Hallgassátok meg, jámbor keresztények és kósza vándorok, e szomorú históriát! Az Úr 2026-os esztendejében, Szent György havának vészterhes napjaiban kilehelte nemes lelkét egy nagyasszony, kit úgy hívtak: Magyar Demokrácia.
Vajha emlékeztek-e még az Úr 1989-ik esztendejére? Akkoron, a szent szabadság tiszta hajnalán, mikor a vörös sárkány végre kilehelte páráját, megszületett e dicső leányzó. Ott ringatták a nemzet kebelén, a vár fokáról hirdették jöttét, és mi balga módon azt hittük: az angyalok hozták nekünk, hogy örökké uralkodjék felettünk a Jog és az Igazság fényes palástjában. Szép reményekkel volt tele a tarisznyája: hittük, hogy a jobbágyból polgár lesz, a hatalmasok pedig alázattal mossák majd a nép lábait.
Ám a gonosz nem aludt. Tizenöt esztendővel ezelőtt egy sötét rontás ült e nemes asszonyra. Nem kard vágta le, hanem az árulás lassú mérge, melyet aranykehelyben nyújtottak feléje. Láttuk, amint napról napra sorvad:
Először elnémították az ő krónikásait, kik az igazat harsogták volna.
Azután béklyót vertek a törvényekre, mik az ő szabadságát védték.
Végül már a saját udvarában is csak idegen szót hallott, és a kincstárát idegen kufárok hordták szét az éj leple alatt.
Tizenöt esztendőn át tartott e gyötrelmes haláltusa! Az orvosok, kiket a királyi udvar fizetett, azt mondták: „Nézzétek, mily viruló!” – miközben az arca már a halál sápadtságát tükrözte. Azt hazudták, a béklyó csak ékszer, és a némaság a bölcsesség jele.
Mikor eljött a választásnak nevezett rítus, a nép már nem gyógyírt vitt a betegnek, hanem a sírásók lapátját markolta. A 2026-os esztendő áprilisában a Magyar Demokrácia szeme megtört. Nem maradt belőle más, csak egy üres páncél, melyet a szél ráz a várfalon.
A Krónikás utolsó szava: Itt nyugszik hát a mi álmunk, eltemetve a közöny mély árkába. Harminchat esztendőt élt e földön, de az utolsó tizenötben már csak kísértet volt, kit láncon rángattak a várudvaron.
Ne kérdezzétek, ki ölte meg! Mindannyian ott álltunk, mikor a bürökpoharat itatták vele, és csak néztük, amint a szép remények – az egyenlőség, a tisztesség és a szabad szó – elszállnak az égbe, mint a füst.
Requiescat in pace, avagy nyugodj békében, te árva szabadság. Mi pedig térjünk vissza a sötétbe, és örüljünk, ha holnap is jut egy karéj kenyér az asztalunkra a nagyúr asztaláról.
Amen.
Rádli Róbert
2026 április 1