Hitvesi költészet

1846 fontos fordulópont Petőfi életében és költői útján. Ez év szeptemberében – egy szatmári útja alkalmával – megismeri az erődi jószágigazgató lányát, Szendrey Júliát. „Meglátni és megszeretni” – ez valóban így történt Petőfinél. Már az első találkozás szenvedélyes szerelmet ébresztett Petőfiben. Ettől kezdve sorsa elválaszthatatlanná vált a 18 éves lányétól. A szerelmi regény minden mozzanatát őrzik a költemények. Petőfi boldog, de boldogsága nem felhőtlen, Júlia ugyanis szeszélyes, dönteni nem tudó lány, aki a szerelmes költő szívét hol megdobogtatja, hol összetiporja. A költő megszenvedi ezt a kétértelműséget. Az 1846-os szerelmes versek tele vannak bizonytalansággal, kétellyel. A Karácsonkor című szép elégiájában már hajlandó lemondani erről a szerelemről. [...] A nem sokkal korábban írt Reszket a bokor, mert… című helyzetdala szakítás, a végleges „isten áldjon” verseként született. [...] E vers fordulópont Petőfi és Júlia szerelmi regényében: hiszen Júlia erre a versre írta a mindent eldöntő választ: „1000-szer. Júlia.” Júlia beleegyezik a házasságba. Ezután a végtelen boldogságot sugárzó versek sora születik. Petőfi költészete ezekben a hónapokban teljesedik ki. 1847. március 15-én megjelenő Összes költemények című kötetének mottója volt: Szabadság, szerelem!, mely nemcsak megjelölte a költő akkori költészetének két legfontosabb témakörét, hanem értékrendjét is megszabta [...]. Koltón, a mézeshetek idején írta a Beszél a fákkal a bús őszi szél… kezdetű versét. [...] Ugyanitt és ugyanakkor írja költészetének talán legismertebb, legszeretettebb versét, a Szeptember végén című elégiáját. [...]A nászút után Petőfiék Pesten rendezkednek be, a Dohány utcában. Júlia általában nem úgy élt, ahogyan az asszonyok többsége; nem vezetett háztartást, szokatlanul viselkedett, s ez rajongást és szorongást okozott Petőfi számára. A beteljesedés érzése mindig szomorú is. Az élet különösen szép pillanataiban éppoly közel állunk a síráshoz, mint a nagy fájdalmak idején. A boldogságról nehéz beszélni, hiszen éppen azt kellene elmondani, hogy lehetetlen szavakkal kifejezni. Petőfi éppen ezt a lehetetlenséget írja meg a Minek nevezzelek? című rapszódiájában. [...] Szerelmi költészete nem öncélú. Kimondva vagy kimondatlan ott áll mögötte a kommunikáció vágya, a család, a közös emberi lét vonzalma, az életépítés célja. Nemcsak szerelmes volt, hanem szeretett is, s nemcsak a szerelmet, hanem a társát is. Igazán, tisztán.