Húzd rá cigány, megittad az árát,
Ne lógasd a lábadat hiába;
Mit ér a gond kenyéren és vizen,
Tölts hozzá bort a rideg kupába.
Mindig igy volt e világi élet,
Egyszer fázott, másszor lánggal égett;
Húzd, ki tudja meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot,
Sziv és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.
Véred forrjon mint az örvény árja,
Rendüljön meg a velő agyadban,
Szemed égjen mint az üstökös láng,
Húrod zengjen vésznél szilajabban,
És keményen mint a jég verése,
Odalett az emberek vetése.
Húzd, ki tudja meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot,
Sziv és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.
Tanulj dalt a zengő zivatartól,
Mint nyög, ordít, jajgat, sír és bömböl,
Fákat tép ki és hajókat tördel,
Életet fojt, vadat és embert öl;
Háború van most a nagy világban*,
Isten sírja reszket a szent honban*.
Húzd, ki tudja meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot,
Sziv és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.
Kié volt ez elfojtott sohajtás,
Mi üvölt, sír e vad rohanatban,
Ki dörömböl az ég boltozatján,
Mi zokog mint malom a pokolban,
Hulló angyal, tört szív, őrült lélek,
Vert hadak vagy vakmerő remények?
Húzd, ki tudja meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot,
Sziv és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.
Mintha ujra hallanók a pusztán
A lázadt ember* vad keserveit,
Gyilkos testvér* botja zuhanását,
S az első árvák sirbeszédeit,
A keselynek szárnya csattogását,
Prometheusz halhatatlan kínját*.
Húzd, ki tudja meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot:
Sziv és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.
A vak csillag, ez a nyomoru föld
Hadd forogjon keserű levében,
S annyi bűn, szenny s ábrándok dühétől
Tisztuljon meg a vihar hevében,
És hadd jöjjön el Noé bárkája,
Mely egy uj világot zár magába.
Húzd, ki tudja meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot:
Sziv és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.
Húzd, de mégse, - hagyj békét a húrnak,
Lesz még egyszer ünnep a világon,
Majd ha elfárad a vész haragja,
S a viszály elvérzik a csatákon,
Akkor húzd meg ujra lelkesedve,
Isteneknek teljék benne kedve.
Akkor vedd fel ujra a vonót,
És derüljön zordon homlokod,
Szűd teljék meg az öröm borával,
Húzd, s ne gondolj a világ gondjával.
1854. július-augusztus (?)
Háború van most a nagy világban: ezt az utalást az 1853-ban Oroszország és Törökország között kitört ún. krími háborúra szokás vonatkoztatni, amelybe 1854 márciusában a törökök oldalán belépett Anglia és Franciaország is, és amely Oroszország vereségével végződött. Ausztria (a nyugati nagyhatalmak és Poroszország támogatásával) 1854 júliusában felszólította 1849-es szövetségesét, Oroszországot, hogy ürítse ki a törököktől elfoglalt dunai román fejedelemségeket - majd augusztusban maga szállta meg ezeket a területeket.
a szent honban: értsd: Palesztinában. Annak, hogy Oroszország megtámadta Törökországot, az volt az ideologikus magyarázata, hogy a kereszténység szent helyeit megvédendő ortodox egyházi fennhatóság alá kívánták helyezni. A valódi cél ezzel szemben az volt, hogy az oroszok kijussanak a Földközi-tengerre. Az ideologikus hivatkozás a nyugati kereszténység, a valódi cél az európai nagyhatalmak érdekeivel ütközött.
lázadt ember: az édenből kiűzött Ádám (a vers egy korábbi kéziratváltozatában a száműzöttnek szó szerepelt ezen a helyen).
Gyilkos testvér: az Ábel nevű öccsét megölő Káin
A keselynek szárnya csattolgását, / Prometheusz halhatatlan kínját: Zeusz azzal büntette Prométheusz titánt, aki az Olümposzról ellopta a tüzet az emberek számára, hogy a Kaukázus szikláihoz láncoltatta, ahol szent madara, a keselyű mindennap lakmározott a titán májából, az pedig másnapra újranőtt.