő alakzatok világába való eltűnés is.

Az általános és ismert képzőművészeti technikák kevéssé rejtik ezeket a lehetőségeket magukban, hogy ilyen értelemben legyen valami megjeleníthető. Itt nem a formák megalkotottságán van a hangsúly, hanem a formákkal kapcsolatos fény-sötétség vonatkozású megoldáson. A fény szellemi értelemben a tudatosírást jelenti, a sötétség ennek elnyelő-megszüntető antitézisét. De látvány sötétség nélkül nem lehet. A látvány a fény és a sötétség sajátos, differenciált, különös specifikumokat megmutató találkozása ez a kiállítás, és ez a találkozás az, ami számára ez a műfaj valódi lehetőségeket kínál fel, és ugyanekkor a lehetőségek révén a transzparencia és a mindent limitáló erők találkozása fejeződik ki ebben a különös műfajban, ebben a különös megoldásban, ahogyan ezt Kecskés Péter megragadta, ahogyan a megoldásokat megtalálta, ahogyan a fény- és sötétségvilág, a szellem ás az anyag világának találkozásait reprezentálta a keletkezés és elmúlás értelmében.