Franciaország történetében a Merovingok és Karolingok után, vagyis 987 –től egészen 1848 –ig, - majdnem kilenc évszázadon keresztül -, a Capet család kezében volt a királyi hatalom. Európa egyik legjelentősebb uralkodói családjaként ők szilárdították meg a francia nemzetállam alapjait, és jelentékeny szerepet játszottak Franciaország nagyhatalommá válásában is.
A Capetingek valamennyien Erős Róbertnek, Anjou és Blois grófjának (megh. 866) a leszármazottai. Erős Róbert fiait, Eudest és I. Róbertet egyaránt a frankok királyává koronázták, az előbbit 888-ban, az utóbbit 922-ben. Noha I. Róbert fia, Nagy Hugó 936-ban visszaállította a Karolingok uralmát, fiát, Capet Hugót 987-ben királlyá választották végérvényesen eltávolítva a trónról a Karolingokat. Capet Hugó után a gyermek I. Jánosig 13 generáción át apáról fiúra szállt a korona, I. Jánosnak pedig két unokafivére, V. Fülöp és IV. Károly (megh. 1328) került a trónra; ezeket az uralkodókat nevezik az `egyenes ági` Capetingeknek. Őket a Valois-dinasztia - a Capetingek oldalága - követte. VI. Fülöptől VIII. Károlyig a Valois-k egyenes ágon adták tovább a hatalmat (Valois-házból összesen hét király ült a trónon), a VIII. Károly után megkoronázott XIII. Lajost azonban már a Valois-Orléans-uralkodók sorát nyitotta meg. Ez a dinasztia a Valois-Orléans-Angoulême-ágban folytatódott 1589-ig. Ekkor léptek trónra a Bourbonok, akik szintén a Capetingek oldalági leszármazottai voltak.
Capet Hugó hatalma Párizs vidékére korlátozódott, a francia királyság többi részét erős helyi hűbérurak tartották a kezükben. Hugó utódai fokozatosan növelték az uralmuk alatt álló területeket, részint hódítások és öröklések révén, részint ügyesen kihasználva hűbérúri jogaikat ama birtokok fölött, melyek nem tartoztak közvetlen fennhatóságuk alá. A Capeting-uralkodók idején kezdett kialakulni a francia királyság jó néhány fontos intézménye, köztük a parlement-ok (királyi törvényszékek), a rendi gyűlés (képviseletei gyűlés) és a baillik (helyi királyi tisztviselők) rendszere. A Capeting-uralkodók közül elsősorban II. Fülöp Ágost emelkedik ki. Ő már nem `frank uralkodóként`, hanem `Franciaország királyaként` ült a trónon 1180-tól 1223-ig, és visszaszerezte az angliai Anjou-királyoktól a Nyugat-Franciaországban elhódított területek nagy részét. Jeles Capeting-uralkodó volt még IX. (Szent) Lajos, aki jámbor életével és az igazságosság iránti elkötelezettségével megnövelte a dinasztia tekintélyét. A francia királyok mellett a Capeting-családnak még számos leszármazottja játszott fontos szerepet a középkorban: Burgundia hercegeinek két ága (1032-61 és 1323-1477); Bretagne hercegeinek egyik leszármazási ága, a Dreux-ház (1213-1488); Konstantinápoly három Capeting-uralkodója a Courtenay-házból; Artois grófjai közül többen (1237-től), vitatott utódlással; a Capeting-dinasztia Anjou-ága, köztük a nápolyi királyok és királynők (1266-1435) és több magyar király (1310-82); az Évreux-család három navarrai királlyal (1328-1425); a második Capeting Anjou-ház, tagjai között Provence öt grófjával, valamint még számos, kisebb jelentőségű ág.