A védett természeti területeknek nem az a szerepe, hogy a kitermelt fából „eltartsák magukat”, hanem a táji és globális élő rendszer (és ezen keresztül az emberi gazdaság) fennmaradása érdekében ellensúlyozniuk kell mindazt, ami a többi területen, pillanatnyi gazdasági, csoportérdekek mentén történik, legtöbbször a természeti rendszer ellenében, azt gyengítve, jövőbeni életlehetőségeinket felélve. A természeti rendszerek, területek, köztük kiemelten az erdők regenerációs törekvéseit támogatnunk kell, elsődleges célunk nem lehet más, mint a természetes szerkezet, állapot felé való segítésük, mind nagyobb szervesanyag képzése, mind gazdagabb élelmi hálózatok kialakulása, mind bővebb vízmegtartás, és – részben a párologtatás révén - körforgásban tartás, hőmérséklet-szabályozás.. Ha ez teljesül, akkor tekinthetjük a területkezelést „természetvédelmi kezelésnek”, amennyiben fakihozatal a cél, legfeljebb természetkímélő erdőgazdálkodásról beszéljünk..
Ugyanakkor minden erdőben fontos, hogy maradjanak fakitermelés alól egészen kimaradó területek - a "javafás" "készletgondozó" használat mellett is, a végvágások során pedig még inkább. A kíméleti területek, hagyásfa-csoportok kijelölése során is a változatosságra, és az ökológiai teljesítőképességre kell törekedni: nem elég a gazdálkodási-felújítási szempontból kényelmetlen hegygerincek, köves talajú, meredek területrészek faállományának meghagyása, hanem a jó vízellátottságú, párás, zárt erdei mikroklímát biztosító völgyekben is meg kell őrizni érintetlennek az erdő egy-egy darabját.