Erdő és kert

Az erdővel, a természettel nem csak az erdőként nyilvántartott területeken kerülhetünk kapcsolatba. Ültessünk erdei fákat házunk köré, kertünkbe!

A hársa

k, juharok, nyír-, kőris-, vagy tölgyfák semmivel sem értéktelenebbek, mint a kertészeti változatok vagy fajták, amiket díszfának árulnak. Sőt!

Őshonos erdei fáink segítik a kert természetes rendszerének működését, párologtatásukkal javítják a klímát, és lehetővé teszik a valódi természet megismerését gyermekeink számára.

Ha nagyobb területünk van, gyümölcsfákkal vegyesen ültetve gyümölcsös erdőt, régi szóhasználattal gyümölcsényt hozhatunk létre. Így teremthetjük meg a biokertészkedés feltételeit, többek között azzal, hogy a madarak és a többi populáció számára alkalmas élőhellyé varázsoljuk a kezünk alatt lévő területet.

Kisebb kertbe is lehet találni olyan cserjét vagy kis fát, amelyik őshonos erdeinkből való, pl. a húsos som, vagy a kecskefűz.

A fák telepítésénél vegyük figyelembe elsősorban vízigényüket és a kert kívánatos térszerkezetét! Érdemes tudni, hogy az erdei fák egymás között mindig optimálisan osztják fel a teret, lombkoronájukkal egymást kiegészítik, így a túl közel ültetéstől nem kell félnünk, legfeljebb sudarabb növekedésre késztetik egymást. Pl. egy erdőfolt létrehozásakor nyugodtan ültessünk akár m2-enként egy kicsi fát, és az idő előre haladtával "gyérítsünk".

Ugyanakkor a gyümölcsfáktól való távolságuk tervezésekor gondoljunk a gyümölcsfák fényigényére. Pontos recept a távolságra azért nem adható, mert kérdés, milyen időtávra akarjuk elérni az optimális távolságot. Erdei fáink ugyanis száz években mérik az időt (legalábbis a tölgy, a bükk, de a juharoktól, hársaktól, kőrisektől sem áll távol a hosszú élet).

Vízigényüket tekintve legigényesebbek, és növekedésükkel a jó vízellátást leginkább meghálálják a füzek, nyárak, égerek, a nyír, valamint a hársak és juharok - ez utóbbi két fafaj hűvösebb árnyékot is ad, mivel zártabb koronájúak.

Ha fáinkat elültettük, a következő feladat otthonunk vízgazdálkodásának átgondolása:

  • az eddig esetleg elfolyó (vagy elvezetett) esővizet hogyan tudjuk fáink éltetésére használni,

  • milyen használt vizeket (pl. zuhanyzó, mosogató, egyéb kevés mérget alkalmazó tisztítás vizei) tudunk újrahasznosítani fáink öntözésére...

Erdő és vízháztartás, növényzet és klímajavítás kapcsolatáról lásd még a www.szelidvizorszag.hu oldalt!