A művészi szövegek kommunikációs modelljéből nem felejthetjük ki a fiktív világot, amely a feladó és a vevő közé ékelődik. A feladó és a vevő is a valódi világ szereplője, ám az üzenet a fiktív világon keresztül jut el a vevőhöz. Ezt figyeljük meg a következő szövegen.
Franz Kafka: Add föl!
Kora reggel volt, az utcák tiszták, üresek, a pályaudvarra mentem. Ahogy a toronyórát órámmal összehasonlítottam, láttam, hogy sokkal később van már, mint hittem, sietnem kell, e felfedezésemtől megrémültem, elbizonytalanodtam utamban, nem ismertem még jól a várost, szerencsére akadt a közelben egy rendőr, odasiettem hozzá, és lélekszakadva kérdeztem tőle az utat. Mosolygott, s azt kérdezte:
– Tőlem akarod megtudni az utat?
– Igen – mondtam –, mert magam nem találom.
– Add föl, add föl! – mondta, és nagy lendülettel elfordult, mint aki nem akarja, hogy nevetni lássák.
1922
Tandori Dezső fordítása
A novellában Franz Kafka üzenetét olvastuk el, azonban valaki más nevezte benne én-nek magát. Teljesen alaptalan lenne ugyanis feltételezni, hogy a leírt eset valóban Kafkával történt meg; és ha ő lenne a történet hőse, nem is fiktív világban játszódna. Kafka nem a fiktív világ szereplője ugyanis, hanem a valódié, a valóságé: a fiktív világ egyetlen szereplője sem lehet így azonos Kafkával.
A valóságos eseményeken alapuló irodalmi művek (például a történelmi elbeszélések vagy regények) cselekményéről is azt feltételezzük – joggal –, hogy tökéletes mértékben nem egyezik a hiteles tényekkel, azaz legalább részben kitalált. Ennyi már elég, hogy a történetben ábrázolt világot fiktívnek nevezzük.