A technika legújabb káprázata, ez a láthatatlan gépezet, amelyet mesterséges intelligenciának neveznek, nem egyéb, mint az emberi szellem kivetített árnyéka a falon. De vigyázzunk csak! az árnyék soha nem azonos a fénnyel, és pláne nem azonos azzal a lénnyel, aki a fényt veti.
Egy tiszta szemüvegen keresztül nézve az AI ma a legveszélyesebb „vámpír”. Miért? Mert nemcsak a teret, hanem az időt és a figyelmet is elszívja. Olyan bőséget ígér, amely valójában sivatag. Ez az „adat-túltengés” a legrafináltabb formája a tárgyak zsarnokságának: nem súlyos bútorokként telepszik ránk, hanem láthatatlan zajként, amely felerősíti a választási fáradtságot. Aki ezer képet generál, miközben egyetlen igazat sem lát, az elveszíti önmagát a sokféleség káoszában.
Minden, ami nem a lényeget szolgálja, az karbantartási adó. Az AI esetében ez az adó nem pénzben, hanem szellemi éberségben méretik. Ha hagyod, hogy helyetted gondolkodjon, helyetted érezzen vagy helyetted válasszon, akkor önként mondasz le a méltóságodról.
A választás szabadsága: Az igazi luxus a mértéktartás. Az AI akkor válik etikussá, ha nem szaporítja a felesleget, hanem lesöpri az asztalról a lényegtelent.
A szubsztancia hiánya: A gép nem ismeri a fát, a követ, a verítéket. Nincs benne az anyag ellenállása, tehát nincs benne az az áldozat sem, amely a tárgyat szakrálissá teszi. Egy AI által írt szó vagy rajzolt vonal mögött nincs ott a „Barnabás-legenda” csendes, kézműves alázata.
Az AI-t nem elutasítani kell, hanem „beoltani” az etikus mértéktartással. Úgy kell használni, mint egy éles kést: nem azért, hogy mindent felaprítsunk vele, hanem hogy lenyesegessük a vadhajtásokat.
Az emberi méltóság ott kezdődik, ahol a gép megáll. A valódi otthon nem algoritmusokból épül, hanem olyan terekből, ahol a lélek lélegezni tud, mert nem fojtják meg az idegen és felesleges ingerek.
Ha az AI segít abban, hogy kevesebb időt pazaroljunk a banálisra, és több energiánk maradjon az alkotásra vagy a szeretteinkre, akkor van helye a világban. De abban a pillanatban, amint identitásszorongást okoz – mert jobbnak, gyorsabbnak vagy többnek mutatja magát az embernél –, el kell engedni.
A legmagasabb rendű tudás nem az adatok halmozása, hanem a lemondás művészete. Az AI-t is csak az tudja hitelesen használni, aki képes bármelyik pillanatban kikapcsolni, és visszatérni a fa érintéséhez, a csöndhöz, és József Attila végső, mindent elrendező nyugalmához. Mert a gép csak számol, de az ember az, aki lát.