Közzététel dátuma: May 18, 2016 7:48:15 PM
Merre, Bagarja uram,
Test-épületének
Élő oszlopain,
Oh merre szalad kend
Gyors szaladással,
Mint a kugli-golyóbis?
Hát férfihoz illik
Megfutamodni a harci veszélytől?
Lemondani a csatabajnak
Hősi jutalmáról,
A dicsőség tölgykoszorújáról?
Ne kárhoztassuk a jámbort!
A gondviselésnek
Választott embere ő,
Ki elhárítani termett
A végpusztúlást falujáról.
Avvagy ha nem ekképen cselekednék,
Mért híná őt a világ
A béke barátjának?
Ő e nevezetnek megfelelőleg
Intézé tette irányát,
S könnyü inakkal iramlott
Az öregbírói* lakáshoz,
Amelynek előtte
Méltóságosan állott
A kaloda*.
Bagarja, a béke barátja,
Alva találta
A kevés szavu bírót,
A bölcs aggastyánt.
Ottan feküvék ez
Testének egész hosszában
A pamlagon*...
Azaz a fapadon.
Párnáúl ködmöne* szolgált,
Az öregebbik,
Mert az ujat kímélnie kellett. -
Bagarja uram
Megdöfte az oldalbordáját,
Hogy az álom sűrü ködét
Szétoszlassa szeméről.
De korántsem volt ez
Oly könnyű munka, minőnek
Első látásra talán
Gondolja az ember.
Soká bajlódék véle Bagarja,
Míg fölnyílt az egyik szeme nagy nehezen,
S lelki nyugodtsággal kérdezte:
"Mi baj?"
"Baj van, bíró uram, és nagy baj!
Csak talpra, de gyorsan,
Ha azt nem akarja,
Hogy vége legyen helységünknek,
Vége örökre!
Kiütött a háboru, és dúl.
A szemérmetes Erzsók
Csapszéke lőn a csatatér.
Az egész falu népe
Egymást kaszabolja,
Hogy nézni iszony.
Potyognak az emberek,
Mint a legyek őszi időben.
A föld a kifutott vértől
Olyan, mint a vörös posztó.
Az enyészet gyászlobogója
Leng a szomorú csatatéren.
Tápászkodjék föl, bíró uram,
És menjünk szaporán!
Mert csak bíró uram az,
Ki követ gördíteni képes
A rohanó romlásnak elébe."
Igy végzé a csata festését
A béke barátja Bagarja.
A kevés szavu bíró,
A bölcs aggastyán,
Fölnyitva szemének másodikát is,
E kérdést látá szükségesnek:
"Hát menjünk?"
"Pedig tüstént!" volt a felelet.
"Nem bánom," szóla szokott nyugalommal
A bölcs aggastyán,
S miután új ködmöne rajta volt,
És botja kezében:
Útnak eredtek. -
Szomszéd volt a kevés szavu bíróhoz
A hívatalában pontos kisbíró.
Beszóltanak ehhez az ablakon által,
És mondák: jőne velök.
S szót fogadott a hívatalában
Pontos kisbíró,
Bár nem nagy örömmel,
Mert legszebb kedvtöltésében zavarák:
Épen feleségét verte.
Mikor a kántorlak elébe jutottak,
Az amazontermészetü Márta
Szomszédnéjával
Akkor végzette pörét,
Mely onnan eredt,
Hogy a roszlelkű szomszédné
Egy tyúkját agyonütötte,
Mert ez mindig az ő csirkéi közé járt,
S elette előlök az árpát.
Képzelni lehet,
Hogy mekkora volt dühödése
Az amazontermészetü Mártának
Hallatlan kára miatt;
De azt már képzelni lehetlen,
Hogy mekkora lett dühödése,
Amidőn a béke barátja
Tudtára adá férjének csínját.
Szólni akart,
De a szó elakadt gégéjén.
Szeme vérszinü lett
S arcúlata kék,
És reszkete minden tagja,
Valamint a kocsonnya.
Szétnézett vizsga tekintettel,
Mellette hevert egy seprőnyél,
Azt fölragadá,
S bőszülve kiálta: "Utánam!"
Amidőn a kevés szavu bíró,
A béke barátja Bagarja,
A hívatalában pontos kisbíró
S az amazontermészetü Márta
Elértenek a csatahelyre:
Iszonyú vala a látvány látása,
Amelyet láttak.
A harc járta javában.
A béke barátja Bagarja
Nem füllentett, mikor azt mondá
A kevés szavu bírónak,
Hogy az enyészet gyászlobogója
Leng a szomorú csatatéren.
Ugy volt egy betüig!*
A kemence - ahonnan
A kancsal hegedűs,
A félszemü cimbalmos
S a bőgő sánta huzója
Az ifjúságot táncra vidítá
Hurjai bájos pengésével -
A kemence lezúzva
Ugy mered a levegőbe,
Mint valami sziklai vár
A tatárjárásnak utána.
Tört asztalnak s tört poharaknak
Romjai lepték
A véráztatta szobát,
S a vérnek közepette
Búsongva tünődött
Egy leharapott fül.
Az amazontermészetü Márta
Hős elszántsággal törte magát át
A vívó tömegen,
Mígnem férjére talált,
Ki egy szögletbe vonultan,
Kínjában most is nyögve, kucorgott.
Oh Hamlet! mi volt ijedésed,
Mikoron megláttad atyád lelkét*,
Ahhoz képest, amint megijedt
A helybeli lágyszivü kántor
Feleségének látásán?
Egy fél-ép asztal alá bújt,
S kezeit könyörögve kinyujtá
Az amazontermészetü Mártához,
De ez nem könyörűlt.
Megfogta egyik lábszárát,
S kihúzta az asztal alól,
És addig döngette, amíg csak
A seprőnyélben tartott.
Aztán ott ragadá meg haját,
Ahol legjobban fáj,
És elhurcolta magával,
Mint a zsidó a lóbőrt*;
S ekkép vígasztalta: "Jerünk csak,
Itt a világ szeme láttán
Nem akarlak csúffá tenni... de otthon
Majd megkapod a magadét!"
S miután ura volt mindenha* szavának
Az amazontermészetü Márta:
Hinni lehet, hogy most sem szegte meg azt.
Azalatt a kevés szavu bíró,
A bölcs aggastyán,
Nem ékesszólásánál,
De tekintélyénél fogva
Lecsillapítá a harcnak fergetegét.
A vérontásnak idője lejárt.
Meghunnyászkodtak a küzdők,
Mint a marakodó ebek,
Amikor gazdájok előjön,
S rájok bőgi: "Kimenj!"
A háboru közkatonái
Elsompolyodának.
A fondor lelkületű egyházfi
S a helység kalapácsa
Bírói parancsra előállt,
S mindkettő fölterjesztette ügyét.
A kevés szavu bíró,
A bölcs aggastyán,
Megdorgálta keményen
A fondor lelkületű egyházfit -
S a helység kalapácsát,
Mint kezdőjét a csatának,
A hívatalában
Pontos kisbíró által
Kalodába csukatta.
Ott nyögi most fájdalmát hősünk
A kalodában,
S csak azzal vígasztalja magát,
Hogy elleneit megverte vitézül,
S ha innen az isten megszabadítja,
Megkéri azonnal
A szemérmetes Erzsókot.
* * *
Te pedig, lantomnak húrja, pihenj!
Nagy volt a munka, s bevégzéd
Emberül e munkát.
Én is pihenek
Babéraimon,
Miket a hírnek mezején
Borzas főmre kaszáltam.
Mostan akár ma megássa
Gödrömet a sírásó,
Bánom is én!
Azért én élni fogok,
Míg a világnak
Szappanbuboréka
Szét nem pattan.
Pislogni fog a hír mécse siromnak
Koszorús halmán,
Mint éjjel a macska szeme.
Eljő az irígység
Letépni babéraimat... de hiába!
Nem fogja elérni;
Magasan függendnek* azok,
Mint Zöld Marci*. S ha sötét zsákjába dugand
A feledés:
Fölhasogatja sötét zsákját
A halhatatlanságnak fényes borotvája.
öregbíró: bíró, a falu bírója (a kisbíróval való szembeállítást kifejező elnevezés)
kaloda: fából készült büntetőeszköz; zsanéron kétfelé nyíló lapjai közé a számukra kialakított vájatokba helyezték a bűnös nyakát és csuklóit (egyes változatok esetében a bokáit is, másoknál csak a bokákat), majd összecsukták a lapokat, és lakattal egymáshoz rögzítették őket. Így a bűnös egyrészt fogva maradt, másrészt nyilvános helyen kalodába zárva meg is szégyenült (a többiek csúfolhatták, szidalmazhatták, meg is dobálhatták). A kaloda jellemzően a bíró háza előtt állt.
pamlag: szőrrel vagy hasonló anyaggal kitömött, bőrrel behúzott bútordarab, esetleg támlával, karfával; kényelmes ülés, illetve fekvés esik rajta
ködmön: juh vagy kecske szőrmés bőréből készült, ujjas, kabáthoz hasonló felsőruha
egy betüig: pontosan, szóról szóra
Oh Hamlet! mi volt ijedésed, / Mikoron megláttad atyád lelkét...: Shakespeare tragédiájának hőse, Hamlet előtt megjelenik meggyilkolt atyja szelleme, akitől ha meg is ijed, az ijedelmet legyőzi benne atyja iránti szeretete, kötelességtudata, igazságérzete.
elhurcolta magával, / Mint a zsidó a lóbőrt: a levágott vagy elhullott lovak (és szarvasmarhák) lenyúzott és kikészített bőrét hagyományosan a zsidó bőrkereskedők szállították el a nyeregkészítőkhöz, akik azt felhasználták; a szegényebb kereskedők, akiknek kocsira nem tellett, gyalog vonszoltak egyszerre több állatbőrt is magukkal (és minthogy a kikészítést praktikus okok miatt jellemzően a kemény hidegek időszakában végezték, a bőrök gyalogos hurcolása kínkeserves munka volt).
mindenha: mindig
függendenek: fognak függni (jövő idejű igealak)
Zöld Marci: hírhedt alföldi, sárréti betyárvezér. 1790 táján született, életének huszonöt évéből összesen hatot töltött börtönben. Szövetségre lépett Palatinszki Pista haramiavezérrel, Bihar és Heves megyében, valamint a Hortobágyon tevékenykedtek. 1816. november 26-án mindkettejüket elfogták, és december 6-án felakasztották.