Acta diurna populi Romani: naponta megjelenő hivatalos közlemények, amik Kr. e. 131- körül jelentek meg először. Kr. e. 59-ben Caesar az Acta senatusszal egészítette ki, s naponta publikáltatta. Az Actát magánvállalkozók másolták le sok példányban, s küldték a Birodalom fontosabb városaiba. Ez volt az első, hivatalos hírlap, ami a senatusi határozatok mellett a társasági híreket is tartalmazta.
Acta senatus (Commentarii Senatus): Kr. e. 59-ben Caesar rendelte el a senatusi tárgyalások és határozatok közzétételét. Nem volt a mai értelemben vett hivatalos közlöny, tájékoztató jelleggel adták ki az Acta diurnával együtt. Összeállítója a senatus egy, általában fiatal tagja, az ab actis senatus volt, aki a praefectus Urbis felügyelete alatt készítette el a feljegyzéseket.
annales (commentarii) pontificum, vagy annales maximi: főpapi évkönyvek, amik a pontifex maximus által a Regiában évenként kiállított naptári táblákon alapult. Ezek tartalmazták az aktuális év magisztrátusainak neveit, illetve az adott év legfontosabb eseményeit. Kiállításukat Kr. e. 131–114 között Publius Mucius Scaevola törölte el, amikor a korábbi táblák alapján összeállították az Annales Maximi-t, a források alapján nyolcvan kötetet kitevő hivatalos annalest.
annales: előzményei az úgynevezett annales (commentarii) pontificum vagy annales maximi. Fontos és visszatérő része a felsorolások, melyek tartalmazzák a magistratusok neveit (archontológia), illetve az adott év legfontosabb eseményeit. Az eseményeket krónikaszerűen, szigorúan évről évre haladva, krónikaszerűen jegyzik fel. Ezen túlmenően az események menetében szétválasztják a res externae-t (külügy) és res internae-t (belügy) is. Ezekben rejlik műfaji buktatója is, ugyanis az ilyen elrendezésben a nagyobb összefüggések elveszhetnek. Alapvető műfaji jegye még az archaiológia. A műfaj megteremtőjének Fabius Pictort tekintik.
archaiológia: a régiségek feljegyzése. Történetírói művek része, ami a régmúlt eseményeit tárgyalja. Első megjelenése a történeti irodalomban Thukydidész Peloponnészoszi háború című művének bevezetése (1-23), melyben Hellas korábbi történetét röviden összefoglalva bizonyítja mondanivalóját.
archontológia: egy ország vezető tisztviselőinek, hivatalai méltóságainak valamilyen rendbe (idő-, méltóság-, abc, stb.) jegyzéke, ami tartalmazza betöltött hivatalukat, és szerencsés esetben az ebben a hivatalban eltöltött időt.
chronographia: a történeti események időbeni elrendezése. A krónikák műfaji alapja. A bizánci krónikairodalom példaképe Johannes Malalas.
commentarius: hivatali jelentés, rendezett anyaggyűjtemény, ami az irodalmi feljegyzés alapja. Irodalmi előképe Xenophón Anabasis-a.
declamatio: szónoki gyakorlatok, mintabeszédek.
dialógus: párbeszéd
enkómion: antik görög lírai műfaj; élő emberekről szóló dicsőítő vers.
epitomé: iskolás műfaj. Kivonatos mű, rövid összefoglalása mások munkáinak. A műfaj megteremtőjének Iunius Brutust tartják. Jelentősége az elveszett munkák rekonstruálásában van.
excursus: retorikai és poétikai gondolatalakzat; kitérő, elkanya-rodás az elbeszélés, cselekmény fő vonalától.
Fasti: a törvénynapok (dies fasti), vagyis a törvénykezésre és egyéb hivatalos ténykedésekre kitűzött napok Rómában. Átvitt értelemben a pontifexek szerkesztette törvénynapok jegyzéke, melyben a törvénykezés napjait az F, a tiltott napokat az N kezdőbetű jelezte. A naptár függelékei voltak az évi főtiszt-viselők (dictator, censorok, consulok stb.), papi testületek és a diadalmenetet tartó hadvezérek jegyzékei (Fasti magistratuum, consulares, sacerdotales, triumphales), az év neveze-tesebb eseményei (annales) stb.
historiae: kortörténet, amit a szerző személyes tapasztalatai alapján írt meg. A gyakorlati, politikai oknyomozó történetírás műfaja. Általában megtartja az annalisztikus ábrázolásmódot, de a leírásból hiányzik az archaiológia, kizárólag kortör-ténettel foglalkozik. A műfaj megteremtőjének Sisennát tartják.
hüpomnémáta: emlékirat, feljegyzés, krónika
kompendium: kézikönyv, kivonatos vázlat.
litterae: itt: levél, a senatusnak küldött magistratusi hivatalos beszámoló.
oratio obliqua: függő beszéd, ún. nem szó szerinti idézés, amikor az elbeszélő az idézett szöveget a szintaktikai szabályok által megkövetelt módon beleilleszti a saját mondatába. Az oratio obliquában csak harmadik személyű elbeszélés van. A függő mondat az eredeti nyilatkozatnak csak a tartalmát tartalmazza, a beszélői beállítódást nem. A függő beszéd a külső történés elbeszéléséhez hasonló hatást kelt.
periochae: nem szó szerinti idézetek, elszórt tartalmi adatok, egyes művekben másoktól vett kivonatok. Jelentőségük, hogy ezek alapján egyes elveszett irodalmi alkotásokat rekonstruálnak.
prodigium: egyike a jósjeleknek, amik alapján a rómaiak a jövőt megjósolták. Az emberi és állatvilág különös jelenségeit jelölte.
proömium: előszó, bevezetés
res gestae (gesta rerum = viselt dolgok, cselekedetek): kortörténet, ami általában megtartja az annalisztikus ábrá-zolásmódot. Jellemzője a rövid archaiológia és a kortörténet okszerű elemzéseket is tartalmazó részletes ábrázolása. Köztes műfaj az annales és a historiae között. A műfaj megterem-tőjének Sempronius Aselliót tartják.
retorika: a szónoklat tudománya, eredetileg nyilvánosan előadott ünnepi beszédeket jelentett. Később a nem szépirodalmi műfajok elméletét jelentette. Iskolai tantárgy volt a beszéd- és értelemgyakorlat mellett.
sermo: beszéd.
történeti monográfia: csak egy eseményt ábrázoló, irodalmi igénnyel megírt történetírói műfaj. Ábrázolásmódjában az arisztotelészi drámaelmélethez igazodik. Fő törekvése nem a bemutatás, érzelmeket akar ébreszteni. A műfaj megteremtőjének Coelius Antipatert tartják.
ultima verba: ’utolsó szavak’. Jelképes értékűnek tartott, halál előtti utolsó megnyilatkozások.