Erdeink hosszú története röviden
Hazánk erdei nem mindig úgy néztek ki, mint ma.
Természetes állapotukban a mainál jóval szélesebb értelemben vett sokféleség jellemezte őket: 10-15 féle fafaj populációi, ezeknek 0- akár 300 éves korig terjedő korosztályai, a hozzájuk kapcsolódó cserjékkel, lágyszárúakkal, gombákkal, rovarokkal, madarakkal, nagyragadozókkal...
Egyes helyeken a Kárpát-medencében megmaradt néhány folt az őserdőből, így fogalmat alkothatunk az erdő valódi tulajdonságairól.
Az elmúlt évszázadok során azután az erdőterület jelentősen lecsökkent, az alföldeken és dombvidékeken a folyószabályozás és a mezőgazdaság, az ipari és települési területfoglalás "végleg" elfoglalta az erdő helyét. Ugyanakkor a hegyvidékeken a bányászat faigénye, a hamuzsír-főzés és faszenítés okozott - a XIX. századra katasztrofális méreteket öltő - erdőirtásokat, amit időközben az erdész szakma létrehozásával, újratelepítéssel, és a vetés-aratás elvén működő német típusú, vágásos erdőgazdálkodással sikerült "tartamos" fatermesztéssé alakítani.
Ma ennek a vágásos erdőgazdálkodásnak a nyomán kialakult erdeink vannak, melyek nem nélkülözik teljesen a természetes folyamatok jótékony regenerációs hatását - ahol és ameddig mód van az érvényesülésükre.
Ugyanakkor a vágásfordulók végén az erdő kivágása ("véghasználat") megszünteti az élő rendszer vázát, fő strukturális elemét, a faállományt, és ezzel a többi populáció életfeltételei is végletesen beszűkülnek. A járulékos hatások - talajpusztulás, vízvesztés, szerves anyagok eltűnése - még távolabb viszik a természeti rendszert optimális állapotától.
A víz tájból való eltűnése, a párologtatás csökkenése magával vonja a környezeti szélsőségek, például az aszályok és árvizek súlyosbodását, egyes kutatások szerint legalább akkora szerepet játszva a globális felmelegedésben, mint az üvegház-gázok kibocsátása. (Bővebben erdő-víz-klíma kapcsolatáról: www.szelidvizorszag.hu ).
Létezik azonban olyan erdészeti mód is, amely nem megy szembe a természetes folyamatokkal: ez a szálalás. Európa számos helyén évszázadok óta művelik ezt a gazdálkodási formát, akár ösztönösen (őrségi kisparaszti szálalóerdők), akár tudatosan (pl. Svájc, Szlovénia), ahol rájöttek, hogy jobban jár a közösség, ha egyszeri haszon helyett állandó haszonvételi lehetőséget, és ökológiai szolgáltatásokat (klíma, talaj, víz..) kap így kezelt erdeiből.Magyarországon valószínűleg a világháborúk is hozzájárultak, hogy erdeink "korát" újra vágásfordulóban kezdték a XX. században számolni, és a szálalás kísérletei feledésbe merültek. A világméretű zöld mozgalom erőre kapása nyomán azonban egyre többen kezdtek kísérletezni a természetes folyamatokkal való mind teljesebb együttműködéssel, és hazánkban is megalakult a Szlovéniából induló Pro Silva (Erdőkért) egyesület is, amely felismerte, hogy az erdő nem lehet az erdészek belügye, az Erdő-ügy számos szakmát, és minden embert érint, így a korábbihoz képest széles társadalmi részvétellel számos jogszabály született a szálaló erdőkezelés előremozdítása érdekében. A 2009. évi erdőtörvény már kifejezetten megtiltja az állami, őshonos, védett illetve közjóléti rendeltetésű erdőkben a tarvágást, és előírja, hogy az ilyen erdők egy részén meg kell kezdeni az átállást (ha évtizedek alatt is) a folyamatos erdőborítást biztosító üzemmódok alkalmazására.
Időközben a szálalással elméletben és gyakorlatban foglalkozó szakemberek számára világossá vált, hogy gazdaságilag is előnyös lehet a szálaló gazdálkodás, mivel kiegyenlített hozamokat eredményez, ráadásul az egyébként csak gyéríthető erdőkben némileg növelhető a kitermelt fatömeg. Ugyanakkor számos erdőgazdálkodó ma is idegenkedik az új elvek alkalmazásától, melyek több gondolkodást, új nézőpontok befogadását, részletesebb erdőismeretet igényelnek. Ezért ma is nagyon fontos a társadalmi összefogás erdeinkért, hogy a megkezdett úton tovább lépjenek az erdőgazdálkodással - gazdálkodóként vagy jogszabályalkotóként - foglalkozók, mégpedig úgy, hogy az ne csak az erdőgazdálkodók pillanatnyi érdekeit szolgálja, hanem valóban az erdő természeti állapotának javulásához vesessen.
