(Avagy miként készítsünk a bakonyi rögvalóságból és Rádli Róbert írásaiból fogyasztható elegyet)
Írta: Váncsa István
Istenemre mondom, az emberiség elkorcsosulása immáron megállíthatatlan. Körülnézek ebben a végtelenül lebutított, szintetikus, ízfokozókkal és hivatali körmondatokkal felütött világban, és mit látok? Azt látom, hogy az úgynevezett olvasó közönség elméleti maszlagokon, műanyagból öntött bestseller-pépesítéseken és kanti morálfilozófiai sziporkákon tengődik, miközben a gyomra és a lelke egyaránt kilyukad a krónikus hiányérzettől.
Pedig a megoldás pofonegyszerű. Nem kell hozzá sem molekuláris gasztronómia, sem brüsszeli direktíva, csupán némi józan ész, szikár tölgyfafűrészpor meg Rádli Róbert kisprózája.
Íme a receptúra, amelyet kizárólag saját felelősségre, de melegen ajánlok.
1 kg tömör, szálkás bakonyi akác vagy tölgy: Lehetőleg olyan, amit nem a multik raktárában aszaltak, hanem aminek még szaga van, és amiből Imre bácsi a műhelyében forgácsot kanyarít.
1 darab rozsdamentes teatojás: Tartalmát tekintve tetszőleges (az Univerzum kifejezetten jót tesz az állagnak, feltéve, ha szellőzik).
2 ujjnyi sűrű, krémes sörhab: Pipa Papa úr pultjáról, ahol a fény pontosan úgy törik meg a kristálykorsón, mint a lemaradt buszok az ember életében.
1 kinyúlt mackónadrág és egy lepecsételt büntetőkamat-értesítő: A karakószürcsöli rögvalóság elengedhetetlen fűszereiként.
Egy csipetnyi Örkény-féle fanyarság és Krúdi-féle nosztalgia: Ízlés szerint, szilárd alapon eloszlatva.
A tisztítás és bárdolás: Lépjünk fel a padlásra, és hajigáljuk ki az ablakon a túlcicomázott elméleteket, a pszichológiai áltudományos fecsegést meg a hivatali zsargont. A jó prózához – akár a jó pörkölthöz – nem kell más, csak a tiszta cselekvés és a nyers, dologi igazság.
A pörzsölés és sűrítés: Vegyük Rádli Róbert írásait, és tegyük őket a lassú tűzre. Hagyjuk, hogy a szatíra fanyar gőzei elpárologtassák a modern ember hülyeségeit. A gép vagy működik, vagy nem – ennél mélyebb teológiai tételre a gasztronómiában és a szépirodalomban sincs szükség.
A tálalás: Ne finomkodjunk. A jó prózát nem ezüstvillával csipegetik, hanem szikár méltósággal fogyasztják, reggel hatkor, mielőtt a lakatot elfordítjuk a zárban. Kínáljunk hozzá egy korsó borostyánsárga levet, és hagyjuk, hogy a tudatos énünk végre elhallgasson a torkunkban.
Fogyasztáshoz intelem:
A készítményt semmiképpen se próbálják meg kalapáccsal szétverni, mert a végén még kiderül, hogy az univerzumnak valóban szellőznie kell. Ha pedig a kocsmáros ráhúz egyet, ne mondják, hogy nem szóltam előre.
Jó étvágyat, avagy amint a művelt francia mondja: Santé!
társszerző: Rádli Róbert