Az antik Róma hídjai

Róma hídjai

pons Sublicius (Ponte Sublicio): Kr. e. 621-ben épült, Róma legrégibb hídja. A hagyomány szerint Ancus Martius építtette. Neve a sublica ’cölöp’ szóból származik. Alépítménye fából készült. Kezelése a pontifexek testületének feladata volt, s minden olyan esemény, ami a hidat érte, pl. árvíz, prodigiumnak minősült. Sérüléseiről nincs sok értesülésünk, de néhány eseményt a források megőriztek. Kr. e. 69-ben egy árvíz elvitte, de újjáépült. Kr. e. 23-ban egy másik árvíz lerombolta. Minden ilyen, és ehhez hasonló esemény után kijavították, elég sokáig, az V. század végéig állt, ezután már nem épült újjá. Pontos elhelyezkedéséről vitáznak a kutatók. Horatius mondája és Gaius Gracchus esete alapján azt feltételezik, hogy ott állhatott, ahol a legrövidebb utat biztosította a folyó partjáról a Ianiculusra. Ezek alapján a forum Boariumnál, közvetlenül a pons Aemilius alatt állhatott.

pons Aemilius (Ponte Rotto): Róma legrégibb kőhídja. A későbbi híd helyén álló legősibb építmény már a Kr. e. III. század közepén állt, amikor a Via Aureliát építették. A későbbi híd feltehetően Kr. e. 179–142-ig épült, a pons Subliciushoz közel. M. Fulvius Nobilior censorsága alatt, Kr. e. 179-ben határozta el a Tiberis egyik legrégibb kikötője melletti hídépítést, P. Scipio Africanus és L. Minucius censor fejezte be. Hat pilléren nyugvó szerkezete először fából, majd Aemilius quaestorsága után tufából és római betonból készült. A Forum Boariumot kötötte össze a Trans Tiberimmel. Különböző okból többször is ledőlt és kijavították. 1229-ben és 1231-ben árvíz után még újjáépült, az 1289-es árvíz azonban újból elvitte. Az 1557-es árvíz után XIII. Gergely pápa volt az utolsó, aki megjavíttatta.1598-tól már nem vett részt a római forgalomban, a kelti része leomlott, az 1887-ben maradványait a folyó közepén ma is látható egyetlen pillére kivételével lerombolták. A középkor során több neve is volt, így nevezték pons S. Mariae (Mária-híd), pons Senatorum (a senatorok hídja), pons Maior (a nagyobbik híd) néven is.

pons Fabricius (Ponte Fabricio vagy Ponte Quattro Capi, pons Iudeorum): A Quattro Capi ‘négy fej’ hídja elnevezést azokról a kétarcú Ianus hermákról kapta, amik a márvány pilléreket díszítették. pons Iudeorumnak a középkori római népnyelv nevezte, ugyanis közel feküdt a Ghettóhoz. A Róma legrégebben épült, még ma is használt hídja. Kr. e. 62-ben építették, amikor a korábban a helyén álló fahíd tűz martaléka lett. Építtetője Lucius Fabricius, curator viarum volt. Erről egy elegáns korinthoszi oszlopfő felirata tudósít: „L . FABRICIVS . C . F . CVR . VIAR | FACIVNDVM . COERAVIT | IDEMQVE | PROBAVIT.” A Campus Martiusról vezetett a Tiberis-szigethez. Két másik restaurálója nevét is ismerjük, a Kr. e. 21-es árvíz után Q. Lepidus consul, a Kr. e. 23-as után pedig M. Lollius consul építtette újjá. Ez az utóbbi lehetett az a kőszerkezet, ami a megelőzőkben fából készült hidat felváltotta. Eredetileg közúti híd, ma csak a gyalogosok használhatják. Pillérei és boltívei is kőből készültek. Teljes hossza 62 méter, szélessége 5,5 méter, két széles pillérének távolsága 24,5 méter. Az ívek eredetileg peperinóból épültek, a mai külső borítás travertinből van. Ez az a legjobban megőrzött antik híd, ami a leginkább őrzi eredeti szerkezetét és arculatát. A híd oldalain végigfutó parapet (mellmagasságú korlát) 1679-ben, XI. Ince rendeletére épült, aki egy bronz balusztráddal is kiegészítette.

pons Cestius (Ponte Cestio vagy Ponte S. Bartolomeo): Valamikor Kr. e. 62–27 között, a pons Fabricius után, valószínűleg Kr. e. 44-ben épült. A Tiberis sziget és a Trans Tiberim között áll. A pons Fabricius folytatásaként a szemközti oldalon. A Tiberis-sziget és a Tiberis jobbpartja között ez volt az első híd. Építtetőjét pontosan nem ismerjük, a neves Cestius nemzetség több tagja is szóba jöhet, aki mint curator viarum felügyelte az építkezést. Ez a híd is sokszor sérült, a IV. században I. Valentinianus és Valens császárok is újjáépíttették, 370-ben Gratianus pedig újra fel is avatta pons Gratiani néven. Ezt a hídon felirat örökíti meg. A megújult híd peperinóból és tufából készült, aminek homlokzati részeit tufával borították. Az eredeti hidat a XIX. század végén, 1888–1892 között, amikor a Tiberis ágát kiszélesítették, lerombolták, majd 48-ról 76 méteresre meghosszabbítva újjáépült, ugyanis az ókori híd nem volt a megnövekedett távolság áthidalásához elég hosszú. Az új építmény egyharmada megőrizte az ókori szerkezetet. A lerombolt hídelemek egy része pedig a Marcellus-színház környéki ásatásokkor kerültek elő.

pons Mulvius (pons Milvius, ponte Milvio vagy Ponte Molle): egyike a Tiberis legfontosabb hídjainak. Caius Claudius Nero consul építtette Kr. e. 206-ban, miután a karthagói hadakat legyőzte a Metaurus melletti csatában. A régi helyén Kr. e. 115-ben Marcus Aemilius Scaurus új kőhidat emelt, miután a régit leromboltatta. A híd történetének egyik legnevezetesebb eseménye a 312. évi csata, amikor I. Constantinus éjszakai látomása után a kereszt jelével katonái pajzsán a híd és Saxa Rubra közötti csatában győzte le Maxentius csapatait. A középkor során előbb egy Acuzio nevű szerzetes építette újjá, majd 1429-ben V. Márton pápa a neves építésszel, Francesco da Genazzanóval javíttatta ki az összedőlt hidat. A XVIII–XIX. században két neves művész, Valadier és Pigiani is megújította. Ma turistalátványosság, de antik múltja miatt, hanem azért, mert 2006-ban a szerelmespárok elkezdtek a híd lámpaoszlopaira lakatokat erősíteni, s ennek következtében az egyik oszlop 2007-ben le is dőlt, azóta tiltják a lakatok felrakását.

pons Aelius (Ponte S. Angelo): Hadrianus építtette, hogy könnyebben megközelíthetővé tegye mauzóleumát. 134-ben készült el. Eredetileg pons Hadrianinak nevezték, a középkorban azonban pons S. Petri lett a neve. Teljes szélessége 10,95 méter, maga a híd 15^o-ban lejt. Eredetileg három középső nagy íven és két-két kisebben, azaz összesen hét íven nyugodott. Travertinből és peperinóból készült. 1450 decemberében a mellvédje bedőlt, és V. Miklós papa hozatta rendbe. 1527-ben VII. Kelemen állíttatta fel rajta Szt. Péter és Szt. Pál szobrait, majd 1669–71 között IX. Kelemen a híres angyalszobrokat. A baloldali ívek közül kettőt befalaztak, de maga a szerkezet érintetlen maradt egészen a mai partfal építéséig, 1892-ig. Akkor felújították a hidat és csak a három középső ívet hagyták meg.

pons Agrippae: a Ponte Sisto felett 160 méterre állt. Négy pillérének maradványait megtalálták a folyóban.

pons Aurelius (Ponte Sisto): a IV–V. század dokumentumaiban szerepel, s minden valószínűség szerint azonos azzal a híddal, amit a középkorban pons Antoninusnak neveztek. Ezt 772-ben részben lerombolták, majd 1475-ben IV. Sixtus pápa alatt újjáépült a mai formában, ezért nevezik ma ponte Sistónak. Az első ív eleje a régi híd része volt. Építtetője vagy Marcus Aurelius, vagy Caracalla volt. 1878-ban az első ív alatt megtalálták a korábbi hídnak és annak az emlékkapunak maradványát, ami a feljáratnál állt. Több töredékes felirat is őrzi történetét, ezek szerint 365–366-ban I. Valentinianus felújíttatta.

pons Caligulae: gyaloghíd, amit Caligula az Augustus-templom felett építtetett a Palatinus és a Capitolinus között, hogy palotáját a Iuppiter Capitolinus templommal összekösse. Halála után lerombolták, maradványai nem kerültek elő.

pons Neronianus: a Mirabilia említette híd, ami romos állapotban még állt a XV. században. Pilléreinek maradványai még ma is megtalálhatók a folyó mélyén, és alacsony vízállás esetén láthatók is. Közvetlenül az új Ponte Vittorio Emmanuele alatt állt, de más szögben szelte át a folyót. A campus Martiust kötötte össze a vatikáni kertekkel, a horti Agrippinae-val és Nero circusával. Valószínűleg Nero építtette, hogy összeköttetést teremtsen az előbb említett területek között. Sem ókori, sem középkori nevét nem ismerjük. A via Triumphalis a hídtól északra halad, ezért a XVI. században pons Triumphalisnak nevezték, II. Gyula pápa ki is javíttatta és összekötötte vele a via Giuliát.

pons Probi: a Notitia közlése alapján tudunk létezéséről. Probus (276–282) építtette, vagy teljesen újonnan, vagy egy régi híd újjáépíttetésével. Az Aventinus északi sarkánál vezetett át a folyón, valószínűleg azonos azzal a híddal, amit a középkorban pons marmoreus Theodosii és pons Theodosii in ripa r(o)meanéven tüntetnek fel a források. Ezt Symmachus levelei alapján úgy tűnik, hogy 384-ben kezdték építeni, és 387-ben fejezték be, s mert novus-nak, azaz újnak emlegeti, valószínű, hogy a Probus-féle híd újjáépítéséről van szó. A hidat a XI. században részben lebontották, majd 1484-ben teljesen elhordták. Pillérjének utolsó darabjait 1878-ban távolították el a folyóból.

vissza