Basilicák
A basilica:
A szó eredetileg a görög királyok (basileios) lakóházát (sztoa basileios) jelentette. Korai formái a nagy porticusokból eredeztethetők. Hosszúkás, oszlopokkal körülvett vagy oszlopsorokkal hajókra tagolt, nagy tömegek befogadására alkalmas csarnok. Jogügyletek intézésére, kereskedelmi és törvénykezési ügyek lebonyolítására jött létre. Eredetileg egyetlen téglalap alaprajzú, tág terű terem, aminek nagyméretű, belső terét oszlop- vagy pillérsorokkal leválasztott folyosó vette körül. Egyik oldalán a bejárat, másik oldalán díszes emelvény (tribunal) helyezkedett el. A tribunal néha félkör alakú térbővítményben (apszis) állt. Vitruvius által a leginkább követendőnek az az alaprajz látszik, ahol az épület szélessége legalább hosszúságának harmada. Középső tere magasabb, mint az azt övező folyosóé. A világosságot a folyosó teteje fölött, az oszlopközökön át kapja. Az emeletes folyosó nem lehet szélesebb, mint a központi tér (középhajó) harmada s az alsó oszlopok magasságának megfelel a folyosó szélessége. Ezt az elrendezést azonban nem mindig követték, volt, ahol többszörösen is osztották a teret. Mivel a kereszténység idején a templomok funkciója megváltozott, már nem az istenség képmásának őrzésére szolgált, hanem a közösség találkozásának és tanításának, hitének megvallásának színtere lett, ezért nagy tömegek befogadására alkalmas pogány épületeket alakítottak át erre a célra. A basilica a Kr. u. IV. századtól a nagy egyházközségek ünnepi istentiszteleteinek teret adó hely, így alaprajza és felépítési rendszere a római profán basilicából a legáltalánosabban elterjedt keresztény templomépületté válik. A megváltozott igényeknek megfelelően a belső teret azonban profán előzményétől kissé eltérően alakítják. A főhajót általában csak egy-egy kisebb, folyosószerű, alacsonyabb mellékhajó kíséri. Az ókeresztény bazilikák minden esetben apszissal záródó főhajója az irányított térfelépítés eszmei és építészeti erővonalainak gyújtópontjában áll, s ez válik a templom legszentebb és legünnepélyesebb terévé.