"A szépirodalmat azért nevezik szépirodalomnak, mert az életet úgy ábrázolja, amilyen az a maga valóságában. A vegyész számára a földön nem létezik semmiféle szenny. Az író is köteles éppen olyan tárgyilagos lenni, mint a vegyész, meg kell tagadnia a kispolgári szubjektivitást, és tudnia kell, hogy egy rakás trágya igen hasznos szerepet tölt be a tájban, és a gonosz szenvedélyek éppúgy hozzátartoznak az élethez, akárcsak a jók."
Anton Pavlovics Csehov levele Marija Vlagyimirovna Kiszeljovához (keltezése: Moszkva, 1887. január 14.). In: Csehov művei sorozat, Magyar Helikon, 1975. Szahalin. Levelek, vallomások kötet, 471.-472. old.
Mai gondolataim központja ismét a művészet. Az a művészet, ami egyre dekadensebbé válik, mivel körülöttünk minden egyre dekadensebbé válik. Korunk - az utóbbi ötezer évet tekintve - materialista, tudományos, a fizika törvényeinek szellemében élő és gondolkodó embere eltávolodott mindentől, ami tudományosan nem igazolható, magyarázható. A művészet értése is ide tartozik. Kinevelődött egy faj, ami (!) a dekoratív giccset, a szubhumán ákombákomot, a tartalmatlan vizuális inzultust nevezte ki művészetnek. Szégyen.
De ez a szégyen korunk jellemzője. Kulturális értékeket pusztítunk, címkézünk sértően nacionalista szemétnek. Művészek emlékét tapossuk lábbal, hogy magasba emelhessük a nihilt.
Mindazok nevében szégyenkezem, akik maradandó művészi értékrenddel alkotnak-alkottak, és találták szemben magukat a dekadens meg nem értettséggel. Szégyellem, hogy a dekadenciát tanítjuk és kérjük számon iskolák ezreiben.
Ma sokkal inkább, mint valaha, szükség van azokra, akiknek munkásságát nem a hanyatló korszellem hatja át. Nem a modern ellen tiltakozom. Nem a haladó eszmeiséget gáncsolom. De mindazt, ami ezeknek velejárója, mint a nagyszerű Tüskevárnak a szúnyogok, piócák hada.
Huber Vilmos festőművész Facebook-posztja AZ EXPRESSZIONISTA. XXI: századi magyar avantgárd című oldalán, 2023. március 25.