a jó tanuló géza esete a vörös démonnal
Előzmény: közpénz versike
Előzmény: közpénz versike
Géza teste: carrarai tömb,
Schwarzenegger-szobor, hideg és tömör.
Válla, mint a kétajtós szekrény,
De lelke mélyén Windows 95 a törvény.
Több a diplomája, mint otthon a polca,
Agya lézeres vízmérték, nincsen benne csorba.
Derivál, prezentál, fejből vágja a fázist,
De a valóság számára kognitív vákuum-fétis.
Mikor a villamoson egy Vörös Begyes ránevet,
Géza hardvere azonnal kernel-panicot jelent.
A Kitűnő Tanuló szoftvere váratlanul lefagy,
A spontaneitás számára túl súlyos és nagy.
Nem ismerkedik ő, csak adatot tördel,
A véletlen találkozás rendszerhiba-ködfolt.
Nincs prompt, nincs osztályzat, se PDF-minta,
A trauma a szívén a legnagyobb szálka.
Szellemi purhabbal tömi ki a rést,
Szakzsargonnal fedi a belső rettegést:
„Megfelelek-e a szabványnak?” – vibrál a szeme,
Míg a betonáthidaló merevség az egyetlen jele.
S íme, a Vörös Démon, a lobogó hajú élet,
Nem értelmezhető változó, ki melléje lépett.
A lány mosolya százezer égő, ha kigyúl,
Géza meg szöget és etikettet számol, mint a hülye, vadul.
„Leülhetek?” – kérdi a lány, s a kérdés oly trükkös,
Géza diplomái közt a logikai lánc bütykös.
Hang helyett csak száraz, karcos kattogás hallik,
Mint mikor a merevlemez a végtelenbe hajlik.
A lány vár, kacsint, de Géza csak glettet keresne,
Hogy a váratlan létezését simára meszelje.
Végül kidobja a gép:
„Negyvenkét centi a hely, százhúsz kiló a határ...”
De a lány már nem hallja, elillan, mint a nyár.
Elillant a pára, a Vörös Démon már messze,
Ez volt az immár ötvenes Géza első, nagy esete.
Hát, trubadúrok, ha nincs szavatok a szerelemre,
Legalább a hajukat húzzátok meg, jelezve: éltek-e!
Rádli Róbert