A tragédia a Valóság utolsó figyelmeztetése, afféle tértivevényes küldemény, amelyet a címzett rendszerint átvesz, majd olvasatlanul a szemétkosárba helyez. Amikor a nyáj kerítése kiszakad, a fizika és az erkölcs – e két, egyébként egymással meglehetősen ritkán társalgó, ám kritikus pillanatokban összefogó erő – benyújtja a számlát. A gép leég, a modellek csődöt mondanak, a gondosan felépített magyarázatrendszerek pedig úgy omlanak össze, mint egy rosszul kivitelezett könnyűszerkezetes építmény. Ilyenkor következnék az újratervezés. Radikális, kellemetlen, minden korábbi előfeltevést érintő újratervezés.
Csakhogy a modern ember, akinek egyébként a technikai civilizáció minden vívmánya rendelkezésére áll, a valósággal való közvetlen találkozástól valósággal retteg. A nyers anyag, a sérülékenység, a saját mulandóságának látványa olyasféle kellemetlenség számára, mint másnak egy elrontott reggeli kávé, csak éppen itt nem segít a cukor. Így aztán nem a rést próbálja megérteni, hanem haladéktalanul mozgósítja a kollektív glettelőbrigádot. A repedést eltakarja, a tényeket átértelmezi, a kényelmetlen igazságot pedig átkódolja valami kellemes, lehetőleg érzelmes és mindenekelőtt fogyasztható elméletté. A kiszakadt kerítés helyén hamarosan ott áll az álomvilág gipszkartonból emelt kulisszája, mögötte a steril neonfény, a selyemágynemű, a gondosan megkomponált boldogság és az a végtelenített szappanopera, amelynek legfőbb dramaturgiai alapelve, hogy a díszlet szép. Ennélfogva minden rendben van.
A valóság ugyanis, ha már egyszer nem lehet megszüntetni, legalább esztétikailag kezelhetővé teendő. A tragédiából így lesz megható történet, a felelősségből kollektív élmény, a pusztulásból pedig valami olyasmi, amiről megfelelő hangulatvilágítás mellett akár még azt is hihetjük, hogy fejlődés. A hamis megnyugvás ópiuma hatásos szer, mellékhatásai azonban súlyosak: megszünteti a gondolkodás iránti igényt, és lehetővé teszi, hogy az embernek ne kelljen saját magát csontig lemeztelenítenie.
Az esztétizált biztonság mindazonáltal nem biztonság, hanem a veszély egyik különösen alattomos megjelenési formája. A mirelit pizza, a gépies működés, a hamis nosztalgia és a háztartási komfortérzet együttese nem megment bennünket, hanem elaltat. A civilizáció ilyenkor olyan, mint egy gondosan karbantartott iszapfürdő: kellemesen langyos, enyhén illatos, és az ember csak akkor veszi észre, hogy elsüllyedt, amikor már nem tudja fölemelni a fejét. Eközben az emberiség szép lassan, másodpercre pontosan kalibrált ritmusban, a megszokott napi rutin szerint halad a saját megsemmisülése felé. Nem kapkod, nem idegeskedik, nem változtat a munkarendjén. Eljár a dolgára, vásárol, fogyaszt, véleményt nyilvánít, és közben olyan tökéletesen nem vesz tudomást a pusztulásról, mint az a mérnök, aki mániákus rendszerességgel hordja hetente a natúr joghurtot a szobájában fekvő, oszlásnak indult anyatetemnek. A joghurt természetesen natúr. A rutin szent. A halál pedig, úgy látszik, nem tartozik a mérnök kompetenciájába.
A szappanopera azonban nem folytatható a végtelenségig, még akkor sem, ha a nézettségi adatok egyébként biztatóak. A valóság fékútja ugyanis nem olvassa a forgatókönyvet, nem vesz részt a dramaturgiai egyeztetéseken, és különösebben nem érdekli, hogy a szereplők érzelmileg készen állnak-e a következő jelenetre. Előbb-utóbb meghibásodik a szoftver, a technológia amperszaga betölti a helyiséget, a gondosan felépített magyarázatok pedig egyszerre válnak használhatatlanná. Ekkor a mázsás bársonyfüggöny, amely mögött oly sokáig zajlott a valóság gondos átrendezése, egyetlen hatalmas reccsenéssel lezuhan.
És akkor nincs többé neonfény, nincs selyemágynemű, nincs megnyugtató narratíva, nincs mirelit pizza, amelynek felmelegítése még elodázhatná a szembenézést. A dűlőúton már közeledik a valóság, méghozzá olyan sebességgel, amelyet sem a kollektív önáltatás, sem a legkorszerűbb szoftveres megoldások nem képesek érdemben befolyásolni. Fékút nincs. A forgatókönyv érvénytelen. Az illúziók kisautói pedig ott sorakoznak az úton, szépen, szabályosan, mintha még mindig volna értelme a közlekedési rendnek.