Egyes hiedelmekkel ellentétben, szálalni nem csak már kialakított szálalóerdőben lehet (ilyenünk egyébként Magyarországon ma még csak mutatóban van). Elfogadva azt a gyakorlati szempontból célszerű meghatározást, mely szerint szálalásnak nevezhetjük azt az erdőkezelést, ahol hosszú távon sem keletkeztetünk egy nagy fa magasságánál nagyobb átmérőjű fátlan területet (léket), a fatömeget a szálalóerdő fatömegéhez közelítjük, és törekszünk a minél nagyobb sokféleség megteremtésére, már a vegyeskorúság kialakítását célzó átalakítás folyamatát is szálalásnak tekinthetjük. Az alábbiakban megpróbálunk néhány alapvető kapaszkodót adni azoknak, akik érdeklődnek a folyamatos erdő-borítás fenntartása iránt, de valamiért félnek belekezdeni az Erdővel valóban együttműködő gazdálkodásba. Milyen erdőben kezdhető meg a folyamatos erdő-borításra való átállás? Természetszerű erdőtől a kultúrerdőig a magtermő kor kezdetétől minél előbb jobb megkezdeni a lékes átvezetést (átszálalást), hiszen minél több időt szánunk rá (legalább egy "vágásfordulónyit"), annál vegyesebb korú, és idősebb fákat is tartalmazó erdőt kapunk (kapnak utódaink) az átalakítás végén. Szálalás-átszálalás-átalakítás - mi a különbség köztük? A klasszikus szálalás már indulásakor is vegyeskorú erdőben történik, ezért a hangsúly a vastagsági csoportok megfelelő arányának fenntartásán, az egyes értékfák teljesítményük csúcsán való kitermelésén van, célátmérő meghatározásával. Mivel ilyen erdőnk Magyarország mai területén csak mutatóban van, a feladat ma inkább az egykorú, vágásos üzemmódú erdeink átvezetése folyamatos erdő-borítás fenntartása mellett, szálaló erdőalak irányába. A lényeg - és ezért nevezhetjük ezt az átvezetést-átalakítást is szálalásnak, átszálalásnak - hogy nem vágunk le egy nagy fa magasságánál nagyobb átmérőjű területet egy adott helyen, vagyis foltokban, lékekben termelünk ki fát, lehetőleg 300-400 nm-nél nem nagyobb területen (pl. egy 10 m sugarú kör, 20 méteres fa átmérővel számolva 314 nm-es léket eredményez). A pontos méretet, tájolást, formát a kitettség, és a terepi megfigyelések (szomszédos állomány, újulat stb.) kell, hogy meghatározzák. Az átalakítás kezdetén - közel egykorú faállományainkban - érdemes megtervezni az átalakítás térbeli rendjét, a vegyeskorúsághoz közeledve viszont egyre fontosabbá válik majd az átmérőeloszlás figyelése. Előfordulhat olyan helyzet is, hogy vágásos nomenklatúra szerint "vágásérett" faállomány van a területen, a gazdálkodó örökerdőként szeretné kezelni, de a jelek azt mutatják, hogy a fák nagy része nem fog még 50-100 évet kibírni egészségi állapota miatt (ezt egyébként könnyen mondjuk ki, miközben arra is utalnak jelek, hogy az átszálalás során regenerálódhatnak "túltartottnak" bélyegezett faegyedek). Az átalakítás átmeneti megoldása a szálalóvágás, ami a vágásos üzemmódhoz sorolandó még, ugyanakkor több évtizedre elnyújtott felújítást jelent, vagyis a folyamat végére az első újulat már több évtizedesre fejlődik. Mindezen kívül meg kell jegyeznünk, hogy a jelenlegi erdőtövényben rögzített átalakító üzemmód a fentinél jóval megengedőbb: nem garantálja a folyamatos erdő-borítást, tarvágást, felújító vágást is megenged. Melyek az első lépések, ha erdőgazdálkodóként a folyamatos erdő-borítás útjára kívánunk lépni?
Az átalakítás ideje fogja meghatározni, hogy a folyamat végén milyen korú lesz a legelőször vágott lékben felnövő újulat (ezek lesznek a legidősebb fák, leszámítva a lékek közti pufferterületeken maradó érintetlen részeket). Az is az átalakítási időből következik, hányad részét vághatjuk le 5 vagy 10 évente a területnek. Ugyanakkor a kitermelhető fatérfogat magasabb is lehet, mint ami a lékekből kihozható: a még több évtizedig nem bolygatott foltokban (a leendő lékek helyein) akár tisztíthatunk, gyéríthetünk is. A jövőre szóló gazdasági tervezéshez létezik olyan számítógépes alkalmazás, mellyel lékenként nyomon követhető (átlagadatok alapján) a leendő növedékesedés. A lékek elhelyezésének térbeli rendje azért fontos, mert megtervezésével lehetővé válik, hogy a teljes átalakítási idő (90 év vagy annál több) alatt elkerüljük azt a helyzetet, amikor rákényszerülünk valamely nemrég nyitott lék szomszédjában újabb léket nyitni, ezzel veszélyeztetve a folyamatos erdő-borításból fakadó előnyök (pl. fény- és klímaviszonyok) érvényesülését. A kedvező lék-struktúra kialakításához rendelkezésünkre áll olyan algoritmus, amellyel meg tudunk felelni annak a feltételnek, hogy 25-30 év korkülönbség legyen minden szomszédos lék között, így valóban folyamatos legyen az erdő-borítás. A lékstruktúra tervezéséhez figyelembe kell vennünk a domborzatot, az állomány jellemzőit, és a fő közelítési lehetőségeket. Ugyanakkor az ideiglenes közelítőnyomok kitűzése már a lékek elhelyezéséből vezethető le; ennek során érdemes törekedni a vízelvezető hatások és az újulat-károsítás csökkentésére. A korkülönbséget biztosító algoritmus ebben is segítséget jelent. Természetesen vannak olyan jól differenciálódott állományok, ahol fontosabb lehet az egyes fák helyzetének figyelembe vétele, és le kell mondanunk a sematikus lék-struktúra kínálta előnyökről. |