Dr. Kovács Géza a magyar igazságszolgáltatás egyik tekintélyes alakja, a Veszprém megyei járásbíróság vezető büntetőbírája. Pályafutását a következetesség, a jogszabályok iránti feltétlen tisztelet és a dokumentáció pontosságára való különös érzékenység jellemzi. Kollégái pedáns, megfontolt, olykor szigorú emberként ismerik. Tárgyalásain ritkán emeli fel a hangját. Nincs rá szüksége. Már a megjelenése is azt sugallja, hogy az ügy kimenetele nem lehet kétséges, amennyiben a felek betartják az eljárási szabályokat.
Géza Karakószürcsölön született, egy olyan településen, ahol a törvény és a helyi szokásjog viszonya mindig is sajátos értelmezést kapott. Gyermekkorát meghatározta a központi hatalommal szembeni helyi ellenállás, a gazdasági találékonyság, valamint az a közösségi meggyőződés, hogy minden problémára létezik megoldás, feltéve, hogy az ember ismeri a megfelelő embert.
Édesapja a helyi közigazgatásban dolgozott, és már korán megtanította fiának, hogy az életben nem feltétlenül az igazság érvényesül, hanem az, akinek megfelelően kitöltött papírja van róla.
Géza kiváló tanuló volt. Különösen a történelem, a számtan és a helyesírás érdekelte. Már iskoláskorában kitűnt azzal, hogy a tanító által feltett kérdésekre nem feltétlenül válaszolt, viszont rendszeresen felhívta a figyelmet a kérdés pontatlan megfogalmazására.
Jogi tanulmányait követően a bírósági szervezetben helyezkedett el. Kezdetben bírósági titkárként dolgozott, ahol hamar felismerte, hogy az igazságszolgáltatás valódi alapja nem a bírói kalapács, hanem az irattár. Egyetlen ítélet sem létezhet megfelelő iktatószám, kézbesítési igazolás és szabályosan vezetett jegyzőkönyv nélkül.
Pályafutásának egyik legemlékezetesebb állomása a nürnbergi 600-as tárgyalóterem volt, ahol a világtörténelem egyik legnagyobb jelentőségű perében vett részt. Miközben a tárgyalóteremben a huszadik század erkölcsi és történelmi kérdései kerültek napirendre, Kovács Géza gondosan rendezgette az iratokat.
A koncentrációs táborok bizonyítékainak bemutatásakor feljegyezte a bizonyíték sorszámát, majd érdeklődött, hogy a mellékletekből kérhető-e másolat is. Freud professzor szakvéleményének meghallgatását követően a példányszámok megfelelő elosztását ellenőrizte.
A tárgyalás végén, az ítélet kihirdetése után megállapította, hogy a jegyzőkönyv aláírásra előkészítve, a jogerő megállapításához azonban még szükség lesz a kézbesítési igazolásokra.
Ezt követően került sor pályafutásának egyik legvitatottabb ügyére, Adolf rehabilitációs perére. Az eljárást Kovács Géza vezette. A történelmi körülmények, a nemzetközi politikai helyzet és a védelem sajátos érvelése végül olyan ítélethez vezetett, amelynek következményeként Adolf három év és négy hónap után szabadult, majd később a NATO keleti blokk-szakértőjeként kapott megbízatást.
Kovács Géza a 042-es számú dossziét azóta is gondosan őrzi. Meggyőződése, hogy egyetlen ügy sem tekinthető teljesen lezártnak, amíg a kapcsolódó iratok megfelelő rendben nem kerülnek az irattárba.
A karakószürcsöli időszakban különösen sokat foglalkozott a rehabilitáció utóéletével. Figyelemmel kísérte Adolf és Krausewitzné kapcsolatának alakulását, a lakbérhátralék rendezését, az orgonamag átadását és a telefonvonal kiépítését. A felek közötti kapcsolat fenntartását indokoltnak tartotta, ezért ezt a 042-es dossziéban külön is rögzítette.
Szakmai tekintélye az évek során tovább növekedett. Veszprémbe kerülve büntetőbíróként, majd vezető bíróként folytatta munkáját. Tárgyalásain a törvény betűjéhez való ragaszkodás, az eljárási fegyelem és a bizonyítékok szabályos értékelése vált meghatározóvá.
Géza nem szereti a rögtönzést. A vádlottak érzelmi kitöréseit tudomásul veszi, de lehetőség szerint jegyzőkönyvben rögzítteti. A tanúk bizonytalan emlékezetét türelmesen kezeli, a szakértői véleményeknél azonban mindig ellenőrzi, hogy azok megfelelő példányszámban készültek-e.
Házasságából egyetlen fia született, Kovács Pistike. Géza a gyermek nevelését kezdettől fogva komoly feladatnak tekintette, és úgy vélte, hogy a családi hagyományok folytatása nem csupán erkölcsi kötelesség, hanem társadalmi elvárás is. Azt szerette volna, ha fia idővel a jogászi pályát választja, esetleg követi őt az igazságszolgáltatásban. Pistike azonban már fiatalon különös érdeklődést mutatott az irodalom iránt, és ahelyett, hogy a jogtudomány vagy a büntetőbíráskodás területén keresett volna érvényesülést, írónak merészkedett.
Ez a döntés az apai házban nem aratott osztatlan sikert.
Géza több alkalommal is kifejezte rosszallását, különösen akkor, amikor Pistike "Spermafolt a lepedőn" című, legújabb írását mutatta meg neki. Véleménye szerint az irodalom olyan pálya, amelyen az embernek nincs megfelelően körülhatárolt felelősségi köre, nem létezik egységes eljárásrend, és az eredményesség sem mérhető objektív szempontok alapján.
Egy alkalommal megjegyezte, hogy harminc év bírói szolgálat után nehezen tudja komolyan venni azt a foglalkozást, amelynek művelői tetszés szerint alakítják a valóságot, majd ezért még honoráriumot is kérnek.
Pistike mindenesetre kitartott elhatározása mellett. Írásaiban az emberi természet ellentmondásaival, a társadalmi viszonyok abszurditásával és a mindennapi élet visszásságaival foglalkozott. Géza ezeket a próbálkozásokat rendszerint tudomásul vette, de különösebb elismerést nem tanúsított irántuk. Úgy vélte, fia tehetségét sokkal hasznosabban is kamatoztathatná, például egy bírósági irattárban, ahol legalább az ember pontosan tudja, mi a dolga.
Azt azért el kell ismerni, hogy egy komoly bírói pályához képest az írói tevékenység valóban nem számít különösebben nagy teljesítménynek. Hiszen míg egy büntetőbíró emberek sorsáról dönt, addig egy író legfeljebb kitalálja őket.
Géza ennek ellenére időnként elolvasta fia írásait. A családi béke érdekében nem akadályozta Pistike művészi ambícióit, bár ha súlyosabb logikai vagy szerkezeti hibát talált a szövegekben, azt lehetőség szerint szóvá tette. Pistike ezt irodalmi kritikának tekintette, Géza viszont úgy gondolta, hogy apai kötelességét teljesíti.
A jog iránti érdeklődése mellett Géza a társadalomtudományok, a történelem és az élettan kérdéseivel is foglalkozik. Kulturális magazinok számára rendszeresen készít tanulmányokat. Különösen érdekli az alkohol civilizációs szerepe, amelyről több írásában is kifejtette, hogy az emberi történelem alakulásában a szeszes italoknak meghatározó szerepük volt.
Érvelése szerint az alkohol a közösségi élet, a diplomácia, a mezőgazdaság és a kultúra fejlődésének egyik fontos tényezője. A témát történelmi, gazdasági és élettani szempontból egyaránt feldolgozta.
Amikor azonban felkérték, hogy az alkohol pusztító hatásairól is készítsen tanulmányt, a professzionális hangvétel átmenetileg háttérbe szorult. Hatvanévesen már nem fogadta különösebb lelkesedéssel, ha valaki saját életének ellentmondásaira kívánta felhívni a figyelmét.
A feladatot végül elvállalta, és megírta a témáról szóló tanulmányt. A munka során különös őszinteséggel számolt be a függőség testi, lelki és társadalmi következményeiről. A kézirat végére azonban visszatért a megszokott hivatalos hangnem.
Kollégái szerint Géza magánéletében is megőrizte a hivatásából fakadó alaposságot. Számláit határidőre rendezi, iratait rendszerezi, és a fontosabb családi eseményekről is feljegyzéseket készít. Szabadidejében szívesen olvas, tanulmányokat ír, és időnként megfordul a karakószürcsöli borozóban.
Személyiségének kettőssége azok számára ismerhető fel igazán, akik közelebbről találkoztak vele. A tárgyalóteremben a törvény szigorú őre, aki a legkisebb eljárási hibát sem engedi figyelmen kívül hagyni. Magánemberként azonban már sokkal rugalmasabban értelmezi a szabályokat, különösen akkor, ha azok saját életvitelével kerülnek ellentmondásba.
Dr. Kovács Géza életműve azt bizonyítja, hogy az emberi társadalom működéséhez nem elegendő az igazság ismerete. Szükség van megfelelő nyilvántartásra, iktatásra, ellenőrzésre és a dokumentumok gondos megőrzésére is.
A törvény ugyanis törvény.
A többi pedig adminisztráció kérdése.
Források: