Medzi archívnymi dokumentmi z fondu Magistrát mesta Komárno sa nachádzajú rozmanité druhy dokumentov. Okrem už zmieňovaných písomností úradnej povahy, výsadných listín či meštianskych zápisníc sa vyskytujú tiež jednotliviny, dokumentujúce rušný život v meste, z hľadiska hospodárskeho, kultúrneho, náboženského, dotýkajúce sa pôsobenia rodov či jednotlivcov.

V tejto súvislosti by bolo vhodné spomenúť písomnosti týkajúce sa miestnych cechov. Medzi všeobecne známe archiválie patria najmä cechové artikuly, ktorými sa upravovala ich činnosť a v mnohom ovplyvňoval život vo vnútri spoločenstva majstrov toho-ktorého cechu. Dôležité dokumenty si združení remeselníci starostlivo uchovávali v okovaných cechových truhliciach a medzi písomnosti úradných inštitúcií sa dostávali sporadicky, pri rôznych príležitostiach. Dochádzalo k ich odovzdaniu pri rôznych kontrolách zo strany mestských funkcionárov, alebo boli zaistené po ukončení činnosti, najmä v druhej polovici 19. storočia. Do dnešných čias sa zachovala iba fragmentárna skupina týchto významných písomností, viažucich sa na aktivity remeselníckych združení či cechov, ktoré pôsobili na území mesta Komárno. Pri spomínanej problematike zároveň tiež možno zmieniť listiny týkajúce sa jednotlivých členov cechu, obsahujúce najmä informácie o ich odbornej spôsobilosti. V ojedinelých prípadoch sa tiež v týchto špecifických dokumentoch objavujú aj informácie osobnejšieho rázu, poukazujúce na rodinný život remeselníkov. Ako unikátny prípad spomedzi písomností komárňanského archívu tak možno uviesť výučný list majstra krajčíra z Taty.

V komárňanskom mestskom archíve sa ojedinele vyskytujú aj výsadné listiny fyzických osôb, ktoré boli povýšené do šľachtického stavu a bol im udelený erb, najmä za vojenské zásluhy v 16. až 18. storočí. Do pertinencie archívu sa dostali s najväčšou pravdepodobnosťou po vymretí šľachtických rodov, komárňanských zemanov účinkujúcich a sídliacich na pôde mesta. Pokiaľ sa nenašiel žiaden pokračovateľ, boli odúmrte a rodové písomnosti úradne zadržané a deponované v archíve. Doposiaľ sa eviduje desať exemplárov honosných vyhotovení armálesov, povýšení do šľachtického stavu z rokov 1568 – 1717. Drvivá väčšina z nich bola vydaná uhorskými panovníkmi až na jeden z roku 1689, ktorým sedmohradské knieža Michal Apafi povýšil do šľachtického stavu príslušníkov rodu Pap.

V rámci tohto bloku možno poukázať aj na historické dokumenty nachádzajúce sa v archívnom fonde Magistrát mestečka Gúta (Kolárovo), ktoré podávajú informácie o vývoji ďalšej významnej lokality v spádovej oblasti komárňanského archívu. Uvedená sídlisková lokalita bola dôležitou súčasťou rozsiahlych arcibiskupských majetkov na Žitnom Ostrove a v časoch protitureckých vojen aj oporným bodom s pevnosťou pri ústí Váhu do Malého Dunaja. Jej obyvatelia nadobúdali od uhorských panovníkov rôzne privilégiá. Prvé v origináli zachované je z 5. 3. 1525, keď uhorský panovník Ľudovít II., na príhovor arcibiskupa Ladislava Szalkayho, oslobodil poddaných a jobagiónov Ostrihomského arcibiskupstva z mestečka Gúta od poplatkov, mýta a cla za prepravovaný dobytok, kone, ryby a víno. Exempčné privilégium na prepravu tovaru bolo následne potvrdzované viacerými ďalšími uhorskými panovníkmi. V r. 1557 bola potvrdená mešťanom Gúty už zmienená exempcia spolu s nižšou súdnou právomocou, na základe ktorej richtár a prísažní mohli súdiť a trestať menej závažné previnenia. V 18. storočí sa významné hospodárske postavenie mestečka v širšom okolí prejavilo aj vydaním privilégia Karola III., ktorý mešťanom udelil právo konať výročné a dobytčie trhy v štyroch termínoch. Jarmoky sa mali konať v týždni po novom roku (1. január), v týždni pred nedeľou Judica (2. nedeľa pred Veľkou nocou), na sviatok sv. Jeremiáša (26. jún) a sv. Matúša (21. september).

Súčasť najrozsiahlejšieho a najcennejšieho historického archívneho fondu Magistrát mesta Komárno 1277 – 1922, deponovaného na pracovisku Štátneho archívu v Nitre, Archíve Komárno je aj jeho oddelenie plány a technické nákresy. Jednotliviny zhromaždené v tomto oddelení z veľkej časti úzko súvisia najmä s príznačnými činnosťami a požiadavkami pri správe mesta komárňanským magistrátom a úradníckym aparátom. V korelácii na príslušné úradné konania zachytené v spisovom materiáli sa mapy a technické nákresy nachádzajú v pozícii špecifických archívnych dokumentov so širšou dimenzionálnou výpovednou hodnotou. Značná časť z nich úplne, alebo čiastočne znázorňuje novoveký intravilán a extravilán mesta Komárno. Plošné situačné zobrazenia súčastí mestskej chotárnej domény sú mimoriadne príhodným, suplementárnym prameňom pri štúdiu vývoja komárňanskej urbánnej lokality, situovanej na sútoku riek Dunaja a Váhu.

Najstaršie  komárňanské plány spojené so znázornením pevnosti boli vyhotovené vojenskými inžiniermi. Starší z dvojice kartografických dokumentov z roku 1744 zakreslil inžinier Ján Weingartner, na príkaz poľného maršala grófa Jána Pálffyho. Vyhotovil dôkladný plán, v ktorom sú spolu s rozsiahlym pevnostným komplexom zaznačené všetky vtedajšie významné budovy a lokality v komárňanskom intraviláne a extraviláne. Na pláne je vyznačená aj hraničná línia mestského chotára s polohou jednotlivých medzných kameňov, vtedajšie kotvište vodných mlynov, vážsky a dunajský prievoz a všetky pozemné komunikácie smerujúce do susedných, ale aj vzdialenejších sídliskových lokalít. Významné budovy a lokality mesta s pevnosťou sú zaznamenané arabskými číslicami a ich popis môžeme nájsť v legende, ktorá sa nachádza na ľavom okraji mapy, pod dvojnásobnou hviezdicou naznačujúcou svetové strany. Severovýchodná časť intravilánu mesta bola ohraničená zakresleným oblúkom šiancov. So znázornením komárňanského širšieho chráneného centra s pevnosťou a juhovýchodným sútokom riek, sa môžeme stretnúť na pláne z 2. januára 1777, ktorý signoval kapitán Khüneu Neyhaus. Jeho dodnes zachovanú kópiu zhotovil poručík inžinier Truzettel, ktorý je zároveň autorom reprodukcie čiastkového znázornenia juhozápadného polygónu teritória pred novou pevnosťou. Ďalší komplexný plán vytvoril až v roku 1801 asesor Komárňanskej stolice a zároveň zememerač na správe majetkov panstva Ostrihomského arcibiskupstva Ján Nepomuk Vizer. Oproti dnešnému tradičnému situovaniu mapových výrezov, svoje grafické znázornenie transponoval približne o 160o. Vo svojom zakreslení si v súvislosti s mestom Komárno všíma všetky jeho významné budovy ležiace v intraviláne, pôdorys mestskej zástavby s uličnou sieťou, vážsky prievoz a most smerujúci na Mestský ostrov. Pozícia tzv. lietajúceho mosta spájajúceho ostrov s pravým brehom Dunaja je vyjadrená miniatúrou ukotvenej lode s pripojenými, lanom pospájanými člnmi. Sériu najstarších plošných komárňanských mestských plánov dopĺňajú dve práce prisudzované senátorovi Gabrielovi Lakymu z Dolného Štálu (Laky de Alistál) z konca druhého decénia 19. storočia. V pozícii pomocných vyšetrovacích náčrtov mali byť použité pri prerokovaní sporu Slobodného kráľovského mesta Komárna proti skupine šľachticov, vlastniacich exempčné pozemky v jeho intraviláne. Autor znázornil nielen sporné pozemky, ale aj dôležité lokality či budovy v širšom centre mesta Komárno. Grafické prevedenie a metodika spracovania jeho plánov, najmä toho z roku 1821 vykazuje mnohé zhodné prvky s plánom z pera Fridricha Mathaisa, ktorého rovnako možno zaradiť medzi prvopočiatočných tvorcov komplexných mapových znázornení Komárna. Príčinou vzniku uvedených mapových plošných zobrazení mesta bola existencia väčšieho množstva eximovaných nehnuteľností náležiacich inkorporovaným členom Komárňanskej stolice nazývaným všeobecne kurialisti. Išlo o šľachtických vlastníkov pozemkov, vyňatých spod platenia štátnych daní a povinností mešťanov voči ťarchám vyplývajúcim z vydržiavania vojska. Výhody sa neviazali na konkrétnych vlastníkov, ale na predmetné pozemky, ktorých poloha bola dôkladne zakreslená v situačných nákresoch.

A Komáromi Fióklevéltár sok értékes, figyelemreméltó történelmi dokumentumot őriz. A már említett hivatali dokumentumokon, kiváltságleveleken és polgári jegyzőkönyveken kívül vannak olyan egyedi dokumentumok, amelyek a város pezsgő életét, mutatják be gazdasági, kulturális és vallási szempontból, illetve egyes dinasztiák vagy egyének sorsát érintik.

Ebben az összefüggésben célszerű megemlíteni a helyi céhekre vonatkozó dokumentumokat. Az általánosan ismert archiváliák közé főleg a céhszabályzatok (artikulusok) tartoznak, amelyek szabályozták a céh tevékenységét és sok szempontból befolyásolták a céhmesterek életét az egyes céheken belül. A céhekbe tömörülő mesterek a céhládákban őrizték gondosan a hozzájuk kapcsolódó fontos dokumentumokat, amelyek csak esetlegesen, ritka alkalmakkor kerültek be a levéltárba. Ezeket a vagy a városi hivatalból kirendelt ellenőrzések alkalmával adták át a levéltárnak, vagy mikor megállapították egy-egy folyamat befejezését, főleg a 19. század második felében. A mai napig csak töredéke maradt meg azoknak a fontos írásos dokumentumoknak, amelyek Komárom városában működő ipartársulatok vagy céhek tevékenységével voltak kapcsolatosak. Említésre méltók a céh egyes tagjaira vonatkozó dokumentumok, amelyek azok szakmai kompetenciáját tárják fel. Ezekben a konkrét iratokban esetenként személyes információkat is találunk, amelyek rámutattak a kézműiparos családok életére. A Komáromi levéltár egyedi dokumentumaként említhetjük a tatai szabómester segédlevelét.

A komáromi városi levéltárban előfordulnak olyan személyek kiváltságlevelei is, akik nemesi rangot és címert kaptak, főleg katonai szolgálatukért a 16–18. században. Ezek valószínűleg egy-egy nemesi vagy komáromi területén megtelepedett kisnemesi család kihalása után kerültek a levéltárba. Miután a család kihalt és nem volt folytatója, a halotti leveleket és a családi iratokat hatóságilag lefoglalták és a levéltárban helyezték el. Jelenleg a nemességet igazoló tíz címeres levelet (armálist) őrzünk az 1568–1717-es évekből. Túlnyomó többségüket magyar királyok adták ki, egy kivételével, amely 1689-ből való; ennek alapján Apafi Mihály erdélyi fejedelem nemesi rangra emelte a Pap családot.

E helyen szeretnénk kiemelni a Gúta (Kolárovo) városi hatósága fondjában található történelmi dokumentumokat, amelyek a Komáromi Levéltár gyűjtési területén lévő másik fontos helység fejlődéséről nyújtanak információt. Az említett település jelentős helyet foglalt el a Csallóközben a kiterjedt érseki birtokokon, a törökellenes háborúk idején pedig a Vág és a Kis-Duna torkolatánál erődítményként szolgált. Az itt élők különféle kiváltságokat szereztek a magyar uralkodóktól. Az első eredetiben megőrzött kiváltságlevél 1525 március 5-éről való, amikor II. Lajos magyar király, Szalkai László érsek közbenjárására felszabadította az Esztergomi Érsekség gútai alattvalóit és jobbágyait az illetékek, valamint a szarvasmarha, ló, hal és bor vámdíjának fizetése alól. Az áruszállítás jelentős kiváltságait később több magyar király is megerősítette. A már említett kiváltságokat 1557-ben megerősítették, ekkor Gúta polgárait alacsonyabb joghatósággal ruházták fel, amely alapján a bírája és az esküdtek a kevésbé súlyos bűncselekmények felett ítélkezhettek és büntethettek. A 18. században város jelentős gazdasági helyzete a szélesebb környéken is megmutatkozott, amikor III. Károly kiváltságlevele vásártartási joggal ruházta fel a várost, évi négy alkalommal marhavásárt engedélyezett. A vásárok tartására az újévet (január 1) követő hetet, Judica (húsvét előtti 2. vasárnap) előtti hetet, szent Jeremiás (június 26) és szent Máté ünnepét (szeptember 21) jelölték meg.

Komárom város hatósági anyagának egyik legbővebb és legértékesebb történelmi fondját (1277–1922) a Nyitrai Állami Levéltár Komáromi Fióklevéltárában, a Tervek és műszaki rajzok Osztályán őrzik. Az itt tárolt anyagok főleg a városigazgatás követelményeivel és a hivatali apparátus tevékenységével vannak összefüggésben. A térképek és műszaki rajzok speciális levéltári dokumentumok, amelyek a velük összhangban lévő iratokkal együtt bővebb tájékoztatást nyújtanak a hivatali tevékenységekről. Jelentős részük teljes vagy részleges képet ad a város újkori kül- és belterületeiről. A város egyes területeinek térképes ábrázolása rendkívül értékes forrás a Duna és a Vág összefolyásánál fekvő Komárom városi fejlődésének tanulmányozására.

A legkorábbi komáromi tervrajzokat hadmérnökök készítették városi erődökről. A két legkorábbi, 1744-ből származó kartográfiai dokumentumot Weingartner János mérnök rajzolta gróf Pálffy János tábornagy parancsára. Alapos tervet rajzolt meg, amelyen a kiterjedt erődkomplexummal együtt Komárom kül és belterületének minden jelentős épülete és helyszínét megjelölte. A tervrajz tartalmazza a város határvonalát, jelöli a mezsgyekövek helyét, a vízimalmokat, a kikötőket és réveket a Vágon és a Dunán, és minden utat, amelyek a szomszédos és a távolabbi településekhez vezetnek. A vár és az erőd fontos épületei és helyszínei a rajzon arab számokkal vannak feltüntetve és leírásuk a jelmagyarázatban van, amely a térkép bal szélén, a világtájakat jelző kettős csillag alatt található. A város északkeleti belterületét a sánc íve határolta. Komárom védett központjának bemutatását az erőddel és a folyók délkeleti összefolyásával a Khüneu Neyhaus kapitány tervrajza szemlélteti, 1277. január 2-ai dátummal. A mai napig fennmaradt ennek Truzettel mérnök hadnagy által készített másolata, ő ábrázolta az erőd előtti terület délnyugati sokszögének részletét is. További átfogó tervrajzot csak 1801-ben készített Vizer János Nepomuk, Komárom megye ülnöke, az Esztergomi érsekség mérnöke. A térképszelvényeket a hagyományos tárképábrázolásokhoz viszonyítva hozzávetőlegesen 160°-kal fordította el. A várostérképen bejelölte Komárom belterületének minden jelentős, épületét, az utcahálózatot, a kompátkelőt a Vágon, és az Erzsébet szigetre vezető hidat. A szigetet a Duna jobb partjával összekötő ún. repülőhidat egy lehorgonyzott hajó miniatűrje jelöli, kötéllel rögzített csónakokkal. A két legkorábbi komáromi várostérképet Alistáli Laky Gábor (Laky de Alistál) szenátornak tulajdonítják a 19. század második évtizedének végéről. Ezeket valószínűleg Komárom szabad királyi városa és a területén adómentes telkekkel rendelkező nemesek csoportja közötti peres ügyiratok kiegészítéseként használták. A szerző nemcsak a vitatott telkeket jelölte be, hanem Komárom tágabb értelemben vett belvárosának fontos helyszíneit és épületeit is szemléltette. Grafikai megoldása és módszerei, különösen az 1821. évi, sok hasonló elemet tartalmazott Friedrich Mathias tollából való tervekkel, akit szintén Komárom első komplex várostérképeinek alkotói közé sorolunk. A fenti várostérképek elkészítésének oka az volt, hogy a városban a kisnemesek, akiket Komárom megyében általában kuralistáknak neveztek, nagyobb számú szabad ingatlannal rendelkeztek, és mentesek voltak minden állami illetmény és adófizetés alól, szemben azokkal, akik a hadsereg fenntartásának terhét viselték. Ezek az előnyök nem konkrét tulajdonosokhoz, hanem az adott telkekhez kötődtek, amelyek helyét gondosan megrajzolták a várostérképeken.