Levél Várady Antalhoz

Hát megtörtént a párbaj*? s élsz-e még?

Ha főbelőttek, – tudósits felőle,

Ird meg tüstént, hogy Pestre felrohanjak;

És bosszut álljak éretted, barátom*...

Szó ami szó, de nekem igazán

Nem tetszik, hogy te minden balgaságért

Kész vagy kockára tenni éltedet.

Azt gondolod: lelked-tested szakáll? s ha

Leborotválnak, ujolag kinősz?

Csalódol; mert az élet csizmatalp,

S ez nem lesz uj, ha egyszer elkopott,

Azért kiméld a drága csizmatalpat,

Amelyet nem szab kétszer senkinek

Az ég vargája, a kőszivü sors. –

S azt gondolod tán: annyi a barátom

Mint fönn az égen a csillag? ha egy

Lehull közülök, észre sem veszem?

Hiszen tudod jól: mily kis számotok van

Nektek, kik engem őszintén szerettek,

Kik föntartjátok szivem melegét.

Mért e kis számot megfogyasztani? –

És Ida*, Ida, e kedves leány,

Ha téged elveszt ő, mivé lesz? ő

Kinek kivüled nincsen senkije.

Te vagy világa... Lennél oly kegyetlen,

Reászakadni hagynád a világot?

S van még egy... a hon! vagy már elfeledted,

Feledhető-e, amiről beszéltünk

A lelkesülés lángóráiban?

Ki tudja, mit hoz a kétes jövendő,

Mely álmainknak legkedvesbike,

S akkor hazánknak ránk szüksége lesz. –

Látod barátom, élted mily becses,

Azt a világhoz mennyi lánc köti,

S te mégis könnyelmün kockáztatod.

Ha még nem tértél, térj eszedre már,

S ne légy, mint voltál, olyan balgatag,

Vagy igazabban: oly kétségb’esett...

Kétségbeesni!... milyen gyávaság!*...

Kinek van erre több s nagyobb oka,

Mint énnekem? de én szégyenleném ezt.

A szenvedésnek lángjában szivem

Szét fog pattanni, mint a porcellán,

De, mint a jégcsap, szétolvadni nem!...

Megállj, ha Pestre ismét fölmegyek,

Majd megtanitlak én kétségbeesni,

Hogy unokád is megemlegeti.

Vásárra ott benn termek nálatok,

S viszek portékát, de nem holmi gyapjút,

Vagy bőrt, vagy posztót s efélét, azért

Nagyon hiszem, hogy nem lesz kelete.

Mert haj, jó gazda ám a magyar ember!

Amit kutyákon, kártyán s más egyében

Eltékozol, meggazdálkodja könyven.

A könyvvel ugy van, mint hajdan zsinóros

Nadrágjával s prémes mentéivel volt,

Melyet nagyapja s édesapja vett;

Az szolgált még az ő fiának is.

Hazám, mégsem vagy oly boldogtalan,

Minőnek első pillanatra látszol,

A lelki szükség nem bánt tégedet,

Minden szükséged van; de lelki nincs,

Ettől az egytől megmentett az Isten...

– – – Amint mondottam: a vásárra majd

Meglátsz barátom: akkor fölmegyek,

S te rám sem ismersz, ugy megváltozám;

A szép természet megváltoztatott,

Beteg kedélyek e hü orvosa,

Beteg valék én ott tinálatok

A pesti utcák holt hideg kövén,

Hosszu sötét árnyként vonult utánam

A csüggedés, az életunalom. –

Ujjászülettem!... a falusi lég*, a

Sötét erdőknek zugó lombjai,

Lombok felett a csattogó madár,

A fák alatt a hallgatag virágok

Föléleszték elájult lelkemet;

Nem gyülölöm, mint eddig, a világot:

Már csak haragszom rája, csak haragszom...

Hogy olyan gyáva, hogy föl nem kiált

Elzárt, elorzott boldogságaért, hogy

Meg nem torolja kincse elrablóin

Évezredeknek szenvedéseit. –

De hinni kezdem, hogy dicső napoknak

Érjük maholnap fényes hajnalát,

Midőn a népek mind fölemelik

A föld porába gázolt fejöket,

S végigmennydörgik a föld kerekén:

„Legyünk rabokból ismét emberek!”

Ez nagyszerü, de véres kor leszen,

És ugy is illik, hogy véres legyen!...

Már vizözön volt, most egy vérözön kell,

Hogy megtisztuljon a világ a szennytől,

Amely fölötte meggyülekezék;

Egy vérözön kell! és ha az lefolyt majd,

A megmosdott föld tiszta szép leend,

És lakni fognak emberek fölötte,

Hasonlitók az isten képéhez.

Dömsöd, 1846. május 22.

a párbaj: máig tisztázatlan, miért párbajozott (vagy legalábbis készült párbajozni) Várady Antal kevéssel az esküvője előtt.

barátom: Várady Antal (1819-1885) ügyvéd, Petőfi barátja és támogatója, Jókai Mór szavaival "Petőfi azon egyetlen barátja volt, akire soha meg nem haragudott, akivel soha össze nem kócódott". 1843 nyarán ismerkedett meg a Pozsonyból épp akkor Pestre érkezett Petőfivel, és lakótársnak hívta a Zöldfa utcai Festetich-házba (ma: Veres Pálné utca 24.). Petőfi elfogadta Várady ajánlatát és szoros baráti kapcsolat alakult ki közöttük. Ősz felé azonban Petőfi Debrecenbe ment, hogy újra színésznek álljon. Az itt írott költeményekkel 1844 tavaszán ismét beállított Váradyhoz. Ő poéta barátaival együtt azt tanácsolta neki, hogy keresse fel Vörösmartyt, a "költőpátriárkát", aki a Nemzeti Kör elnöke volt. A Kör aztán Vörösmarty Mihály lelkes ajánlatára el is határozta Petőfi verseinek kiadását. Várady, aki a Nemzeti Kör jegyzője volt, jelentős szerepet játszott abban, hogy Vörösmarty indítványa nem bukott meg. Várady és Petőfi 1845. október 1-től a Hatvany utcában (ma: Kossuth L. u. 10.) bérelt közös szobát.

Ida: Ruffy Ida (1824-1858), Várady Antal menyasszonya, akivel az ügyvéd 1845-ben ismerkedett meg. 1846. június29-én Esztergomban történt esküvőjükön Petőfi és Jókai voltak tanúi.

Kétségbeesni!... milyen gyávaság!...: jelzi Petőfi eltökélt szándékát, hogy leszámoljon saját Felhők-válságával is

falusi lég: utalás az episztola megírásának színhelyére, Dömsödre, ahol Petőfi a szüleinél időzött. Itt értesült róla, hogy Várady Antal párbajozni készül.