(Avagy miként készítsünk a bakonyi rögvalóságból és Rádli Róbert írásaiból fogyasztható elegyet)
Írta: Váncsa István
Istenemre mondom, az emberiség elkorcsosulása immáron megállíthatatlan. Körülnézek ebben a végtelenül lebutított, szintetikus, ízfokozókkal és hivatali körmondatokkal felütött világban, és mit látok? Azt látom, hogy az úgynevezett olvasó közönség elméleti maszlagokon, műanyagból öntött bestseller-pépesítéseken és kanti morálfilozófiai sziporkákon tengődik, miközben a gyomra és a lelke egyaránt kilyukad a krónikus hiányérzettől.
Pedig a megoldás pofonegyszerű. Nem kell hozzá sem molekuláris gasztronómia, sem brüsszeli direktíva, csupán némi józan ész, szikár tölgyfafűrészpor meg Rádli Róbert valamely irománya.
Íme a receptúra, amelyet kizárólag saját felelősségre, de melegen ajánlok.
1 kg tömör, szálkás bakonyi akác vagy tölgy: Lehetőleg olyan, amit nem a multik raktárában aszaltak, hanem aminek még szaga van, és amiből Imre bácsi a műhelyében forgácsot kanyarít.
1 darab rozsdamentes teatojás: Tartalmát tekintve tetszőleges (az Univerzum kifejezetten jót tesz az állagnak, feltéve, ha szellőzik).
2 ujjnyi sűrű, krémes sörhab: Pipa Papa úr pultjáról, ahol a fény pontosan úgy törik meg a kristálykorsón, mint a lemaradt buszok az ember életében.
1 kinyúlt mackónadrág és egy lepecsételt büntetőkamat-értesítő: A karakószürcsöli rögvalóság elengedhetetlen fűszereiként.
Egy csipetnyi Örkény-féle fanyarság és Krúdi-féle nosztalgia: Ízlés szerint, szilárd alapon eloszlatva.
A tisztítás és bárdolás: Lépjünk fel a padlásra, és hajigáljuk ki az ablakon a túlcicomázott elméleteket, a pszichológiai áltudományos fecsegést meg a hivatali zsargont. A jó prózához – akár a jó pörkölthöz – nem kell más, csak a tiszta cselekvés és a nyers, dologi igazság.
A pörzsölés és sűrítés: Vegyük Rádli Róbert írásait, és tegyük őket a lassú tűzre. Hagyjuk, hogy a szatíra fanyar gőzei elpárologtassák a modern ember hülyeségeit. A gép vagy működik, vagy nem – ennél mélyebb teológiai tételre a gasztronómiában és a szépirodalomban sincs szükség.
A tálalás: Ne finomkodjunk. A jó prózát nem ezüstvillával csipegetik, hanem szikár méltósággal fogyasztják, reggel hatkor, mielőtt a lakatot elfordítjuk a zárban. Kínáljunk hozzá egy korsó borostyánsárga levet, és hagyjuk, hogy a tudatos énünk végre elhallgasson a torkunkban.
Fogyasztáshoz intelem:
A készítményt semmiképpen se próbálják meg kalapáccsal szétverni, mert a végén még kiderül, hogy az univerzumnak valóban szellőznie kell. Ha pedig a kocsmáros ráhúz egyet, ne mondják, hogy nem szóltam előre.
Jó étvágyat, avagy amint a művelt francia mondja: Santé!
társszerző: Rádli Róbert
Adott egy irodalmi Nobel-díjjal sújtott veszprémi asztalosmester, aki egy adott pillanatban – nyilván valamiféle pillanatnyi elmezavar vagy a vidéki ember naiv jóhiszeműsége okán – elhatározza, hogy felutazik a fővárosba, és díszvendégként asszisztál a Heti Hetes című szórakoztatóipari termék előállításához. Ámde a stúdió küszöbén, szembesülvén a kereskedelmi televíziózás megfellebbezhetetlen esztétikai és dramaturgiai parancsaival, még a felvétel megkezdése előtt sarkon fordul, és inkább a Lajos utca egyik sötét, ámde kétségkívül autentikus sörözőjében helyezi el magát. Miközben a stúdióban egybegyűlt szellemi elit kétségbeesetten próbálja megfejteni a fűrészporos kezű zseni viselkedéstani paradoxonját, a Svéd Akadémia aranyérme már rég két elavult bútoripari katalógus között nyugszik a műhely polcán. Száraz, mint a jófajta rajnai rizling, és pontos, mint a derékszög: kíméletlen diagnózis a médiacirkuszról és a józan ész makacs túléléséről.
A karakószürcsöli gyökerekkel rendelkező Dr. Kovács Géza veszprémi vezető büntetőbíró, aki mély meggyőződéssel vallja: a világtörténelem legnagyobb erkölcsi drámái – legyen szó a nürnbergi perről, Adolf rehabilitációjáról vagy egy egyszerű orgonamag átadásáról – mindaddig merő fikciónak tekintendők, amíg el nincsenek látva megfelelő iktatószámmal és kézbesítési igazolással. Miközben a paragrafusok e rendíthetetlen őre a tárgyalóteremben a példányszámok szentsége felett virraszt, otthon kénytelen szembenézni azzal a csapással, hogy egyetlen fia, Pistike az irattári karrier helyett írónak állt, a karakószürcsöli borozóban pedig az alkohol civilizációs szerepét kutató tanulmányok és a puszta valóság kissé ellentmondásos viszonyba kerülnek egymással. Kíméletlenül pontos, fanyar szatíra a bürokrácia mindent túlélő természetéről, valamint arról, hogy a törvény valóban törvény – minden más pedig csak megfelelően kitöltött nyomtatvány kérdése.
Miután a nürnbergi per után három évvel és négy hónappal – Dr. Kovács Géza pedáns bírói közreműködésével – sikeresen rehabilitálták, a NATO keleti blokk-szakértőjévé avanzsált Adolf hivatalos kiküldetésre érkezik a Balaton-felvidék sárga agyagos dűlői közé, egyenesen Karakószürcsölre. Ámde a helyi TSZ-iroda és a vörösboros falukút helyett előbb a Tikhegy alatti vályogház tornácát keresi fel, ahol egykori bécsi főbérlője, özvegy Krausewitzné cikóriázik. A világtörténelmi léptékű viszontlátás során hamar kiderül, hogy a birodalmi megbízatásoknál is súlyosabb tétek forognak kockán: elmaradt lakbérek, egy eldugított budi, kétsöpöreszi villanyszámla-tartozás, valamint egy csomag gondosan papírba csomagolt orgonamag. Miközben Luxi bácsi a STILL targoncával csavarkulcsot követel a szakértőtől, az ablak mögött Kovács Géza bíró a 042-es dossziéban tételesen iktatja a történelmi jóvátétel fejleményeit. Kíméletlenül szikár, fanyar abszurd a nagyhatalmi politika és a falusi valóság elkerülhetetlen találkozásáról.
Egyetlen elütés – vagy egy túlontúl buzgó helyesírás-ellenőrző algoritmus jóindulatú beavatkozása – is elegendő ahhoz, hogy az ember a Munka Törvénykönyvének steril paragrafusai helyett a nyers, fűrészporos valóságban, azaz a munkaiszony állapotában találja magát. Miközben a vármegyei kormányhivatalok bélyegzői könyörtelen pontossággal csattannak, e létezéstani kényszerzubbony levetésére sem HR-es kisasszony, sem közös megegyezéses formanyomtatvány nem kínál megnyugtató megoldást. Az írás három, tudományosan ugyan nem igazolt, ámde a gyakorlatban annál hatékonyabbnak bizonyuló eljárásrendet ismertet a gyalupad elhagyásától és a Lajos utcai söröző kétujjnyi habjától kezdve az akácléc kalapáccsal történő megrendszabályozásán át egészen a cserépkályha melletti teljes belső áramtalanításig. Száraz, ironikus kézikönyv mindazoknak, akik tudják, hogy a lélek és a faipari gépek közötti határvonalat nem lepecsételt iratokkal, hanem a Katicában elfogyasztott tételekkel kell kijelölni.