A metonímia szó névcserét jelent: a metonímia olyan kifejezés, amiben a megnevezni kívánt dolgot nem a saját nevével jelöljük, hanem valami máséval. Ez a valami más nem lehet bármi más: csak olyan dolog, ami valahogyan összefügg a megnevezni kívánttal (ezt az összefüggést a metonímiával kapcsolatban érintkezésnek szokás nevezni). A metonímia szókép alfajait éppen aszerint szokás megkülönböztetni egymástól, hogy miféle érintkezés az alapja a kifejezés létrejöttének.
Metonímiával élünk például az, amikor azt mondjuk: az egész ház összeszaladt a nagy zajra. Természetesnek vesszük, nem is értjük félre, hogy nem a ház szalad össze, hanem azok az emberek, akik a házban élnek. Az emberek neve helyett a velük összefüggő hely megnevezése szerepel: azt mondjuk: helybeli érintkezés alapján jött létre ez a metonímia. Apámat halálosan kifárasztotta ez a hétvége: nem a hétvége fárasztotta ki, hanem azok az események, amik a hétvégén történtek, amik ezzel az időponttal összefüggenek; itt tehát időbeli az érintkezés. A sörös palackot üvegnek nevezni pedig anyagbeli érintkezésen alapuló metonímia.
Négy metonímiafajtát külön névvel szinekdochéként szokás emlegetni: ezekben a névcsere alapját, az érintkezés mibenlétét felcserélésként szokás megnevezni. Az arcom verítékével keresem a kenyeremet kifejezésben a nehéz fizikai munka (ok) helyett az annak következményeként megjelenő izzadság (okozat) szerepel: az ilyet ok-okozat felcserélésén alapuló metonímiának hívják. Ha a rész neve helyett az egészét használjuk, vagy fordítva: a rész nevével illetjük az egészt (Gábor nagy arc); ha a (biológiai értelmű) nem és a fajta megnevezését cseréljük föl egymással (szerencsétlen állat egész nap kint ugatott az erkélyen); és ha az egyes számú főnév helyett többes számút használunk, illetve határozatlan számnév értelmében használunk határozott számnevet (ezren álltak a sorban a mozi előtt).
A fenti példák is mutatják, hogy a metonímia stíluseszközével a hétköznapokban, a nem művészi nyelvhasználat során is gyakran élünk. Ha a (teljes) hasonlatot három-, a (teljes) metaforát pedig kételemű szóképnek neveztük annak alapján, hogy a szövegben hány különírt szóalakban jelenik meg, azt mondhatjuk, hogy a metonímia egyelemű (vagy lényegéből fakadóan sosem teljes) szókép. A megnevezendő eredeti neve, ami helyett a kicserélt név szerepel a szövegben, csak a szövegkörnyezetből derül ki.
Példa arra, hogyan lehet a metonímia értelmezését a verselemzés során hasznosítani: