Eltemetem magam benned,
meg kell, hogy engedd,
legyél csendes, legyél hideg,
Nem kell mást tenned.
S ha a férgek lakomáznak,
Csontjaimból előmásznak,
Ne sirass, csak gondolj arra,
Nemcsak én jutok e sorsra.
Refr.: Álomporral hintsd be arcom,
S én majd végre csendben alszom.
Álomporral hintsd be arcom,
S én majd végre csendben alszom.
Én szóltam, ne is álmodd,
Hogy a végét elkerülnéd,
S parttalan folyó mentén
Repdeshet majd az elméd.
Éltünk hosszú menetelés
Végén nincs semmilyen rés,
Amin átbújhatnánk
És talán kijuthatnánk.
Átbújhatnánk, kijuthatnánk,
Átbújhatnánk, kijuthatnánk.
Eltemetem magam benned,
meg kell, hogy engedd,
legyél csendes, legyél hideg,
Nem kell mást tenned.
S ha a férgek lakomáznak,
Csontjaimból előmásznak,
Ne sirass, csak gondolj arra,
Nemcsak én jutok e sorsra.
Refr.
Én is ezt az utat járom,
Te se béklyózz meg engem.
Megbabonázott a mélység,
Nekem rabjává kell lennem.
Akár a bogár a fényre,
Vérszagra gyűl’ az ember,
Pusztulásösztönöm szólít,
Követem fátyolos szemmel.
Ösztönöm szólít, fátyolos szemmel,
Ösztönöm szólít, fátyolos szemmel.
kihagyott versszak:
A mélyben a szemlélődő
Csak a csontokat látja,
Tekintetét elfordítja,
Amit látott, az nem bántja,
Végzetösztön mélybe rántja,
Ő is beáll a hosszú sorba.
Álomporral hintsd be arcom
Ne lássam többé sorsom.