A cselekmény időpontja: 2002–2026.
A cselekmény helyszíne: Egy közelebbről meg nem nevezett autójavító műhely, amely fokozatosan átvette a valóság helyét.
2002-ben vásároltam egy tizenkét éves Opel Astrát. A kocsi ment. A műszerfalon kigyulladt egy piros lámpa.
Elvittem a szerelőhöz. A szerelő ránézett a lámpára, majd rám. – Ezzel foglalkozni kell – mondta. – De hát megy – jegyeztem meg. – Éppen ez az – válaszolta a szerelő, és lecsavarta a hűtősapkát.
Ezzel a mozdulattal beléptünk az időtlenségbe.
A szerelő szétszedte a motort. A motor mellett alkatrészek keletkeztek. Az alkatrészek mellett újabb alkatrészek teremtek, mint a gomba az avarban.
– Mikor lehet vinni? – kérdeztem 2007-ben. – Egy-két hét – felelte a szerelő.
– Mikor lehet vinni? – kérdeztem 2012-ben. – Egy-két hét – felelte a szerelő.
– Mikor lehet vinni? – kérdeztem 2020-ban. – A karosszériával is foglalkozni kell – felelte a szerelő.
A rozsda addigra szervesen beépült a gépjármű szerkezetébe. Ha eltávolítottuk volna a rozsdát, az autó megszűnik létezni, mint ahogy a lyuk is megszűnik, ha betömik a sajtot.
2026 szeptemberében bekukkantottam a műhelybe.
Az Astra középen állt. Félig lecsiszolva, félig alapozva, futóműve a lét és a nemlétezés mezsgyéjén lebegett. A szerelő óvatosan letakarta egy ponyvával, mintha egy régészeti leletet védene a nem kívánt légáramlatoktól. Szomszédos szerelők és ipari tanulók jártak át csodálni a művet.
– Kész van? – kérdezte egy tanuló. – Már csak két hét – mondtam én. – Már csak két hét – mondta a szerelő.
Egymásra néztünk. Megértettük egymást.
Egy igazi autófelújítás lényege nem is a járműjavítás, hanem a világnézet.
Az ember fizet, a szerelő rendel, az alkatrész megérkezik, de nem oda, vagy oda, de nem ahhoz a típushoz. A gyerekek felnőnek, kimennek külföldre, megöregszenek, a kormányok váltják egymást, az Astra pedig áll a műhely hűvösében, olajosan, rozsdásan és halhatatlanul.
"A cél voltaképp mi is?
a cél halál, az élet közdelem
és az ember célja e küzdés maga."
– Mikor vihetem haza, kedves mester? – Már csak egy-két hét, kedves Róbert – mosolyog rámszelíden. – Már csak egy-két hét.
Rádli Róbert