Ember csak
Ember csak…2005
Szeretem ha bizton kopog,
s nem csattog a léptem.
Szeretem ha nyomot hagyok
láthatót, szerényen.
Magam után kicsit, nagyot.
Csak úgy. Példaképpen.
Salamon, a bölcs király
hatalom ült trónra alázattal, szerény.
Hírt szóltak a kürtök, zengték a harsonák
pusztában kiáltók, király hívó szavát.
Áldozatok sora: folyt a tűz, vér folyton
Isten sátra előtt, gibeoni dombon.
Hur unokájának, Becaleelnek művén,
kelő Nap sugarát bronz oltárra tűzvén.
Salamon, újkirály áldozatot mutat
ezernyit, hódolván, imádván az Urat.
Istenét az Égnek, Földnek Teremtőjét;
milliónyi fáklya, s minden szívben tűz élt.
- Uram kegyelmedből nemcsak Jeruzsálem,
koronáddal minden zsidók feje lettem.
Én, Dávidnak fia kövessen meg bármi,
hőn, atyámhoz méltón akarlak szolgálni.
Szolgálni akarom népemet, hazámat,
gyermekek arcán ne! - sose üljön bánat.
Magamnak nem kincset, gazdagságot kérek,
munkámhoz adj erőt, bölcsességet. Kérlek!
Ne fölöttük álljak, előttük az élen
haladjak, és hamar jelezzem, ha ég zeng.
Silbak, aki őrzi földjüket, a házuk,
se tűz, se víz soha ne pusztítson náluk..
Koldus, ki népének gyűjtöget, kenyérrel
segíti az éhest, bánatnak reményt szel,
jó pap, ki imához friss cipót is dagaszt,
nap mint nap enni kell! Nem elég a malaszt.
Jó pásztor, ki nyáját akolba tereli
ha zord idő közelg’; kell a fedél neki.
Forrásnak hűs vize, szomjnak enyhet adó;
manna az útszélen, s nem vérszívó adó...
Bölcseletet hozzá, azt adj Uram nekem! -
népem boldoggá, s ne rabszolgává tegyem.
Őseim csillaga ragyogjon fényesen,
Mindenik keblekben hűség, béke legyen.
Úrnak tetsző szavak, s az áldozat füstje
szálltak az Ég felé, leltek halló fülre.
Királynak imáját szívesen fogadta
a Teremtő, s meglett, meglett a jutalma:
- Legyél hát Igaz s Bölcs, Salamon király!
Tedd híven a dolgod, ki hitéért kiáll.
Legyen tányérodon mindenből jó falat,
kamrád, zsebed sose szenvedje a lyukat.
Törvényed igazat a nevemben tegyen,
fogadalmad erről szóljon itt a hegyen!
És én neked adom e föld minden aranyát,
erőt a kardodnak, hatalmat azon át.
Mindig híven szolgálj, sokasítsd e földet,
igazságot a rend, rendet béke követ.
Néped naggyá teszem, s neved, míg a világ
Így áll és fényesül: BÖLCS Salamon király.
Ünnepet hétköznap, sok követte rendre,
népe munkálkodott, tette dolgát,… tette
király is, pór is, az aprók a nagyok;
ahol a rend az úr, szegény is arat ott.
Dicső templom adott, Jeruzsálem földje
otthont frigyládának, szövetséggel benne,
mit az Úr Isráel fiaival kötött,
kinek neve áldott, s legyen mindig örök..
Magának palotát, népének fedelet,
hit, béke, nyugalom, szívekben szeretet.
Istennek sok jóért számlálatlan sokat,
hála áldozatul, sok - sok marhát mutat.
Sába királynőjét, híre hallatára,
kíváncsi hódolat vitte udvarába.
Számtalan kérdés és csodálat megannyi,
válasz nélkül egyet sem tudott feladni.
- Gazdagságod, melyről a szelek is szólnak
Igaz, de nincs elég ereje a szónak,
Hogy pontosan írják le bölcs tetteidet..
BÖLCSEK BÖLCSE vagy, s én mától örök híved.…
Boldogok szolgáid, minden alattvalód,
hallhatják szavaid, s kapják mindazt a jót,
ami csak egy igaz, bölcs királytól nekik
jut, s kiben Istene, s népe kedvét lelik.
Szállt a hír az időn, tengereken túlra,
irigyelte a Föld sok uralkodója.
nevét tisztelettel, csodálva ejtették,
s így zengi be ma is Eget, a Földtekét…
Teremtője soká éltette, szerette,
igaz, hű szolgáját találta meg benne.
Kapzsiság se nyomor, se Nép, amely éhez,
igaztalan vér se tapadt a nevéhez.
2004. október 16./ 2008
/Ego sum, qui sum/
Vagyok, aki vagyok
mondá az Úr Mózesnek –
Ábrahám Istene,… Istene népednek,
s adok, amit kapok…
Bő kézzel,
tenyérrel, ha kell
mindent mindenkinek, érdem szerint,… s ahogy.
Lennék, ha lehetnék
mondom én
szerényen,
ember csak. Aki él
vízen és kenyéren
méltósággal, és nem rabláncokra fűzve
sánta törvényekkel, s nem játékszere
bűnnek,…buta hatalomnak,
ami sírásója erkölcsnek, magyarnak…
Lennék, ha lehetnék mosolygó és serény
diák, padban ülő,
vízhordó kislegény.
Kalapácsnak üllő,
hol a vasat kékre, keményre kell verni,
lelkekért, igazért, mindért tűzbe menni.
Lennék hógörgeteg,
lavina a hegyről,
amit Isten nyila zúdít odafentről.
Lennék szelíd bárány,
anyjáért bégetőn,
akit húsvéti bárd
óv meg a hidegtől,
de:
Nem akarok lenni játék,
se rongylabda,
amit sok rossz lábak
rúgnak jobbra-balra.
Sem vizes faként, ne füstölögve égjek,
inkább vad lángjaim csapjanak az égnek,..s
hamvadjak porába
büszke önmagamnak.
Agárd, 2005. március 26.
Petőfi és Ady unokája vagyok,
bús népemért író bocskoros, nem neves,
elnyomást Dózsaként élem, unom nagyon.
Ma még csak lantom peng, kaszám sem egyenes.
Szívem, derekamba erőt ad kőkemény
palóc-jászvér múltam, és miszlikbe
törhetik, nem hajol; kifolyhat lőreként,
belehalhatok csak érző sebeimbe.
Aranyként lázadok, görbe tükröt tartva
királynak: Edwardnak, s mindnek szeme elé,
mutassa szándékuk, jellemük mily’ sanda,
s sorsunk miként torzul koronákba belé..
Szolgák, vazallusok gerinctelen háta,
orra miként söpör szép tiszta padlatot,
árvák könnyét fel nem törlik, s meg nem szánva
nyúlják le, alázzák, kit anyja elhagyott…
Tiporják a munkás penészes kenyerét,
kilopják párnájuk átizzadt tollait,
nép vagyonát hordják, bús lelkét szerteszét,
Eget - Földet rontva viszik a holnapit….
Petőfi és Ady unokája vagyok,
szellemük éltet, a tüzük szívemben ég,
fájdalmaktól jajdult lelkemre a nagy ok:
sandaság bénít meg, kígyóknak mérgeként.
Fülembe éhgyomrok zenekara dobol,
részvétlenség, gonosz minden zugot elér;
utakon, útfélen meg nem értés, ahol
számba savanyodik a meg nem osztott kenyér…
Népemnek nagyjai, Magornak szelleme
gyújtsatok lángot, fáklyaként lobogót,
tegyétek jó kézbe, vigye menetelve
Piros – Fehér - Zöldet, szent magyar lobogót!
Embernek élhető életet hirdessen,
s ha szólít méltóság, föld, a Magyar Haza,
legyen ott a szellem, a derék, a jellem
kiegyenesített - örök fegyver - KASZA…!
2005. január 28.
Bántottam, mert bántott, hogy fájdalmat okoz
az érzés mit érzek, mit hiánya fokoz.
Bántottam, mert bántott, ősi nyugalmamat
egy bűnös szempár meg-, miért zavarta azt?
Bántottam, mert bántott, hamu alatt parázs
úgy éget, kínoz, mint kit megmart a darázs.
Bántottam, mert bántott, ahogy a rossz, a szép-
emlék, s akaratom miként olvasztja szét.
Bántottam, mert bántott, hogy látszat, a közöny,
ízzé–porrá törte - mint tojást a kövön -
mind azt, ami szent volt, s ami földi létnek
tartást adott, erőt, s ahogy semmivé lett.
1979/2004.
Borom nehogy megromoljon,
az jutott az eszembe,
s ne tetézzem még a bajom,
pirulám nem veszem be.
Mert e kettő - így a doktor -
nem fér össze, nem más az,
egyik csizma, másik bocskor,
s mind a kettő ballábas.
Nyavalyámat meg nem szánom,
vágy melege öntött el,
ki nem ad, ne kérjen számon.
A bor mellett döntöttem…
Csurig töltöm a poharam,
szürcsölgetem, kortyolom,
behunyt szemem mögött, magam
enyhítek a gondomon.
S amint fenekére nézek
négy,...vagy öt-hat üvegnek,
amelyikben maradt hét csepp,
felteszem azt süvegnek.
Kakas szóra, ha elázok?
A kutya is kilábal!
Az álmomat magam hálom
egy ágyban a virággal.
Nem macerál az asszony se:
- Lerúgja a takarót!
Ébredjen, ne horkoljon ke’,
azt a betyár hétalvót!
A malacok kint az ólban
hajnal óta röfögnek,
szomszédokkal magán jókat,..
mekkorákat röhögnek!
Nem szégyelli, hogy a Nap is
hasára süt korholva,
most kérdezte épp a pap is:
- Ima helyett horkol ma?
Lóbőr helyett húzzon inkább
bakancsot a lábára,
s hajtsa ki a kecskét, birkát
a kátai határba!
- Barátaim! Hát így élek,
azt a kutya nemjóját!
Vagy csak tablettákat nyelek,
s hagyom az élet sóját,
vagy bort iszom, s úgy múlatom
ezt az árnyékvilágom,
míg belőle ki nem kopok,
mint a bársony nadrágom.
2004. augusztus 07./okt.21.
Kis Margitkám, kicsi húgom, megállj serte-perte!
megcibálom a copfodot reggel, estelente.
Anyánk szoknyájából nyelved ne öltögesd folyton,
elszáll minden jókedved, csak a kezem megfogjon!
Azt ne hidd, hogy haragomat mosolyodnak bája
elűzi, ha azt suttogod: - szeretlek, hé báttya!...
Ez egyszer meg nem bocsátok, füledet meghúzom,
ha csak derekamba nem áll köszvényem, a csúzom.
Szemedet se pillogtassad, fülig se a szádat,
fügét nekem ne mutogass, megfoglak, megláthasd!
Itt loholok a nyomodban, mérgem forr és ér el,
nem kenyerezhetsz le cukros, zsíros nagy kenyérrel.
Kicsented a zsebemből a kis bugyli bicskámat,
s bedobtad a csalánosba. – Azt a kutya fádat!
Kenőcsös a kutyám háta, nem is vettem észre;
hol lelek írt csupa maszat, viszkető tenyérre?
Állj meg Te kis serte-perte, mielőtt elesnél,
milyen újabb turpisságon töröd fejed esmén’?
Ne rohangálj, kimelegedsz, ülj inkább ölembe,
adj egy csókot cuppanósat,
mondj igazat, csupa jókat,…s
áruld el, hogy mitől ragadt sapka a fejembe…?
2005. február 01.