Egyes sorfajták hagyományosan a dráma műneméhez kapcsolódnak, azaz versszövegben megjelenve is a színpadi beszédet idézik. Megidézhetőek az antik görög drámák kardalai is daktilikus, változó hosszúságú sorokkal – erre példa Babits Mihály Húsvét előtt című verse. Az ötös, illetve hatodfeles jambikus, rímtelen sorokban (blank verse-ben) való fogalmazás a shakespeare-i színpad nyelve (Vörösmarty Mihály: Gondolatok a könyvtárban, illetve Előszó); a hatos-hetedfeles, párrímes jambikus sorok, amelyekben a hatodik szótag után szóköz (sormetszet) van, a francia klasszicista színház versmértéke (ezt nevezik alexandrinnak vagy régies magyar néven Sándor-versnek).
Amikor a költő drámát idéző mértékben beszélteti versének lírai énjét, akkor színpadon vagy szónoki emelvényen álló, ünnepélyes körülmények között nagyobb tömeghez szóló figuraként állítja őt az olvasó elé. Ez a szituáció, illetve a vers beszélőjének ez a szerepe esetleg másból nem is derül ki, mint a versformából, amelyet a drámairodalomból ismer a befogadó.