Marcus Aurelius-szobor
Téves azonosítása miatt helyezték III. Pál pápa rendelete alapján a mai helyére a Michelangelo tervezte talpazatra 1538-ban. Felállítása után maga a szoborkompozíció is példaképpé vált, a reneszánsz nagy lovasszobrainak, Donatello Gattamelátájának és Verrocchio Colleonijának mintájává.
Hogy pontosan kit is ábrázol, sokáig találgatták. Tartották, hogy miért, nem tudom, a magát hazájáért feláldozó Curtius római lovagnak, de Nagy Theodorich nyugati gót királynak is. Pontos azonosítására ugyan már a XV. században sor került, amikor éremképek alapján meghatároz-ták kilétét. Tudjuk azonban, hogy bizonyos dolgokhoz kötődő tévhitek sokszor erősebben tartják magukat, mint maga az igazság.
A mai modern állam politikai szimbólumának tartott szobor 1979-ben csodával határos módon túlélt egy bombamerényletet. Az ezt követő restaurálási munkák nyomán kiderült, hogy ha a bomba nem is, a modern kor városának civilizációs ártalmai viszont sokat ártottak neki, ezért úgy döntöttek, hogy másolatával helyettesítik a téren. Ez a másolat, ami igen kiváló munka, 1997-ben készült el. Az erdetit pedig 1981-1989 között igen aprólékosan és körültekintően restaurálták, és ma a Musei Capitoliniben látható.
A hozzá fűződő legenda szerint, ha eltűnik aranyozása, megdőlnek a birodalmak, véget ér a világ, ha pedig újra bearanyozódik, Róma ismét naggyá válik.
A szobor eredetileg
Domitia Lucillának, a császár édesanyjának villájában állt. A császár halála után, 180 körül, istenné avatásakor készült. Hogy mikor került el eredeti helyéről, nem tudjuk pontosan, de a VIII. századból már van adatunk meglétére, s a XII-XVI. században a lateráni Szt. János bazilika mellett állt. Ekkor még az első keresztény császár, I. Constantinus szobrának vélték.
Kétszeres életnagyságú bronzszobor, amit aranyozással díszítettek. A lovon ülő uralkodó katonai tunikában és köpenyben, lábán katonacsiz-mában ül a lovon, ami egyes kutatói vélemények sze-rint valaha felemelt jobb lábával egy legyőzött bar-bár hadifogoly testén gázolt. Jobbkezét a kegyelem jeleként nyújtja a legyőzöttek felé. A császár filozófus voltára nemcsak szakálla utal, de az a tény is, hogy bár katonai viseletben ábrázolták, de nem viselt fegyvert. Ló és lovasa két különböző világot képvisel. Az erős, győzedelmes katonaló, s a kezét megengedő mozdulattal emelő, nem a harcra, hanem inkább befelé figyelő lovas egyike a legdrámaibb kettősöknek. Ez a Castiglione László szavai szerint "átszellemített, pszichológiai portré", a katonáskodni kénytelen filozófus császár, arcán viseli sorsának tragikus kettősségét.
