A Kárpát-medence különleges helyein, foltokban megtalálható őserdő-maradványok tanulmányozásából megismerhetőek a természetes erdődinamikai folyamatok, és szerkezeti jellemzők. Ezek vizsgálatából látszik, hogy természetes állapotok között az erdő kisebb-nagyobb léptékű sokféleségben él, és fejlődik. Kenderes Kata mellékelt, összefoglaló jellegű munkája segítségével képet alkothatunk a természetes erdő fejlődési fázisairól, és az egyes fázisokra jellemző erdőszerkezeti sajátságokról.
Mindez gyakorlati jelentőséggel bír egy-egy erdőrészlet alakítását meghatározó kezelési módszerek összehasonlítása esetében:
az őserdő "szálaló" fejlődési fázisát a jelenleg csatasorba állított módszerek közül a javafák kijelölésén és megsegítésén alapuló thüringiai-pilisi erdőgazdálkodási módszer mintázza (viszonylag alacsony élőfekészlettel-körlapösszeggel), állandóan félárnyékos erdőszerkezettel, erdőrészlet léptékében homogén térbeli szerkezettel (és esésvonalban vezetett közelítőnyom-hálózattal, ami az őserdőben nyilván nem jelentkezik vízelvezető hatásként);
az őserdő "öregedési" fázisára a lékes átalakítás hasonlít jobban, sok öreg fával, növekvő számú, de felújuló lékekkel, az erdőrészlet jelentős részén zárt erdei mikroklíma biztosításával
ugyanakkor - kb. negyed ha térmértékig - a szálaló vágás egybefüggően felújuló foltjai sem állnak távol az őserdő fázisainak térléptékétől.
Talán érdemes megjegyezni, hogy az őserdő felújulási fázisai véletlenül sem azonosak a vágásos gazdálkodásban jelentkező faállomány-fejlődési szakaszokkal:
az "öregedési" fázis nem 90-120 éves korig tart, hanem ez után kezdődik;
a "felújulási" fázis sok évtizedig elhúzódik, több száz éves fák jelenléte mellett;
az "összeomlási" fázisban sem tűnik el minden öreg fa.
Dr. Kenderes Kata: Kelet-közép-európai bükkösök természetes faállomány-dinamikája