2007. Bohócia

Bohócia

Mottó

Amikor a tükörben a ráncaimra nézek,

mindig megdöbbenek! – nem is olyan szépek.

Bevallomás

Bár az élet sokszor tartogat meglepetéseket, de általában kiszámítható. Még csak készültem a műszaki pályára, amikor a záróvizsgám elkészítése céljából az akkori SZIM Váci úti Köszörűgépgyárában igyekeztem tapasztalatokat gyűjteni. Hírét vettem, hogy itt dolgozik megtűrt személyként – dokumentátori, tedd el, elő se vedd beosztásban – a gyár valamikori tulajdonosa. Nekem természetesnek tűnt, hogy a munkám szerves részévé tegyem, mit érezhet egy tulajdonos az elkonfiskált életműve koporsója felett. Az akkori rendszerváltás 20. évében.

Az interjú végeztével azt kérdezte:

- Mondja fiatal barátom ön műszaki pályára készül, vagy írónak? Többet foglalkoztunk ez alatt a pár nap alatt az én érzéseimmel, gondolataimmal, mint a termeléssel. Egy leendő technokratának nem kellene inkább a szerszámgépekre, termelési folyamatokra, mikrométerrel a mérhető valóságra, mint azok mögött álló emberre koncentrálnia?

Ma, amikor eldorbézolt Hazám romjai felett érzem ugyanazt, sokszor megkérdezem, valójában normális-e ahogy gondolkodom, élek? Én, aki sikeres vállalkozóként anyagi jólétet teremtettem magamnak, családomnak, a környezetemnek, közel egy évtizede a költészet javakkal egyáltalán nem kövezett rögös útján húzom az ekhósszekeremet, bizonygatva: ez az egyetlen értelmes dolog, ami hitem szerint ma tőlem elvárható.

Az egyház süllyedése megsemmisítette az egyház tekintélyét, minthogy pedig e kornak minden intézménye a tekintélyen, első sorban az egyház tekintélyén nyugodott, mikor ez megdőlt, romba dőltek az összes intézmények. A világtörténelem egy kora sem bizonyítja ily feltűnően, hogy minden állam támasza és talpköve a tiszta erkölcs; de egyszersmind azt is, hogy a süllyedésben fogamzik meg az új élet.

Írja Dr. Csuday Jenő 1904 májusában a Nagy Képes Világtörténet 6. /Középkor/ kötetének előszavában.

Igen. Az Új Élet. A folytatás. Amiért nemcsak érdemes, de kötelességünk, hogy megtegyünk mindent, ami tőlünk kitelhető.

Baranyi Ferenc Kossuth díjas költőnk sem hiszi, hogy verseivel sikerült a világot megváltania, de hite szerint teszi tovább a dolgát: /Tiszta szándékkal/

Páncélomat nincs mód levetnem,

de holtomig azon leszek,

hogy tiszta szándékkal hirdessem,

amiben én már nem hiszek.

Nos valószínű, én sem fogom hazámat a közelgő katasztrófától verseimmel megmenteni, de ami tőlem kitelhető, azt „tiszta szándékkal” akarom megtenni.

Komikus, mi több tragikomikus, hogy ennek a tehetségekkel oly gazdagon megáldott kicsi népnek mindig a saját urai voltak a legsilányabb példányai, a legnagyobb ellenségei. Tekintély? Erkölcs?

Bohócia. Bohóc-országban élünk, ahol lassan minden manipulált vagy virtuális. Az ország, a nemzet, a magyarság. Ami nem: a hazugság.

Édesanyám, aki a tisztaság, őszinteség mintaképe lehetne, ha élne, halála előtt nem sokkal - közel nyolcvan évesen – egy aznap, a televízióban hallott hírrel fogadott.

- Ne higgye el, Édesanyám! Hazugság.

- De édes fiam, a televízióban mondták.

- Hazudnak a televízióban, Édesanyám.

- A televízióban? Édes fiam…

- Ott is, Édesanyám.

2009. március 27.

Ciki

Minden ciki, de

a végből, csak a vége

nem látszik ide.

Nem biztos

/bizonytalanság/

Nem biztos, hogy trombita harsog a lelkemben.

De az sem biztos, nagyon biztos vagyok ebben…

Ráncaimra

/felismerés/

Amikor a tükörben a ráncaimra nézek,

mindig megdöbbenek, hogy nem is olyan szépek.

Kékmadár

/beteljesülés/

Mire már a kékmadár az ablakomban termett,

nem is volt már olyan büszke, hódító szép termet.

Az akarat foglya

/karizma/

De a karom! - az akaratom!

Ha átsegít, az én bajom…

A büszke ős

Vesztes csatának van csak igazából hőse -

sarkallta Aeneast, a nagy trójai héroszt:

- Mi leszünk majd a híres Romulusnak őse! -

s nagy büszkén, Lavinia fenekére csapott.

2007. április 14.

A pohár fenekére

És a parthusok, Szókrátész, a vének,

amikor a pohár fenekére néztek,

felfeslő szüzet kértek a hercegnek,

s ki, és hányszor, s folyton ezzel el - hencegtek.

2007. szeptember 18

Lajstromba

/alakul a Magyar Gárda/

Lármás zendöléssel vínak bajt, viadalt,

lajstromba véve ott ötvenhat fiatalt,

akiknek szívében kesereg a méreg:

- Fránya parlagfüvek. A fene enné meg!

2007. szeptember 18.

A szög

/VFK Bank reklám/

Kibújt a szög, ki a zsákból.

Ki is esett rögtön.

Ha nincs szegre, se új zsákra?

Vegyen Foltot. Kölcsön!

2008. június 1.

Ha nyers

Ha nyers a vers,

mint a bukott mátka,

aki férjet keres,

ám kokottnak áll,

mert a

vére úgy kívánja.

Fenem a fogam

Fenem a fogam,

fenem a kaszám,

fogom a lovam,

be nem a pofám.

Húzom az igám,

húzom az üvegem,

ha nem lesz piám,

veszem a süvegem.

2003. okt. 23.

A kiválasztott

És ment. A kiválasztott. És nem ment.

Hiába az orra után. Hitte, attól kiválasztott

– talán kicsit bután -,

hólyagjában kiválasztott

vizelet volt.

És most nem ment. És nem tetszett.

Ahogy volt, úgy volt, és nem ment,… és nem!…,

és nem!... és így tovább.

De még a sz.. sem tetszett, mert az sem ment, csak

lógott, és

billegett tétován.

2006. november 20.

Nem árt

Ha fiatal vagy, van elég időd

előbb-utóbb szarrá lenni.

De ha már vén, mi több trotli? -

nem árt kicsit igyekezni.

2007. április 23.

Hangosfing

Ahol a hangosfingnak

nincsen pír az arcán,

s az ájert sem maga hessenti el,

óhatatlanul kényszerzubbonyt varr rám

az: itt már nem stimmel

semmi, de semmi,

de semmi sem.

2008. október 26.

Alig várem

Alig várom,

hogy a párom

egyszer: három.

Alig várem,

hogy a párem

egyszer: hárem.

Rávarrok

Ha rávarrok a végére

egy maréknyi gombot,

mindjárt le is tudok vele

egymaréknyi gondot.

2007.

Türelmes a papír

Gyüszméköl a mondat, pöszmötöl a szó,

türelmes a papír, csacska egyszer-egy,

versláb hátán nyűtt hám, s mint a hintaló

illeg – billeg, olykor lejtőn hegyre megy…

Szándék tiszta, mint a frissen esett hó,

lúdtoll, sok rím-zabla rángat, nyekereg.

Ha a mérce magas: Titicaca-tó,

meg kell érte mászni: bércet, felleget…

Na és a fizetség? Pár Jancsibankó:

vert tenyérrel nyújtott törtbabér –„legek”.

Az sem nagy baj, ha nincs, mert - szó, ami szó -

ingyen munkát számon kérni nem lehet.

Rezes Band-nek nem kell, minek a vonó?

Dobbal nyulat, verssel nem fognak legyet…

2007. február 25.

Elismerés

A hivatalos elismeréshez

hivatalos

seggeket kell nyalni,

de az is lehet, hogy egyszerűn csak

meg kell érte halni.

2008. január 19.

Bolond a táncát

Nem vagyok nagyon büszke magamra,

erre, sem arra, semmire tán,

nem sokat ér, ha fejét vakarja

esténként reggel, a délután.

Gyalázatot fon körénk a vérünk,

nemtelen rangon rongyemberek,

rabszolgaságot hitelből élünk.

Rágondolni sem! - nem szeretek.

Nem lehet laposból messzire látni,

de ha van merszünk, hegyiből már

- akaratból vagy hitből százlábnyi -

kitetszik, sejlik a látóhatár.

Bolond a táncát magának járván,

történjen bármi, nem érdekes,

mikor másoknak ugrál a lábán,

kényszerzubbony kell, vagy nyakleves!

2008. december 9.

Véleménynyilvánítás

Kedves Barétom!

Barétom, ha fölfelé hagyétom,

az azt jelenti: - Hurrá!

De ha nem, azt hogy sz.... rá.

2007. május 18.

Jó az álom

Jó az álom,

ha nem állom

hanem alszom.

Amikor egyszer…

Amikor egyszer, rég megszülettem,

sok szempár figyelt, nézett rámfeledten.

Azóta sok telt,… pereg a homokom.

Hajamon Ősz ül, közöny az arcokon…

2007. január 17.

Jani bátyám

Jani bátyám épp ma kilencvenöt éves;

egy nő mosolyáért mi mindenre képes!…

Egy simogatásért ezreket is adna,

ha mellé szorosan ülne le a padra…

Meglapolgathatna egy asszonycselédet? –

jaj Istenem ennyi, annyi mindent érhet!

Csupasz női mellért kolduló barátnak

- ha meg lehet fogni – szentek is beállnak!

Ennél azért többre nagyon halkan gondolt,

odafönt meghallják – pszt! – fél! - még a pokoltól.

A sors, ha úgy hozná!? – reng, inog a hite -

ezért az egyért tán!? - oda is lemenne…

2008. október 16.

Zsuzska

/igétlenül/

Parisnak Heléne, nékem Te, Zsuzska! -

veled és érted a holnapokat,

s ne mint két éretlen legényke, fruska:

szivárvány szárnyakra egy-egy lakat.

Vágyam a dombokon, vágyam a blúzban

szemnek nem szálka, se gerendavég,

jó, ha a tányérban, s nem mellett búsan,

s jó hogy nem kutyám, s a kutyád se még.

Szerelmem, szívemnek legbelső csücske! -

kinek és mennyi a szűkre szabott?

Te helyed mellettem, egyébként rügy se,

ahol a forrás, a sara is ott.

Sokból ne csak kettő, legfeljebb három -

hó se a nyáron a liget alatt,

hiszen nem véletlen, épkézláb álmom

belőlem tefeléd zengőn a dalt.

Veled én? – ha nem Te? – szemer, se annyi!

Annyi, de annyira minden fölött,

csókra-csók, ezeregy, más minden talmi,

ketten a felhőt és minden ködöst.

Csillagok rám, és rád, szívre szabadna,

- ne bánat, sem a könny, gyolcsba hamar! -

időtlen tereken együtt, szavamra

nem a jobb menetből balra csavar.

Kéz a kéz kettesben, s le ne ránk átok,

jó ha én, jó ha te nem törökül,

végtelen hajnalszép szűzi virágok

bennünk, és bennünket, s mindent körül…

Szigethalom, 2009. január 3.

A férfi ilyen fajta

Ahogy rám nézett, reám villant

a NŐ hódító büszkesége,

feledve verset, estet, hittant,…

mindent megtettem volna érte!

Szemem a lábán, meg mindenen,…

dombjait végig simogatta,

a legszebb vágyam, Óh, Istenem! -

torkomba szorult egy pillanatra.

Telt az idő, teltek a hetek,

feszített a tűz, a gondolat,

türelemhez nem sokat értek;

éreztem, kapkodni nem szabad.

S eljött a nap, s megint rám nézett! -

semmivé váltam, egy perc alatt.

Villámcsapás! - maga a végzet, s

lábam alól a föld kiszaladt.

A férfi már csak ilyen fajta;

sosem ő választ. A nő szeme! -

de mikor a karjába kapja?! -

a Jóisten sem bír már vele.

2008. szeptember 11.

Szerencsenap

Nekem a szerencsenapom a kedd,

Szerdára teszem csütörtököm,

péntek az utolsó munkanapom,

s tovább már semmin nem ügyködöm.

Szombaton végre kifújom magam,

vasárnapomat végig eszem,

hétfőn hogy: - Valamit el ne rontsak! -

egész nap ezen jár az eszem.

2009. február 8.

Nobel díj

/levél Kovács Janesznak/

Hej, kedves Janeszom, nagybetűs nagy ÍRÓ!

Kiköpült vaj mellett terem a jó író;

kenyérrel, magába’ iszom – e, egyre megy,

amikor olvaslak hasam is megremeg.

Rég küldtél levelet, elég rég hívtalak,

amit most mesélek, röpke kis pillanat.

Tegnap a Nobel - díj novellád olvastam,

irigység evett meg – bevallom -, titokban.

El, azon aludtam; s ahogy a kép futott,

nem tudtam néha, hogy ki van itt, ki van ott.

Széltében hosszában csak arról beszéltünk,

száz csodát, hány szépet lát a mi nagy lelkünk.

Mert hát a szavamat hogy el ne felejtsem,

- Nobelod volt a tét - zsugáztunk kettesben.

Gondoltam, mivel én jól tudok ultizni,

áhított ordódnak Janeszom, épp annyi!

Az volt a szerencséd némiképp, különben,

játékból játszottunk, s nem pénzben, csülökben.

Aki nyert, annak ott egyhelyben, ültében

kellett a nyereményt lenyelni egészben.

Az első kettő kör után már úgy - no lám! -

csaltunk, hogy kedvezzünk egymásnak, jó komám.

Végül, jó degeszre megtömött nagyhassal,

horkolva vártuk, hogy megjőjjön a hajnal.

Hej dínom, hej dánom, csalit és rekettye! -

kutyám a macskádat szőröstől megette.

Ilyen és hasonló eszement marhaság

juttak az eszembe; mint akit mákony rág.

Verebek tojtak a fecskepár fészkébe,

s úgy láttuk, Nobelok keltek ki belőle.

Nem hittünk semmit a saját négy szemünknek,

mivel nyírt farkuk volt, s nem felénk repültek.

Később a Göncölről Tejútra ugrottam,

fikarcnyi görcs rándult akkor a gyomromban.

Azon már nem voltam oly nagyon meglepve,

Nobellel nyakában jött szembe Nagymedve.

Lábamra kellett csak, de nagyon vigyázni,

rá ne lépjen, mert hogy volt rajtam kamásni.

Később a Fiastyúk csibéit kergetted,

vén puli képében loholtam melletted.

Nem tudtuk kakas vagy jérce ül az érmén,

rohantam, hátha a fészkén még elérném.

Meg hát, ha biciklin többen is ülhetnek,

legyen egy fészke két ültetett sült töknek.

Egyszer futott volna Karl lova alattam,

akkor is nagy büszkén, meg hoppon maradtam.

Arra nem emlékszem pontosan, egészen,

Nobelod végül ki nyelte le egészben.

Lehet Te, lehet én, lehet már nem álom,

s ha végén keresem, még meg is találom.

Nem volt egy, kevesebb álmom se, mióta

véremet szívja öt, egyféle pióca.

Jól tudtunk magunkra, egymásra vigyázni,

lett is belőlünk két – nemolyan! - akárki.

Ennyi volt, s nem mese, kedves jó barátom,

kalapom emelem, magamat ajánlom.

2007. július 6.

Ui.:

Igaz is, Zsuzsi meg jó szívvel üzeni,

nősülj meg! - ne legyen a kajád üzemi.

Terülj asztalkám

/munka nélküli álom/

Mivel se kenyérre, se másra sem tellett,

hajtásra ittam ki egy vízzel telt vedret, s

fejemet nagy rögre, rongyokra vackoltam,

nincsen kis szégyen se, egy ilyen vack’korban.

Álmomban, nagy kertben - nem egyben - háromban

görögbe, dinnyébe botlottam jártomban.

A nyálam megcsordult, hitemet billegve

foltoztam: tolvajnak se hite, se elve!

Bicskámat elő! - és körbe az acélom

bele, a dinnyének húsába hasétom.

Lássatok hát csudát! - minút egy, kettőre,

Terített-asztalka fordult ki belőle.

Volt azon kolbász meg pástétom, hinnél-e? -

kalácsból, pezsgőből hányféle, miféle.

Többé már nem tudtam másra se gondolni,

hasamon a korcot lazábbra gombolni.

Aztán csak faltam, csak nyeltem és - mi egyéb -

ily’ gazdagság mellé? - kéne egy feleség!

Feleség, pulyából? - öt-hat is jóllakna,

nem kéne rágódni miből lesz holnapra.

Holnapnak, se mának nem kéne feneke,

ilyen és hasonlók juttak az eszembe.

Egy napra két csuda! – mert ahogy ébredtem,

feleség is volt, és ott is állt mellettem.

Két keze csípején, nyelvén hét motolla,

ami csak eszébe, mind fel is sorolta:

- Imposztor, hétpróbás, ilyen és efféle

tolultak fék nélkül édes kis nyelvére:

- Ideje lenne már munkát is keresni! -

nincs itthon se krumpli, se kenyér semennyi.

Átalszod a napot, hétszámra, hétalvó!

nyavalya törjön ki, rúgjon meg hat vén ló.

Az, aki gyereket, ennyit tud csinálni,

járjon el legalább napszámba, kapálni! -

nem ám a kocsmába, nem ám a haverok! -

betelik a pohár, kitelik, ami sok!

- Hí, biz’ e’ nem álom! - fejsze az aprófán.

Huss, dinnye! huss, kolbász! huss, terülj asztalkám!

Az asszony, a pulyák, nem kell ezt ragozni,

föntről egy vödör víz, valami olyasmi.

Mit vödör? – dézsányi! - bele a nyakamba,

jobb volna az ember folyton csak alunna.

Sohase látná míly ronda a valóság;

Terülj-asztal helyett

zsémbes - vén asszonyság.

2006. június 20.

Zsiga meg a Gazsi koma

/ múlt századi zsáner/

Zsiga meg a Gazsi koma

két roma,… nem cigány!

Egyik kupic’, másik se vicc;

jópofa nagy zsivány.

Lókötő! – féken tartja az asszony:

- Templomi imát sose mulassz!

Lelked alkalmat el ne szalasszon,

pokoltornácon lesz nemulass!

Zsiga meg a Gazsi koma

két roma,… nem cigány!

Nagy hiba, ha csak lagziba,

kocsmába kóricál…

Hónuk alatt a hegedű, s tokja,

eszük hol, merre? – meg itt, meg ott! -

tisztesség nem megy velük se sokra,

sasoló szemük mindig unott.

Zsiga meg a Gazsi koma

két roma,… nem cigány!

Egy - két liba kis galiba,

balhénak sem silány.

Ólajtópánton lakat csak ott lóg,

kutya szomszédol, szukát szeret,

veszettül horkooól gazda a bortól,

Julis, fülébe: vattahegyet!…

Zsiga meg a Gazsi koma

két roma,… nem cigány!

Egymásra néz, két tettrekész,

fejükben: mennyi, hány…?

Libapecsenye. Könyék is szaftol, s

örül a szív, ha belerepes

giga a kortyba; bajsz’ a sörhabtól,

s putrin a tető kúpcserepes…

Zsiga meg a Gazsi koma

két roma,… nem cigány!

Hegedű most útbavan’, s most

bokorból nincs hiány…

Két szabad kéz kell, a liba gágog,

mindkettőnek most munka akad.

Bal hón’ alá egy,…/jobb lenne rá bog!/

jobbal a torkát szoríjja’ majd…

Zsiga meg a Gazsi koma

két roma,… nem cigány!

Így esett meg,… és esetleg

korábbi,… mind ahány…

Könnyű, hol asztal rogyásig rakott,

s kemény erkölcs tesz tányért eléd;

de ahol harang – kondulás jut, ott

megkérdik purdék: - Lesz ma ebéd?!?!

Zsiga meg a Gazsi koma

két roma,… nem cigány!

nyakon csípte, mer’ a hite

nem csipán marcipán…

Nagyszájú gúnár - oltári zaj szól -,

csípi Zsigának hátul, elől,

Gazsi se bír, s a tojónyi hadtól

a csata gyorsan dugába dől.

Zsiga meg a Gazsi koma

két roma,… nem cigány!

inalni kezd, fikarcnyi kedv,

se huzat nincs cihán.

Lábuk nyakukba, előre, hátra,

kutya utánuk, hazakerült

szukával együtt; négy nadrágszára

ebfogra való jó libasült…

Zsiga meg a Gazsi koma

két roma,… nem cigány!

- Hegedű, pont? – nem kicsi gond! -

arcokon nincs virány.

Corpus de licti? Imára: áment.

Asszony sem ád bianco - hitelt,

libára nadrág, hegedű ráment,

…és a nászágy lesz kutya-kivert.

2006. július 13

Kivénhedt mustra

Hétpróbált Egykomám, kivénhedt mustra!

Depilálva jó a húsvéti kan,

belőled se kell több, de veled sokra;

nem magyarázzuk meg azt, ami van:

Ebből is, abból nem, rendre a másik,

ha lehet, ha meg nem, ennyit muszáj! -

akinek nem, annak a foga vásik,

Dunán is úszkálgat rakott uszály.

Meg hát az irigyek magukról semmit! -

rólunk meg annál több, amit a frász,

amit az ellenség, boróka fecnis

kibic a pakliból kimagyaráz.

Mi tudjuk legjobban célra a puskát;

csak arra amire, akire kell.

Fogd meg és könyékig, zsebre a suskád! -

ne törődj! – magadnak! – Óh, very well!

2009. január 8.

Bambavigyorral

/zsáner a’la barbaro/

Rotyog a bogrács.

Szűzillat száll a forró gőzben.

Az égen forgács - bárányfelhők,

és a magányos Nap, lemenőben.

Nincs vesszőfutás.

Eszeveszett hajsza a pénzért.

Egy s más is kinn ül a tóparton, s

nem nyelőgépbe nyomja az érmét.

Fakopáncs a fán.

Bio – menü. Uzsonnát csattog.

Alatta, hasán Hemingway-vel

a kását fújja kétszer hét? Hat fog.

Bikini. Épp hogy.

Eszet bontó. Hercig és fínom.

Kebleken, s alant a szomszéd úr

szeme, mint a légy a légypapíron.

Hosszul az árnyék.

Jól jön pulcsi, egy könnyű kabát.

Férje csehóból tízre megjön -

majd konzervet bont, s a hosszú haját.

Tarlón az ürge.

Lyukból les ki: - Tiszta már a lég?

Hova a kalász? Pár elszórt szem

biztosan nem lesz tavaszig elég.

Villa, sör, Merci.

Nem a gyantás nyárfasor alatt.

Ablak papírral, s körbe minden

THM-el, „jó olcsó” - val takart.

Gond? Nincs egy szál se.

Magyarnyugi, lekváros pite.

Nem hallik, kong, a korgó-nyomor,

sem a széf gyomra nem látszik ide.

Idill hitelbe.

Szűzillat, ház, a Nap tán még nem,

érthetetlen bambavigyorral

együtt csücsülnek a huncut - széfben.

2007. április 16.

Sóval a földet

Különült vágyak cserélnek rangot,

Lelkem hűs keble zsivajtól gajdol.

Ádáz ellennel csörtére szállnék,

Ringyók ágyamba szolid ajándék,

Igéket csaló, hiteket hirdet.

Sóval a földet, szóval hint embert.

Isten templomában

Kékeslilára váltott a természet szája,

még a bagoly sem huhog, csak gubbaszt az árva.

Földre hullt az utolsó légy is már az este,

kályha mellé vágyik ma minden élő teste.

Ráfeszült az éj leple az esti homályra,

alig - alig szakad fel itt - ott egy szűzhártya.

Távolból egy nagyharang kondul be a csendbe;

lehet, régi emlékkép, s most fülembe cseng be.

Befagyott a pocsolya, be nyakig a sárba,

benne szürke levelek, barnák, egy-két sárga.

Pszt! Ágak törnek léptek alatt, távolodnak egyre,

jobbra őzbak ugat fel; nincs valami rendbe’.

Fülelek a lesemen, orromból a pára

egyhangúan füstölög, önmagát cifrázza.

Néha lustán, egykedvűn az órámra nézek;

amott, azon a nagy fán ág-bog madárfészek.

Telik – múlik az idő, jöhetne a hajnal,

elmajszolok egy zsömlét; meg van kenve vajjal.

Vörös róka kuncsorog a szóró szélére,

alig látom, s ha lövök, vadászatnak vége.

Nagy - kanomra várok már, ki tudja hány éjjel,

randevúnkra őkelme egyszer sem jött még el.

Sebaj! Addig - addig is - Isten templomában

ülök, s érzem nagyságát minden porcikámban.

2007. november 21.

A csend

Játszott a csend. Fény szórta a földet, s

meg sem zizzent a parkerdő lombja,

de mikor kövek csobbantak, több lett

a gond, mint sem valaha gondolta.

Gyöngypatak szívét, ma újból megkövezték.

Záporoztak a belédobott kövek

befelé szipogta betört orra vérét,

nem akarta, hogy mások örüljenek.

Csobbantak az átkok, fröcsögött a tajték

szűk lett a part a hullám gyűrűinek,

békét, a mosolyt a habok messze vitték,

megtörtént ami, de az, vajon minek?

Bár az idő szép volt, fény szórta a földet, s

rászisszent csendre a parkerdő lombja,

ide sem jövök el – gondolta az – többet, s

sietve ment el az egyébként lomha.

S a part, a lomb, a fény mind-mind oly szegény lett;

mint koldus, kinek kalapját ellopta.

Tököl, 2008. augusztus 31.

A Zagyvapart poétája

/ Ady nyomában, szabadosan /

Nyakas palóc, jász szíve hús-vér.

Hitevesztett tegnap a mában,

kezében nem egy colt füstölgött,

mérge; leginkább egymagában.

Ökölbe rándult kezét zsebre,

tarisznyáját a sutba vágva,

békét remélt a Zagyvaparton, s

toll, papír lett a barikádja.

Mert, amikor a piszkos „lé” - be,

torzzsal békült birkákra bámult,

nyakukon pányva, szemükben vagy

narancs aszott vagy szegfű sárgult.

Szarka ült a pacsirta fészkén,

toportyán pásztor a nyáj fölött,

felállt a gátra, egyet mordult,

és jó nagyot a vízbe köpött…

2007. február 1.

Utolsó vérig

- Mért akarsz vénfejjel költőnek menni? -

kérdezte barátom minap előtt.

- Nélkülöz, előtted sokan már, mennyi! -

bodzapuskával az ordasra lőtt.

Babérba koszorú korántól érik,

ha meg nem ezért, hát ugyan miért? -

ez olyan, amit az utolsó vérig,…

s akkor is nyeldes, ha partra kiért.

Nem várt, a kérdésre vágatlan válasz

telik magamból, nincs uram-határ,

borom is, torkom is, az idő száraz,

s barátság nem törést, ki tudj? – habár:

- Tökmagot meglehet héjastól rágni,

nyeletni? – köpködni? - elénk mögénn,

amiket ezek itt! - nem marad ágnyi! -

a birok, csak a zseb, csak a görény.

Tenni a szükség, a lelkemre szárad.

Nézem: a nem hiszem szememig ér,

előre egy-kettő, hátra meg hármat!?

Hol vagyok? Mi ez itt? Ez is? Miér’?

Egyvégből kiszabva lehetne bármi,

foltokból foltvarrás - patch-work - csupán;

totyaság félszeken csodákra várni,

bolhák egy kerengő veszett kutyán.

Így vettem, egyszer csak azt vettem észre,

puskámról hitemet tollra fogom,

- nem leszek nagy egész rászáradt része! -

volt erre, van erre elég okom.

2008. december 19.

Legnagyobb szégyen

Ahol rég madár járt, nem kel ott semmi,

félszavak malma is ferdére jár;

aratni mit, mikor nem kell már vetni? -

falovon peckel a kicsi huszár.

Szentek nem komáznak, diszkóból kereszt,

nem egy és nem kettő: Ami után.

Ne már azt, ne még ezt! – tegnap sem evett?

próbagép, célkereszt az őz sután.

Bagoly a tükörből ürgére keres,

taktusra könnyebben nemre cifráz,

gallér mögé kettő, meg még egy feles,

nehogy a felhőkön! - rajtunk a frász.

Hej hogyha egybe meg tagba meg szakadt! -

ennyiért annyinak juthatna már,

Árpád sem lett volna, se nem a magyart

jenki és sémi és török, tatár.

Mért mindig csak mellé, s mindent a széfbe? -

Istenben, magadban, kiben muszáj?

Eb hitre költeni Hazát? - Az égre! -

legnagyobb szégyen, hogy

már nem is fáj.

2008. december 13.

Ne így!

- Ne így, meg ne úgy, meg ne azt, meg ezt se,

mindig csak a jót és azt se keresztbe!

Ne edd meg keddet, se szerdát se hétfőn,

engedj el a nyolcból, engedj a hétből;

nem kéne annyit a semmibe járni,

lehetne belőled miniszter, bármi.

Később hunyt szemmel, és mind egyre gondolt:

hogy lehet aludni tengernyi gondtól,

hogy lehet talpon, és mindig fehérben,

hogy lehet kapni, hogy soha ne kérjen,

esküdni minek, hisz úgyis elválnak? -

végül sisak nélkül, az eperfaágnak.

Magasan járt a Hold

aranyos kisember első áldozáson

bedobott egy csikket a csatornarácson

később egy felest és aztán két korsót

s nem emlékezett rá azelőtt hogy vót

mit mondott a pap és mit is az apja

micsinájj minek is nőjj fiam nagyra

aztán hogy felejtsen szúrt magán egyet

van kire mindenre keresztet vethet

elfelejtett ülni meg állni meg mindent

amikor jegyet vett még akkor is bliccelt

aztán már semmi de semmi se fontos

aztán a gyűrött ing aztán a rongyos

aztán a rácsokon aztán a csikken

aztán már nincs ember aztán se Isten

aztán egy borongós későszi alkony

magas volt a léc

s aztán magasa a balkon

Toll mellé

Toll mellé csak papír kell,

nem szülőszoba, bába.

Embernek, ha dolga akad,

sose bízza másra.

Foghegyről

Cipeli bár a Föld nemtelen terhét,

s ha bír, ennek-annak még visszaköszön,

de jóbarát is csak foghegyről öröm.

Izzadság csípi ránc - barándult szemét.

Kéne szusszanásnyi. Sokból van elég

itt, ott, fenn Északi, sok Déli körön.

Lunch majd McDonald’s-nél! Állva früstököl,

s papír stanecliből jut rá estebéd.

Fű, fa virágja rég benzingőzt lehel,

betonba zárt lélek TV-ről aszalt,

szíve kalimpálva, tartós elemen

jár, kel, fekszik. S merült? - ócska lom, kacat; s

kalapja se ha van, keresztnek billen.

Istenárnyéka ma bankkártyán vasalt…

2006. december 10.

Tátogó Szélben

Tátogó szélben szöknek a lángok,

hamis világról pereg a var,

200 gigából jósol a látnok,

s azt nem ver át, kit nem is akar.

Hitetlenségre? - van elég, száz ok;

idő bekékült lábon szalad,

mi a fenére várunk, még várok?

/Gyávának félni mindig szabad./

Van még a fákon őszi levélből,

szétszerelt álmunk szívembe mar;

az is lehet, hogy nem érem még föl:

zöld lomb? - vagy piros - sárga avar?

Vastag pofáról vastag bőr hámlik,

minden kislányból kurva lehet,

télen és nyáron, bizony bármelyik

hidegben látszik a lehelet.

Tátogó szélben füstölgő lángunk;

félrenyelt lelket üvölt a bál,

kirakatüvegbe bámulva állunk,

cigány ma sem

nekünk bazsevál.

2008. október 12.

Volt RÉ, és lesz RÁ!

Antimon, Bizmut, Vas és Kobalt,

azon is túl, minden elemek!

Ne engedjetek durva erőszaknak,

kitermelésért ne Ti feleljetek.

Volt RÉ, és lesz RÁ! -

kitalált, és valódi Istenek,

de egy se, ki megoldást találna rá?

Olyanok? Egy se.

Most sincsenek.

2008. november 2.

Tettél-e mellette?

Tettél-e mellette, ellene bármit? - s

dobtál-e rá egy, két malomkövet?

Félelem, kényelem, más nem is számít? -

érdek, pókhálóból kifont szövet.

Lenne-e, azért mert! - akárból bármi,

eltűrni nap-nap, és munka után?

Ha nem volt, ha nincsen, mire kell várni? -

nem csak egy téglával, s nem csak kupán.

Mikor a: van még, a habja is szebb volt,

szükség a télnek is elébe ment,

nem kellett csonkafél kézzel a kardot, s:

koldúsbot, koldúshad, nyűttregiment.

Sem nem a szélből és se nem rá varrni,

hitel, a halpénz, az oltatlan mész;

megbotlott nem egyszer, többször a Fanny,

THM napra, és birokra kész.

Nincs jobb, mint eltűrni csicsok habókra? -

hatkor már csengetnek, este harang,

szart sem ér, levedlik nyáron a róka,

nem tisztel, nem tesztel bókot a rang.

Ha majd, ha már egyszer magától senki

nem hiszi, szűz még a sarkon a lány,

nem vicc, és mi végre, szükségből ment ki? -

Jó reggelt! – Jó estét! - mindig korán.

Mikor majd sem ebből, sem abból semmi,

s minden és egyszerre rozsdát se kér,

s nem lehet égre sem szurkot rákenni,

nem köszön, fizettet mindenekér’.

2008. december 10.

Apoka l’ optika

Szűretlen haverem: kaja meg bor bón!

Csodára, szentre, se buszon misét;

szegednek, szagodra öntött szoborból

kiszövik pókok a hálót ismét.

Órádon tefeléd, magamra járok,

gyürökre, ingujjas szűzi penész;

útszéli tarkaszép szárazvirágok

mentek! - ha lefagy a: semmire mész.

Raklapra szerelve legjobb az árán,

füléből, orrából olaj pereg,

üvegrojt habókkal semerre vágány,

előtte, mögötte megvert sereg.

Tudna-e belőlünk, szükségből jobbra?

Nem telik, kitelik? - szebbre, ha már

izznak a tüzek, és készül a kobra;

nem szürke, nem barna, se nem szamár.

Szűrtreál izmusom balra, kezesre

rossz hangot vesz fel, ha link, leng a láb,

alig volt, alig van, legyen keveske,

fújjon egy tülköt meg még legalább!

Hitted-e, hinnéd-e, meddig a vége?

Csökött szem előre, hátra se néz,

megalvadt, megpimpult lőre a vére;

nem béke - pipál két vad irokéz.

Tennél-e egyikre, másikra, turfra?

Kifutó befutót, részeg zsoké

lófara fakad a dalra, a murva

nem tűr patkótalan lábat. Oké.

Apoka l’ optika kopjára tűzve

teng-leng a szélkakas, beleng a matt! -

és ha még sokáig mindent a tűzre,

felkopik Földünk az állunk alatt.

2008. december 6.

Visszatekintő

Örülök, hogy élek.

Legkevésbé annak,

húsz éve még sokkal jobban

tetszettünk magamnak.

2009. március 1.

A zseb

Mert máson van, s nem fáj

a seb,

az sem, ez sem, semmi,

semmi sem nagydolog,

ha szív helyett a zseb,

a zseb,

mindig csak a zseb

dobog.

Csirkeláb

Savanyúszél nyúzza az öregfák lombját,

csirkelábra, arra? - arra épp jutna még;

- zörgő szemhéj alól kapualjat féli -

számlára akkor, nem lenne már elég.

2008. november 2.

Kivasalom

Kivasalom lelkemből a ráncom,

petyhüdt lángok hamuját kimosom,

örülök, hogy orrom hegyét látom,

s nem szenvelgek sosemvolt kínokon.

2007. október 27.

nem mondtad…

Kezemre rajzoltad az emberi sorsot,

az égre a Napot, a csillagokat,

de azt nem mondtad meg, hogyan lesz, miért volt? -

sem azt, mért bort fizet, ki vizet hozat…

2006. november 5.

Vihar a lombot

Vihar a lombot, míg

felettünk cif-rázza,

s vérszerződés helyett

vedel a hét vezér,

nem törődve árvíz,

tűz zúdul a házra,

kopjafákon lengő zászló

lószart sem ér.

2008. március 10.

Paktum

Te menj el balra, én meg az ász!

Ketten és egyszerre sokkal tovább,

ha nem érti senki sem, mért kiabálsz,

nem látszik ki, lóláb se lóg, lepke se báb.

Többre megyünk, ha mind a két placc.

Annál több, minél több sosem szoros, s

néhányszor - nem sokszor -, elibém szaladsz,

váltón se siklik ki a debreceni gyors.

Játék az élet, székre a láb!

El ne feledd soha, míly nagy a tét,

akár így, akár úgy, egyik legalább

mindig a célban, és ne harmadiknak szét.

Te vagy a balra, én meg az ász.

Ketten és egyszerre misére se.

Vérem a tiéd, csak magadra vigyázz! -

szent csupán a cél , és: - Hulljon a férgese!

2008. december 12.

Utolsó érv

S majd. Az utolsó pillanatban,

mikor a lét a két serpenyőbe ül,

dől el a hova, tovább, s hogyan;

a menny, a pokolba, a tisztítótűz körül.

S ha lesz még ultima ratio /utolsó érv/,

nem smonca /üres beszéd/,

és meghallgatásra az sem talál,

jöhet a tale – quale,

lássuk hogy eltalál – e? -

a kompjúterizált tömeghalál.

2007. október 10.

Száll a meleg

Hideg felé száll a meleg,

mindegy alant, fent van-é?!

Szegénynek az ina remeg,

s fizetség a gazdagé.

2007. február 25